Rég volt, igaz volt. Reménnyel töltött el. Több szertefoszlott belőle az időben.
Kedden volt a vásárhelyi könyves, gyertyás tüntetés évfordulója. Minden magyar, aki huszonöt évvel ezelőtt részese lehetett annak a hatalmas tömeget felvonultató, csendes, békés, mégis végtelen erőt sugárzó eseménynek, biztos élete egyik legfelemelőbb élményeként emlékezik rá. Rég volt, igaz volt. Reménnyel töltött el. Több szertefoszlott belőle az időben. De bizonyos elvárásaink valóra váltak. Talán leginkább éppen a könyvesek. Annál lehangolóbb, hogy pár nappal a negyedszázados jubileum előtt a Gutenberg-galaxis vészharangjának kellett megcsendülnie. Az egyik legtekintélyesebb hazai magyar könyvműhely ment csődbe. A Mentor kiadó megszűntét, könyvesboltja bezárását jelentette be a média. Nem szokatlan manapság mifelénk sem a csődeljárás, számos vállalkozás ellehetetlenüléséről hallunk, ha közvetlenül nem érint, közömbösen vesszük tudomásul. Ez a hír mégis sokakat mellbevágott. Igazán komoly könyvkiadókban túlságosan nem bővelkedünk. Marosvásárhelyen éppenséggel ez volt a Kiadó, egyesek szerint az etalon, s most itt állunk nélküle. A város, amely azzal szeret büszkélkedni, hogy itt a legnépesebb a honi magyar olvasótábor, itt fogy a legtöbb kiadvány, itt honosodott meg s vált mind terebélyesebbé, megbecsültebbé a nemzetközi könyvvásár. Ami nem is légből kapott híresztelés. Ennek ellenére mégis működésképtelenné, gazdaságilag fenntarthatatlanná vált a könyves cég. Raktáron maradt sok értékes kiadványát, közkincsnek tekintett szellemi termékét előre láthatóan papírhulladékként hasznosítják majd az árverezők. Szomorú. Tudom, hajlamosak vagyunk mindenfélét túldramatizálni. És igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, ha tényleg igény lesz rá, a Mentor helyét átveszi egy más hasonló rendeltetésű vállalkozás. Maga a felszámolt könyvműhely vezetője is azt nyilatkozta, hogy rövidesen újabb ilyen céget indít útjára. Engem azonban mindezek tudatában is aggaszt könyvkiadásunk jelene, s még inkább a jövője. Enyhén szólva is bizonytalannak látszik. Akkor is, ha netalán lesznek olyanok, akik a mostani kisiklást, sikertelenséget nem tágabb összefüggésben, hanem a működtetők melléfogásaként próbálják magyarázni. Sajnos, ennél többről van szó. Mindegyre tapasztalhatjuk, hogy csappan a könyv, az olvasás becsülete, a média, a tévé, a számítógép, a világháló, az okos kütyük tömkelege mind drasztikusabban szorítja ki a nyomtatott szót, képet az életünkből. Pénz is mind kevesebb jut könyvvásárlásra, sőt, sokan nemhogy vásárolnának, inkább igyekeznek megszabadulni az egykor nem kis erőfeszítéssel, büszkén beszerzett könyvállományuktól. Hosszabb távon komoly veszteség lehet mindennek a következménye. Nyilván nem elsősorban anyagiakra célzok. Szűkítsük a kört, és gondoljunk azokra a kiadványokra, amelyek szellemi életünk fehér foltjait próbálták eltüntetni tudományos szinten, szakmai alapossággal, a szakterülethez, témához illő igényességgel. Ezek általában szűkebb közönségnek szóló, drága kötetek, gazdasági szempontból ráfizetésesek. Szükség van rájuk és szerzőikre. De vajon felvállalják-e a kiadók a továbbiakban, ha felötlik előttük, mi történt a Mentorral? A szűkítés tovább folytatható. Vajon a vásárhelyi kiadó sorsa egyedi? Nincsenek-e máris hasonló helyzetben más meghatározó jelentőségű könyvműhelyek is? És nem fenyegeti-e veszély a mindannyiunk számára oly kedves és fontos Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár létét is? Nem akarok vészmadár lenni, de fel szeretném hívni az ügyben illetékes közösségi embereink, tisztségviselőink figyelmét a jelenségre, mert nemegyszer előfordult már, hogy úgy tekintettünk ilyen helyzetekre, mintha mi sem történt volna, utólag pedig már mit sem segített orvoslásra a tűzoltó módszer.
