Ma van az ölelés világnapja. Kár, hogy nem mára időzítették a román–magyar focimeccset.
Ma van az ölelés világnapja. Kár, hogy nem mára időzítették a román–magyar focimeccset. Most akkor megvalósulhatna a nagy ölelkezés: ultrák az ultrákkal, huligánok a bodyguardokkal, kemény mag a köménymaggal, ki-ki párban karolná át a másikat. S ha ölelésben fonódnának össze a karok, petárdák sem röpködnének. Sőt talán a magyar szurkolók jó édesanyját sem bántaná a román futballhimnusz. Bár ebben kételkedem. Ilyesmiben sosem lehet biztos az ember. Egyébként nem azt várom, hogy pisszegés se legyen a stadionban, a szurkolás nem rózsaszín lányregény. De kicsivel több, horror lett belőle. Csak amúgy ütötték, verték, rúgták egymást a lelátón szombaton. Vandálok, testőrök potyogtak felváltva, olykor egyszerre is, az utóbbiak profiként nyilván jobban bírták, és nem válogattak az eszközökben, alanyokban. Románok voltak a bántalmazók, a sérültek is. Arról, hogy kik kezdték, kik voltak az agresszorok, azóta is zajlik a vita. A magyar drukkereket annyira kordába szorította a karhatalom, hogy stadionon kívül és belül hozzájuk sem lehetett férni, ez előnnyel is járt: sértetlenül megúszták. Meglepő viszont, hogy a botránykeltők hogyan tudtak annyi petárdát bevinni magukkal. A médiát megtöltő előzetes tudósítások, beharangozók olyan éber ellenőrzésről szóltak, mint még soha. A támadók és azok, akik átengedték őket a kordonon, éppen ellenkezőleg, úgy értették: most vagy soha! Ami eleve azért is hibás, mert ez nem az ő szövegük. Ettől függetlenül bejutott a pirotechnikai muníció, és a rendzavarók perceken át olyan csatazajt csaptak, hogy azt lehetett hinni, igazi harctérről közvetít a tévé, rádió. Vagy esetleg szilveszter van. Nem teljesen pontos a fogalmazás, hiszen a köztévé igyekezett szépíteni a dolgokat, lakkozott, mint a legsötétebb cenzúra idején, és noha a robbanások hangját nem lehetett elhallgattatni, a kínos, botrányos jeleneteket megpróbálta elkendőzni. Utólag láthattuk a kereskedelmi csatornák és a sajtó tudósításaiból, valójában mi történt a meccsen, pontosabban a mérkőzés lelátóin. Azóta már teljében a bűnbakkeresés, fejeket is követelnek, és joggal, a folyamat pedig nő majd intenzitásban, ha kiderül, mekkora büntetést kaphat a történtekért felsőbb nemzetközi fórumától a Román Labdarúgó-szövetség. Arról kevesebben írnak, beszélnek, hogy valószínűleg nem következett volna be mindez, ha a meccset nem előzi meg az a mesterségesen felfokozott várakozás és hihetetlen hisztéria, ami sokszorosan túllépve a sport keretein, tömeges magyarellenes pszichózishoz vezetett. Nem először találkozunk ilyesmivel, és bizonyára nem is utoljára. De jó lenne valamiképp elkerülni, hogy a sportversenyeket ilyen politikai célokra használják fel. Nem egyszerű, mert ha rosszul sül el a dolog, mint most is, azok, akik ilyesmire játszanak, azonnal megpróbálnak eltűnni a zavarosban. Vagy hamis bűnbánat álcáját öltve mossák kezüket. Persze nem ilyesmire találták ki, de ma van a kézmosás világnapja is. Arra is figyelmeztetnie kellene mindenkit, hogy a tiszta kéz nem csak higiéniai szempontból fontos. A morális fertő terjesztésének is rendkívül káros a következménye emberre, társadalomra nézve egyaránt.
