Nagy jövés-menés lesz a napokban Marosvásárhelyen. Sok embert megmozgat majd a forgatag. Többet, mint tavaly?
Nagy jövés-menés lesz a napokban Marosvásárhelyen. Sok embert megmozgat majd a forgatag. Többet, mint tavaly? Ha a kolozsvári magyar napok folyamatos felfutását vesszük alapul, bizonyára. Bár lehet, hogy megtévesztő ebből kiindulnunk. Itt is nagyon szerteágazó a rendezvénysorozat, de tény, hogy jóval kevesebb az igazi tömegvonzó nagyágyú, mint amott. Amin különösebben nem kell csodálkoznunk, elvégre már a futballzseni Puskástól tudhatjuk: kis pénz, kis foci. A kincses város pedig mindig több pénzhez jutott, mint a két Bolyai szegény, szerény székhelye. Egy ideje polgármesterből is jobb jut nekik. Az övéké európaibb, nagyvonalúbb, megértő, nem tűnik úgy, mintha izgatná, hogy magyar emberek sokasága ünnepel, koncertezik, szórakozik felszabadultan, kulturáltan a nagyváros szívében. A mi városvezetőnk olyan, mint korábban, intoleránsan felfuvalkodott, és hipokrita indokokkal kiszorítja a város magyar polgárait a település szélére, sőt még azon is túl, ahol előfordulhat, hogy nem leszünk annyian, mint ahányan a központban szervezhető eseményeken lehetnénk. Ettől függetlenül igen gazdag a programkínálat, bőséges a választék, a szervezők mindenkire gondoltak, rajtunk, aktív részvételünkön is múlik, hogy a forgatag fergeteg lesz-e. Persze, mint mondtam, ehhez jönni-menni kell nem is keveset, a siker ezen ne múljék. Egyébként hivatalos sétaprogram is lesz a fesztiválon. Szakemberek vezette városnézés holnaptól vasárnapig minden délelőtt. Az érdeklődők általuk jobban megismerhetik a középkori, a barokk, a szecessziós és a szocreál Vásárhelyt. A mait jól ismerjük, tudjuk, milyen. Tudjuk igazán? Omlik, romlik, változik, de lépcsői színesednek. A Kövesdombra vezető Hangya környéki lépcsősor is büszkén tarkállik korlátai között pár napja már. A korlátoktól, azoktól a jelképesektől a jelek szerint sosem fogunk megszabadulni. Különféle szempontok, ideológiai, etnikai, egyéb keretek határoznak meg mindent, valamire folyton tekintettel kell lenni. A színhasználatra, motívumokra különösen. Nehogy valaki véletlenül éppen arra gondoljon, amire ilyen-olyan színtársítás alapján gondolhat. Ha bármilyen felnőtt ráhatás nélkül a szomszédos óvoda, napközi apró népségére bízták volna a hetvenkét lépcsőfok festését, aligha váltott volna ki vitákat az újabb köztéri dekoráció. Vagy ki tudja, hol tartunk már. Arra is kíváncsi lennék, mit szólnának a városképhez azok a kiváló műépítészek, építők, művészek, akiknek a mindmáig legszebb vásárhelyi épületek köszönhetők. Azért is jutott ez eszembe, mert ma van a magyaros szecesszió nagy úttörője, a száz éve elhunyt Lechner Ödön születésnapja, azé az építész iskolateremtőé, akinek két kitűnő követője, Jakab Dezső és Komor Marcell megalkotta a Marosvásárhely jelképévé emelkedett pompás Városházát és Kultúrpalotát. A műremek létesítménypáros jelenlegi állapota láttán valószínűleg még nem húznák meg a vészharangot. Sok más szecessziós épület siralmas állapota azonban elborzasztaná őket. Biztos az lenne a véleményük, hogy nem ártana a városatyákat is mindegyre szakemberek vezette városnézésre vinni. Nem kellene hozzá ünnepi alkalom vagy bármiféle felhajtás. És még pénzbe sem kerülne. De ők az ennél is könnyebb megoldást választják: úgy tesznek, mint a strucc. Jobb nem látni, mint orvosolni a gondokat. Ezzel viszont már átcsapok egy következő jegyzetbe. Nem ildomos, nem is teszem. Inkább azt kívánom, vigadjunk zavartalanul, felhőtlenül a kezdődő forgatagon.
