2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erről jut eszembe…

Szobornak lenni sem jó. Hamar elmúlik az avatás eufóriája, aztán az ember csak áll /ül/ a téren fagyban és hőségben, esőben, szélviharban rendületlenül. Egy, két, sok életen át.

Szobornak lenni sem jó. Hamar elmúlik az avatás eufóriája, aztán az ember csak áll /ül/ a téren fagyban és hőségben, esőben, szélviharban rendületlenül. Egy, két, sok életen át. Hacsak!… Na, itt rengeteg előreláthatatlan sorscsapás következhet. Mert nem csak a könyveknek, a szobroknak is megvan a maguk sorsa. Oda nem illő táblát helyeznek talapzatára, lábára, karjára, akárhova. Összefirkálják, lefestik, elküldik ide meg oda, felzászlózzák, kicsillagozzák, sapkát húznak a fejére, felöltöztetik, levetkőztetik, darabokat törnek le belőle. Elköltöztetik, ellopják, keresik, nem találják, nem keresik, nem is találják. Fémhulladékként áruba bocsátják, beolvasztják. Hatalomváltáskor ugyanez, diktatórikusan vagy csalárd módon megsemmisítik. Van más is. Dicsérik, szidják, közömbösen számba sem veszik, átnéznek rajta. És ki tudja, még mi minden történhet. Szűkebb, tágabb térségünkben ennél is több. Mert mifelénk a szoborállítás, a nagy elődök előtti szoborállító tisztelgés sosem lehet politikamentes. Valakiknek mindig gyanús már a szándék is. Mit akarnak ezek?! Kit akarnak megint így megörökíteni? És hol? Na, neeem! Az a hely őket nem illeti meg! Esetleg valahol kinnebb, az sem baj, ha városszéle. És így tovább, a szoborállító folyamat évekbe tellő, idő-, ideg- és energiaölő kálvária. Akkor is, ha az államnak, a hatóságnak egy banival sem kell hozzájárulnia. Gyakran /legtöbbször?/ a nacionalista elfogultság, gyanúsítgató ellenszegülés a pénztelenségnél is nagyobb kerékkötőnek bizonyul. Ha városunkban, a megyében paritásos alapon, politikai kompromisszumok árán jóvá is lehet hagyatni egy újabb magyar vonatkozású szobrot, halogató taktikával még hosszasan nyújtható a huzavona. Például úgy, hogy mellszoborról volt szó, akkor meg a művész miért álmodta egészalakos kompozícióba a nagy író szobormását?! Na, ezt akkor újra kell tárgyalni! Ha pedig már vannak szobraink, és hál’istennek van néhány, ritkán jut eszünkbe kellő figyelemben részesíteni azokat. Ilyesmiről egyébként már korábban is írtam, nem akarnám ismételni önmagam. Egy híres könyv- illetve Oscar-díjas film címét azonban parafrazálnám. Úgy tűnik, hogy nem szobornak való vidék ez. A vidék határát tetszés szerint tágíthatja, kedves olvasó. Cormac McCarthy sikerregénye, illetve a Cohen fivérek sikerfilmjének pontos címe: Nem vénnek való vidék. Ha Romániára és nyugdíjasaink sorsára gondolunk, egyértelműen magunkra érthetjük az idézett írói leleményt. De ez már egy másik történet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató