Erdő a házban

Mire e sorok megjelennek, a város főterének díszkivilágítása megszűnik. Egy hónapon át minden este gyermekek és felnőttek gyönyörködtek a 21. századi díszdivatban. Állítólag ezen a télen karácsony szent ünnepén és az évfordulós szilveszterkor Marosvásárhelyen volt a legszebb a főtéri kivilágítás. Nem vitatom el ezt a sikertörténetet, de ha a főtéri épületek némelyikének az udvarába betérünk, megdöbbentő látvány tárul elénk. 

Kuti Márta publicistától tudom, hogy az Apolló-palotával keletről összenőtt, halványlila, kétemeletes épületnek is megvan a maga huszadik századi krónikája. Közel hatvan évvel ezelőtt gyerekként abban az épületben nőtt fel, amely az Ugron család bérháza volt. Emlékei szerint akkoriban 27 család élt a szűk udvarban. Gondolom, gyermekként nem is látták olyan szűknek, s a múlt század ’50-es éveiben a Ferenc-rendiek temploma mögötti park is csodálatos játszótér lehetett. Tőle tudom/tudjuk, hogy a 27 bérlakó családból kettő volt román, hét zsidó és a többi magyar, ami az akkori Marosvásárhely nemzetiségi összetételét tükrözi. Azokra az évekre emlékeztet a kapu alatti kopott, sötétzöld postaládasor, amelyet aligha használ még valaki. 

Nekem is van egy emlékem a bérpalota régebbi arculatáról. Úgy emlékszem, egykor egy négyzetméter nagyságú üvegtábla hirdette, hogy az udvarban volt a város egyik legfontosabb fényképészműhelye, a Körtesi-féle műhely. Ma két felirat nélküli ruhásüzlet, egy szoláriumra utaló tábla a kapu fölött és egy sötét zug, ablak jelzi a főtér felőli fronton az életet, az autóbuszjegy-iroda. 

Tisztelt marosvásárhelyiek!

Érdemes hátramenni a főtéri épület szűk udvarán, mert hihetetlen kép fogadja az oda belépőt: a díszkivilágítású főtér egyik épületének hátsó részében fák, bokrok nőttek ki a házban. Pár évvel ezelőtt pókaiként megkerestem a Szászföld határán fekvő Pókafalvát, ahol egykor pálos kolostor működött, később magyar református templom volt ott, és az egykori templomfalak között valóságos erdő nőtt ki. Valamikor a múlt század 60-as éveiben beszakadt az árván maradt pókafalvi magyar református templom tetőzete, 6-8 m magas téglafalai még ma is állnak, dacolva az idővel, s az árva templomfalakat túlnőtték a fák. Mindez egy szászföldi faluban, valahol Nagyszeben és Balázsfalva között légvonalban középen; ott, ahol elfogyott az utolsó magyar, és a szászoknak is csak a hírmondói élnek alig egytucatnyian.

De a főtéri Ugron-bérpalota egy százezernél nagyobb lakosú városban áll, alig 20-30 lépésre a taxik megállójától, s szó szerint igaz: fák nőttek ki a házban. A falak még állnak, az egykori szebb időkre emlékeztető ablakon ott van a vasrács, szürkére kopott deszkaajtón árválkodik a felirat: video. Kacérkodom a gondolattal: turistalátványként mutogatni kellene az ideérkezőknek, főleg ha tavasszal a madarak fészket raknak a fákon, mert például Krakkóban vagy Brünnben ilyen látványban nem lehetne része a turistáknak.