Erdélyi magyar népviseletek (53.)

Szászcsávás a dalárdájáról nevezetes, mely közel 200 éves, így a kórus ruhaviseletéről is beszélnünk kell. Az első, egyházi jegyzőkönyvi bejegyzés szerint 1837. február 12-én, a templomszentelésen a dalárda már „szép harmóniában” énekelt.

A kórus a magyaros ruhában 1967-ben (Gólya Melánia gyűjtése)

Szászcsávás a dalárdájáról nevezetes, mely közel 200 éves, így a kórus ruhaviseletéről is beszélnünk kell. Az első, egyházi jegyzőkönyvi bejegyzés szerint 1837. február 12-én, a templomszentelésen a dalárda már „szép harmóniában” énekelt. A falu a múlt nyáron ünnepelte az írott feljegyzés 175. évfordulóját. Az írott dokumentumok szerint Belle József iskolamester (Szász István lelkész idején) tanította meg a csávásiakat a harmonikus éneklésre. Híres karmesterei a XX. század közepétől számítva: Keszeg János (1957-től 1973-ig), akinek még 130-140 tagú volt a dalárdája, Dézsi Ferenc zenetanár 90 tagú kórust vezetett 2002-ig, haláláig, fél éven át Bonyháról járt át Dénes Előd lelkész a kórus irányítására, utána 2010-ig Iszlai László zenetanár, akinek 40-45-ös létszámú kórusát Ugron Noémi zenetanárnő vezeti azóta mindmáig. A kórus története sikerek története, díjazások, országos díjak, külföldi szereplések tették híressé, s utóbb 2011–12-ben Marosvásárhelyen a Bárdos Lajos-fesztiválon, valamint Magyarországon szerepeltek, és szerepelnek 2013-ban is. Ma olyan kórustagok is vannak, akik 50 éve hűségesen járnak a próbákra, bár a csoport fogy, az idősek visszavonulnak, holott a tapasztalataikra szükség van. Emlékezetük szerint hajdan mindenki a saját konfirmálóruhájában szerepelt, melyet már bemutattunk. 1956-ban az ing rövid ujjú lett a nőknél, s piros selyemlájbit kezdtek viselni hozzá, fehér vitézkötéses sujtással. 1963-tól az ing maradt, a lájbi szintén, s megjelent a piros szoknya rakott anyagból, három zsinórral az alján. Ehhez fehér, csipkés gyolcskötényt kötöttek csipkebetéttel, s csipkével körbeszegve, mindez még Keszeg tanító idején történt. 1967–68-tól a lájbiról leszedették a vitézkötést, a díjnyertes dalárda ebben a magyaros öltözetben vonult végig Brassó főterén, ebből viszont baj lett. Elhatározták, hogy a kórusnak egyenruhát készítenek. A férfiruha a vegyes karon még 1967-ben is magas nyakú, kis gallérú ing, fekete lájbi s priccses nadrág, kalap, kabát nélkül a kórusban. A népies új egyenruhát a Népi Alkotások Háza a Népi Együttes tervezőjével készíttette el. Ez tehát nem a csávási népviselet, de ez a megoldás akkor áthidalta a felmerült nehézséget. Anyagokat vettek, aki tudott varrni, a megadott minta alapján maga készítette el, mások varrónővel varratták meg a ruhájukat. Ez a családokban öröklődött, s máig ebben énekel a dalárda, pedig kopott, használt, s mivel a nőknél a piros színezés már nem mindig talál, így valószínűleg a közeljövőben új, remélhetőleg a hajdani csávási viselet darabjait felidéző ruhákra lesz szükség. A mai ruha nőknek, férfiaknak vastag szálú anyagú, fehér gyolcsing, tászlis gallérral a nőknél, a szoknya anyaga vastagabb bolti szövet, alján bársonyszalaggal, szegve, felette vékony szalagcsíkkal. Ugyanabból az anyagból van a lájbi, bársonydíszítéssel, felső részén apróra lerakott rózsaszín vagy kék szalaggal (ez hasonló a népviseletükhöz). A kötény fehér panamavászon, széles azsúrral az alján, s keskenyebb zsinórral fölötte, keresztszemes magyaros mintákkal a két azsúr között. Kendőt nem tesznek fel, fekete félcipőt húznak a lábukra. A férfiing régies szabású, magas nyakú, kizsgallérú, a lájbi hozzá fekete posztó, de már dupla gallérral (a népviseletben gallér nélküli volt), fekete nadrág s félcipő jár hozzá. A dalárda évfordulója alkalmából 1967-ben Bandi Dezső iparművész által faragott kopjafát állítottak a kultúrház elé nagy ünnepséggel. A kórus két évszázados lelkes munkája példa lehet minden magyar falu számára a kultúra megőrzésére, ápolására, élő használatára.

Helyesbítés: A szászcsávási férfi viseletről szóló írás második fényképének aláírása helyesen: Szászcsávási testvérek 1920-ban.