Erdélyi Lajos Sütő-portréi

A múlt napokban lezajlott marosvásárhelyi Sütő András-műhelykonferencia eseményei között az a kiállítás is kiérdemelte a közönség figyelmét, amely a Stúdió Színház előcsarnokában nyílt meg október 29-én Erdélyi Lajos Sütő-portréiból. 

A múlt napokban lezajlott marosvásárhelyi Sütő András-műhelykonferencia eseményei között az a kiállítás is kiérdemelte a közönség figyelmét, amely a Stúdió Színház előcsarnokában nyílt meg október 29-én Erdélyi Lajos Sütő-portréiból. Az 1988-tól Magyarországon élő újságíró, fotóművész, az egykori vásárhelyi Művészet, majd az Új Élet munkatársa kiváló portretista. Ezt nemcsak kiállításokon, könyvekkel is bizonyította. Az egyik legmeggyőzőbb ilyen kötete A túlélés műhelyei, amelyet 2009-ben, a szerző 80. születésnapja alkalmából jelentetett meg a kolozsvári Korunk-Komp-Press kiadó. Ebben néhány Sütő-arcképet is láthatunk, de a fotós szövege is igen fontos, hiszen nagyon jól ismerte az írót erényeivel, hibáival együtt, munkahelyén és azon kívül is éveken át közelről láthatta, gyakran beszélgethetett vele, írásával is kiegészítheti, árnyaltabbá teheti az a képet, amit az olvasók őriznek magukban a Kossuth- és Herder-díjas alkotóról és jeles közéleti emberről. Érdemes idéznünk pár sort az idén 85 esztendős fotóművész könyvének Sütő András-fejezetéből.

„Harminc éven át fényképeztem. Láttam behízelgő mosolyú, és láttam homlokára a töprengés, szája köré a keserűség ráncait rajzoló portréalanyként…

A fotótékámban őrzött portrék, időrendbe helyezve, izgalmas összehasonlításra nyújtanak lehetőséget. Nyomon követhető rajtuk, hogyan keményül, keseredik meg évtizedek során az arca. Erdély irodalmának átütő tehetsége az ötvenes években mosolygó »playboy« – a hetvenes évek második felére már a diktatúra konok ellenfele. Szinte törvényszerűen következik belőlük, hogy 1990 márciusában ő lesz a kiszemelt áldozat…

Igazából nem volt hősi alkat. Józan, egészséges gondolkodású paraszti világban nőtt fel: nem mártírnak indult… A nagy rendező, a történelem osztotta rá ezt a szerepet. Emberi megpróbáltatásának igazi mértékét, áldozatvállalásának nagyságát csak azok mérhetik fel, akik tudják: meg kellett járnia a maga damaszkuszi útját ahhoz, hogy az erdélyi magyarság prófétája legyen.”