Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Szászkézd Segesvártól mintegy húsz kilométerre délkeletre, a történelmi Királyföld szélén fekszik. Neve a magyar Keszi törzsnévből, ez pedig talán a kéz főnévből való. Előtagja a betelepült szászokra utal. Először 1308-ban Kizd néven szerepelt, későbbi említései: Kezd, Kyzdy és Zaazkezd. 1161 után települt be székelyekkel. Őket a 13. században a mai Kézdiszékre költöztették, amely a településről kapta a nevét. A székelyek emlékét a Segesvárra vezető utca, a Seklergasse neve őrzi.
A honfoglalás kori magyar falut a 13. század végéig székelyek lakták, mely kiköltözésüket követően szász kézre került. A település mellett emelkedő hegy tetejét koronázó paraszt- vagy menedékvárról alig történik említés, ostromáról nincsenek adatok. A 14-15. század fordulóján háromszoros védőgyűrűvel épült – ezek közül ma csak a belső áll –, ovális alakú várba a déli oldalon álló kaputornyon át lehet bejutni. A kaputoronyból a védőfolyosóra a másodiktól a harmadik kapuig sikátorszerű út vezet, innen a vár elgazosodott udvarára jut a látogató. Itt épületnyomok és egy kút helye látszik.
A körülbelül 9–10 méter magas várfalat lőrésekkel ellátott három torony és ugyanennyi bástya erősíti, ezek még meglehetősen jó állapotban vannak.
Segesvártól délkeletre, a Kőhalom felé vezető út mellett létesült a kis szász falu. A nyugati szélén emelkedő hegy tetején tekintélyes vár romjai láthatók, egykor a környező falvak lakosságának szolgált menedékül.
A vár a 20. század elején még épen állt, később a lakosok széthordták. A várhegy alatt a középkor végén kolostor volt.
A vár falai részben ma is állnak mintegy tíz méter magasan, hat vastag falú, kör alakú toronnyal.
Az Erdélyi várak közléséből tudjuk meg, hogy a vár kezdetben három toronyból – Kaputorony, Iskolatorony és Fejedelemtorony – és védőfalból állt.
A 17. századig újabb tornyokat emeltek, a Paptornyot és a Lőportornyot.
A Kaputornyot külső őrtoronnyal erősítették meg. Az őrtorony egy 8 x 5,5 méteres alapterületű építmény, másodlagosan kapcsolódik a keleti várfal külső oldalához. A boltozatos földszintet kívülről fakapu zárta le, az emeleti szinten négyszögletes lőrések helyezkedtek el.
A tornyot nyitott konzolokra fektetett tornácos tetőszerkezet fedte. Az őrtornyot a Kaputoronnyal összekötő falszoros párhuzamosan haladt a keleti fallal, külső oldalát támpillérekkel erősítették meg.
A Kaputorony a vár egyik legerősebb védműve lehetett. A torony aljában árkádíves átjáró vezetett a vár belsejébe, ezt függőlegesen felvonható fakapu védte.
A Kaputoronynak a vár belsejében elhelyezkedő északi oldalán egy fal fut a Paptoronyig. A fal melletti kiindulási pontnál egy lépcső visz fel a Kaputorony felső szintjére, a várfal belső oldalán levő gyilokjáróra is fel lehetett jutni.
A vár közepén egy téglalap alakú, északkelet-délnyugat tájolású épület maradványai láthatók. Állítólag a kápolna maradványai, bár nem kizárható, hogy valamelyik toronyban volt a kápolna.
A várat csupán egyetlen korabeli írott forrás említi, egy 1470-ben kelt oklevél, melyben az erdélyi vajda meghagyja, hogy háború esetén a szászkézdiek fele otthon maradhat a vár védelmére.
Amit még Szászkézdről tudni kell, hogy első említésétől (1308–1310) fogva dékánátus székhelye. 1337 és 1440 között Szászkézdszék székhelye volt, királybíróval. A 15. század közepén a szék központját Kőhalomra helyezték át. 1419-ben említették először városként: „civitatis nostrae Zaazkyzd”, később oppidum.
1467-ben itt járt Mátyás, és innen bocsátott ki oklevelet.
1663-ban I. Apafi Mihály országgyűlést tartott Szászkézden.
1678-ban az országgyűlés megerősíti Szászkézd Segesvárszékhez tartozását.
A hadak vonulásától és a természeti csapásoktól sújtott szászkézdiek 1673-ban fellázadtak Segesvár ellen, mert a város nem tartotta tiszteletben bíráskodási és bíróválasztási jogukat. Delegációjukat, amely bejelentette, hogy ezentúl saját magukat kívánják igazgatni, a segesvári szenátus börtönbe vetette. A konfliktus több évig tartott, végül 1677 decemberében katonaságot vezényeltek Szászkézdre, hogy lecsillapítsa a közhangulatot, az országgyűlés pedig 1678-ban megerősítette a település Segesvárszékhez tartozását.
Amint azt már röviden említettük, I. Apafi Mihály 1663-ban ide hívott össze erdélyi országgyűlést, amelyen az 1662-ben Szentimrén hozott ítéletet – a Kemény János fiára vonatkozók kivételével – megsemmisítették.
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból tudjuk meg, hogy II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején, 1704-ben Sándor János vezetésével a kurucok Szászkézdet is elfoglalták, de nem sokkal később a császáriak ismét birtokukba vették.
A települést 1876-ban Nagyküküllő vármegyéhez csatolták.
1899 és 1913 között az egyik olyan erdélyi község volt, ahonnan a legnagyobb arányban vándoroltak ki a lakosok Amerikába, szászok és románok egyaránt.
A Ceauşescu-diktatúra idején szász lakosságának nagy részét eladták Nyugat-Németországnak, az itt maradtak többsége az 1990 utáni években követte a falu szász közösségét Némethonba.
Annus 1663, 22. februárius havi Rendi gyűlés elrendelése, locus Szászkézdiensis. Michael Apafi dei gratia sat. /gr. Teleki család levéltára, Nro 3555. XL. / :
„Fidelibus generosi nostris egregus et agiles fideles sincere nobis dilecti, salutem et gratiam nostrum… Isten ő felsége ingyen való kegyelmébül meghozván bennünköt végben vitt bajos utunkból fejedelmi tisztünkhöz illendőnek ítéljük, hogy országúl Kegyelmetekre illendő gondot viseljünk ez nyomorult hazánknak csendességében való megmaradására tartozandó, Kegyelmetekkel együtt istenetesen elkövessük… ezért az feltett cuélunkot illendőképpen elérhessük, szükségesnek ítéltük országul generális gyűlést promulgálnunk Kegyelmeteknek. Minekokáért kglmesen (azaz kegyelmesen) parancsoljuk, azon gyűlésnek celebrálására ad diem ultimum Januarii anni proxime venturii…”.
A cirkalmasan szép magyarsággal írt toborzólevélből idézve, rögtön átélhetjük az akkori korok fenséges életét, irigylésre méltatott Erdélyünk szép korát. Talán érezzük az anyaszék és fiúszék, néha a viceszék közötti helyi viszálykodások élét és értelmét. Érezzük a feszültséget a kirendelt rendfenntartás miatt a királybíró, az elnök és a tizenkét székülő cselekedeteiben. Strázsát és kémszemeket rendeltek el a négy kilométerre fent ágaskodó parasztvár köré, lezárták a vártemplom mögötti kapubástyából kiinduló, várral összekötő alagutat, és tartalék vízvételre kötelezték a lakosságot az ivó- és tűzivízkészlet biztosítására.
A helyi élelmiszerkészletet „kusztodia” alá helyezték, és egy hétre kitiltották a lepényleső kóbor kéregetők hadát is. Az akkor még egyemeletes óratorony szerkezetével megbízott bőrkötényes szász mesterember napokkal korábban megkenegette az óraszerkezet himbáit és minden mozgó alkatrészét, nehogy miatta elkéssen a kirendelt nemes urak serege.
Egy cseppnyi ízelítőt kapunk a mára elfeledett és hétmérföldes csizmával átlépett világból. Mára már nincs meg a vártemplom kerítőfala, kétemeletnyire gyarapodott az önálló óratorony, beszakadt az alagút téglaboltozata, elszállt a füstölt lábasállatokat befogadó várkamrák illata, de még a többsoros várfal is odalett.
Új világ új emberei próbálják lelkesen pótolni a köztes évek emberállománya néha odaadó, majd érdek nélküli hanyagságát.
Drukkoljunk nekik!
Szászkézd evangélikus egyháza 1766-ban 482 férfit és 526 asszonyt számlált. 1786-ban 41 polgár, 180 szabadparaszt, 168 zsellér és 37 más család lakta.
1770-ben még csupán húsz román és ugyanannyi cigány család, a 19. század elején már mintegy nyolcvan román és harminc cigány család is élt Szászkézden – közben román jobbágyok költöztek be, főleg a környező jobbágyfalvakból.
Ortodox egyháza 1820-ban vált önállóvá, görögkatolikus gyülekezete 1827-ben alakult meg, húsz családdal. A két felekezet 1846-ig ugyanazt a templomot használta.
Roşu Máriától tudtuk meg, hogy a mai Szászkézdnek valamikor a 12-13. század fordulóján már volt temploma. Két, véletlenül előkerült kockafejezet tanúskodik róla.
Ez a román kori stílusban épült, feltehetően bazilikás elrendezésű templom Szászkézd északi részére lokalizálható, a Székelyek utcája 35. szám alá.
A templom később gótikus elemeket kapott. Az okiratok két gótikus ablakról tanúskodnak. A templom romjai a 19. században még magasan álltak. Ma már csak egy alagsori rész létezik, amit osszáriumnak használtak.
Az evangélikus templom tehát nem a régi, nem a 12-13. századi templomra épült – ez és a temetője a reformáció koráig, körülbelül 1545-ig lehetett használatban –, hanem a helység egy előzőleg tűzvészben elpusztult részén. A templom alapozása alatt leégett házak nyomát találták, ezt egy 1446-os Hunyadi-éremről keltezik. Az evangélikus templomot legkorábban 1490–1500-ban kezdték el építeni (két Mátyás- és egy II. Ulászló-dénárral keltezve).
Szászkézd szász evangélikus temploma 1493 és 1497 között épült, 1663-ban országgyűlés színhelye volt. 1677-ben teljesen átépítették, 1878–1879-ben a boltozatát lecserélték. Az 1520-as években kezdték erődíteni, de védőfalait a 19. században lerombolták. Eredetileg a 15. században épült tornyát 1677-ben építették át a segesvári óratorony mintájára. 1832-ben átépítették.
1986-ban egy földrengés súlyosan megrongálta.
A település legrégibb háza alighanem a 176-os számú, amelynek mestergerendáján az 1702-es dátum látható. A 18. században két nagy tűzvész pusztította Szászkézd házait: 1714-ben a főtér környéke égett le, 1791-ben pedig több teljes utca.
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Roşu Mária és Demján László műemlékvédő építész gyűjteményéből használtuk. Köszönet érte! A vár felújítására egy későbbi összeállításunkban visszatérünk.