Építeni mennek Zanglába

Az újdonságon, a különleges élményen túl a tenni akarás vezérli őket elsősorban.

Marosvásárhelyen nagy tetszést aratott a budapesti Irimiás Balázs és Olga előadása, akik Csoma Szobája néven alapítványt hozták létre, hogy a zanglai lámakolostorban levő helyiséget, ahol Kőrösi Csoma Sándor 16 hónapot töltött a tibeti nyelv tanulmányozásával és megírta a tibeti-angol szótárt, megmentsék a pusztulástól. A nagyváradi származású, doktorálni készülő építész tervei alapján hozzá is fogtak a Himalája elzárt, nehezen megközelíthető vidékén levő palotaerőd megmentéséhez, amelyet 2007-ben egy kerékpártúra résztvevőiként romos állapotban találtak. A nyaranta közel három hónapot tartó munkához továbbra is keresik az önkénteseket, s erdélyi útjuk, előadásuk ilyen szempontból is eredménnyel járt. Marosvásárhelyről Navratil János és Kinga jelentkezett, hogy részt vesznek az önkéntes munkában, amelynek során tovább folytatják a kolostorerőd felújítását.

Az észak-indiai kolostorban, ahol 1823-24-ben hat hónapot töltött Kőrösi Csoma Sándor, Baktay Ervin azonosította Csoma szobáját egy idős férfi segítségével, akinek édesapja még ismerte Szkander béget. A kétemeletes lámakolostorban Baktay Ervin véste fel az ajtófélfára a Csoma's room feliratot. Az elhagyott épület a királynak nevezett zanglai földbirtokos tulajdona, aki vállalta a kolostor megmentésére vállalkozó magyar csapat elszállásolását, az építőanyagok beszerzését. A Csoma Szobája Alapítvány célja, hogy építészeti szakemberek, restaurátorok, Távol-Kelet-kutatók bevonásával a hagyományos építőanyagokat felhasználva végezzék a felújítást, s a helybelieket is bevonják ebbe a tevékenységbe, hogy érdekeltté tegyék őket a kolostor megőrzésében. A 20 millió forintos költségek fedezésére tégla- és gerendajegyeket árulnak. Az adományozó nevét belevésik a téglába, gerendába. A zanglai iskolában a gyermekek oktatásával is foglalkoznak, akiket ösztöndíjjal lehet támogatni. Az alapítvány honlapot működtet, ahol bővebb tájékoztatást találnak az érdeklődők (www.csomasroom.org).

A pozitív kisugárzású, nyílt, szimpatikus házaspárt arról kérdeztem, milyen előzményei voltak annak, hogy munkahelyet, kényelmet hagyva vállalják az utat Indiába, ahol négyezer méter fölötti magasságban kell kétkezi munkát végezniük, ha a beutazáshoz szükséges engedélyek birtokába jutnak. Amint elmondták, a marosvásárhelyi előadás alatt született meg az elhatározás, előbb a feleségben, aztán a férjben is, hogy belevágnának a nagy útba.

Megérintett Csoma Sándor személyisége

– Mi ilyen kalandor természetűek vagyunk, egyet gondolunk és megyünk. A szüleim neveltek így, akikkel négyéves korom óta bejártuk Románia hegyeit – mondja a törékenynek látszó, de erőt, határozottságot sugárzó Kinga.

– Mióta gyermekkoromban elolvastam Kőrösi Csoma Sándor életregényét, azóta foglalkoztat a gondolat – hallgatom a mosolygós szemű férfit, aki korábban lakatosként, jelenleg taxisofőrként dolgozik. Kerékpárral akartam megtenni az utat, mert nagyon megérintett Csoma Sándor karakteres személyisége, élete, kitartása, szerénysége, amiért egész életemben a lelkemben hordozom. Szerettem volna valamit átélni abból, amit ő is megélt, legalább ennyit tenni az emlékéért most, hogy kerek évfordulóra készülünk. Amikor láttam Irimiás Béla és Olga tevékenységét, arra gondoltam, hogy nem hagyhatom ki ezt a ritka alkalmat, hisz telik az idő, s egyre kevesebb a reményem arra, hogy az eredeti tervem szerint kerékpárral jussak el azokra a helyszínekre, ahol Kőrösi Csoma Sándor élt és dolgozott.

– Tudom, hogy Jánosnak gyermekkori vágya Keletre menni kerékpárral, ezért döntöttem el azonnal, hogy megpróbáljuk ezt a lehetőséget – teszi hozzá Kinga, aki pincérként dolgozik, s a gyors döntések embere. Én mindig azonnal rávágom a választ, János számítgat, gondolkozik, de aztán igent mond ő is. Úgy érzem, valamilyen fenti sugallatra születnek meg bennem az elhatározások, mintha spontánul küldené azokat valaki – bizonygatja Kinga érezhető lelkesedéssel.

Tudják, mire számíthatnak

Majd elmesélik: tisztában vannak azzal, hogy mi vár rájuk. Ha sikerül a meghívót, vízumot, repülőjegyet beszerezni, júliusban indulnának útra, hogy a korai tél beálltáig dolgozzanak. Delhiig, majd Lehbe utaznának repülővel, s a szállásuk zanglai családoknál lenne. Azt is tudják, hogy alkalmazkodniuk kell a helybeliek életmódjához, lehetőségeihez. A lényeg az, hogy hasznos munkát végezzenek, amivel hozzájárulhatnak a kolostor megmentéséhez. Elképzelésük szerint, ha az alapítvány önkénteseinek sikerül teljes egészében újjáépíteni, egy olyan különleges hely lesz, amelyet a lelki megnyugvásra vágyók fognak felkeresni.

A beszélgetés során kiderül, hogy voltak előzményei is ennek a nem mindennapi vállalkozásnak. Egy évet a Bogdánon éltek, s kerékpárral megjárták Párizst. Amikor a hegyen töltött mindennapokról érdeklődöm, Kinga veszi át a szót.

A legszebb év az életükben

– Volt egy időszak, amikor egyszer csak elegünk lett a városi életből, János számára akkoriban egy sor költséges engedélyhez kötötték a taxizás folytatását. Szilveszter után felmentünk a Bogdánra, mivel mindketten nagyon szeretünk sízni. Miközben a nehézségekről beszélgettünk, a bérlő elmondta, hogy egy évre kivette a menedékházat, és egy házaspárra lenne szüksége, hogy működtesse azt. Két hét múlva már ki is költöztünk, s ott laktunk egy évig. Mivel azon a télen kevés volt a hó, s nyáron sem volt vendég, sokat kirándultunk. Az egyezség úgy szólt, hogy a szezon végén fizet ki visszamenőleg, de sok bevétele nem volt, és nem fizetett, sőt a megígért élelmet sem kaptuk meg havonta. Gyakran ettünk csalánt, vadsóskát, télen a hó alól ástuk ki a gombát, mégis úgy érezzük, hogy az volt a legszebb év az életünkben.

Kerékpáron Párizsba

A másik nagy kalandot, a Párizsig tartó kerékpárutat János meséli el. Közel 3.000 kilométert tettek meg 51 nap alatt. Napi 80-100 kilométert bicikliztek, az Alpokban egy kicsit lelassultak, ott 45 kilométer volt a leghosszabb táv. Szlovénián át 14 nap alatt jutottak el Velencébe, majd onnan a Szent Bernát-hágón keresztül szelték át az Alpokot. Kinga szerint az első nap volt a legnehezebb. Amikor felértek a Felek-tetőre, az erőfeszítéstől kibuggyantak a könnyei, s bevallása szerint csak azért nem tért vissza, mert nem lett volna ereje még egyszer visszafele is kimenni a hegyen. Aztán hozzáteszi, hogy sehol, egyszer sem tolták a kerékpárt, az Alpokban sem szálltak le róla. Néha kempingben, máskor ott hajtották le a fejüket, ahol érték, de kimondhatatlan élmény volt, amikor megérkeztek a Notre Dame elé. S bár napokig csodálták Párizs nevezetességeit, ahogy ma visszagondolnak, mégiscsak az út volt a legfontosabb.

Hogy miért vállalkoznak az újabb kalandra?

Az újdonságon, a különleges élményen túl a tenni akarás vezérli őket elsősorban – mondják határozottan. A nők téglát kell vessenek, a férfiak falak raknak.

– Biztosan nehéz lesz, de próbálom edzeni magam, szoktatni az önsanyargatáshoz, a hideg vízhez. Tudom, hogy más lesz az étel, s a kávézásról is le kell szokni, de menni fog – biztatja önmagát is Kinga, majd János hozzáteszi:

– Ha Kőrösi Sándor jakvajas teával alkotott, akkor nekünk is menni fog.

Támogatókat keresnek

Elbeszélgetünk arról is, hogy amikor meglesznek az engedélyek, azt remélik, a munkahelyükön is megértik a szándékukat, hisz mind a ketten szeretnek dolgozni, s értékelik is a munkájukat. A megtakarított pénzüket fordítják a költségekre, a repülőjegyre, ami való-színűleg nem lesz elég, ezért támogatókat keresnek, akik fontosnak érzik, hogy Kőrösi Csoma Sándor szobája, a kolostor, ahol világhírű művét megalkotta, ne menjen feledésbe.

– Nem szeretünk kérni, de most abban reménykedünk, hogy aki nem tud eljutni Zanglába, legalább így adózik Csoma Sándor emlékének – mondja Navratil János. (tel. 0742-923-468)

A jövőről pedig azt tartják, hogy minden vég után új kezdet, új távlat nyílik, ami új erőt, új reménységet ad. S ezt olyan meggyőződéssel mondják, hogy el kell hinnünk nekik.