Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
150 évvel ezelőtt, 1871. november 20-án gördült be az első gőzmozdony a marosvásárhelyi állomásra, s ezzel az egyik leágazással bekapcsolták a Maros-parti várost a Székely körvasútba. A Gyulafehérvár–Marosvásárhely útvonalat a Waring Testvérek és Társai építették, az Osztrák–Magyar Monarchia megrendelésére. Szombaton délelőtt erre emlékeztek a Román Vasúttársaság (CFR) és a polgármesteri hivatal által szervezett hangulatos rendezvényen, ahol, miután leleplezték az indóház falára helyezett emléktáblát, gőzmozdonyokat, korabeli pályakocsikat is felvonultattak a nagy létszámú jelenlevő, gyerekek és felnőttek örömére.
Az 1848-as forradalmat követő megtorló időszak utáni, kiegyezést követő boldog békeidőkben fejlődésnek indult az Osztrák–Magyar Monarchia. Az iparosodáshoz nyersanyagra volt szüksége, amelyet a lelő- vagy kitermelőhelytől minél előbb a feldolgozóegységhez, gyártelephez kellett juttatni. Ehhez – mint ahogy az akkor masszívan benépesülő Amerikai Egyesült Államokban – a legjobb megoldást az alig néhány évtizeddel korábban (sz. m: az első gőzmozdony először Angliában, 1825. szeptember 27-én zakatolt végig a síneken) sínre tett jármű jelentette. S míg a birodalom nyugati tartományait már elérte a fejlődés, szükségessé vált az ásványi anyagokban és zöld aranyban gazdag Erdély felé is bővíteni a hálózatot. A magyar Országgyűlés 1836-ban fogadta el a vasútépítési törvényt, amelynek értelmében 13 vasútvonal kiépítését irányozták elő, ebből kettőt Erdélyben. Az egyiket Budapest–Arad–Nagyszeben felé, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi leágazással, a másikat pedig Budapest–Nagyvárad–Kolozsvár–Nagyszeben–Brassó irányába. Később az ingatlantulajdonosok és a kormány úgy döntött, hogy Erdélyben az első vasútvonal Aradról – Gyulafehérvár és Tövis érintésével – induljon, majd Héjjasfalván és Segesváron át Brassóig, Kiskapusról leágazva Nagyszebenig és Székelykocsárdtól Marosvásárhelyig tartson. 1854. szeptember 14-én az Országgyűlésben megszavazták a vasúti koncessziókról szóló törvényt, amelynek alapján az állam bérbe adhatta a vasútvonalak építési jogát. A Nagyvárad–Brassó fővonal, valamint a Nagyszeben–Kiskapus, Tövis–Gyulafehérvár és Székelykocsárd–Marosvásárhely leágazások építési jogát az angol Waring társaság nyerte el. A munkálatok 1869-ben kezdődtek el. 1870 elején fogtak hozzá Székelykocsárd–Marosvásárhely között a sínek lerakásához, és nem egészen egy év múlva, 1871. november 20-án Gyulafehérvárról megérkezett az első szerelvény a marosvásárhelyi állomásra, amelyet a francia emigráns családok tulajdonában levő Hauchard-kert mellett építettek fel. A Székelykocsárd–Marosvásárhely vonalat 1871–1876 között üzemeltető Kelet-magyarországi Vasúti Rt. csődbe ment, így 1876. január 20-án a magyar állam tulajdonába került, és 1920-ig a Magyar Államvasutak (MÁV) működtette, majd 1920. szeptember 21-én, a trianoni döntést követően a Román Vasúttársaságé lett, azóta is az működteti. (Sz. m.: A történelmi visszapillantás részlet az eseményre kiadott kétnyelvű kiadványból: Vîlcan Ionel Adrian – Gyulafehérvár–Marosvásárhely 150 év.
A rendezvény házigazdája és műsorvezetője a 80 éves Radu Belu mérnök volt. Az ünnepi felszólalók sorát Szentes József mérnök, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal gazdasági és pályázatkezelő osztályának munkatársa, a vasúttársaság volt országos vezérigazgatója nyitotta meg. Tolmácsolta Pintea Ioan, a CFR vezérigazgatója üzenetét, aki családi okok miatt nem tudott ott lenni a rendezvényen. A vezérigazgató többek között kifejtette: a vasúthálózat kiépítése a haladást, a fejlődést, a civilizációt jelentette, embereket kötött össze, ugyanakkor jelentős szerepet töltött be a háborúkban, a konfliktusokban is. Megköszönte mindazoknak, akik az évtizedek során kiszolgálták mind a teher-, mind a személyszállítást, karbantartották a vonalakat. A jelenlegi helyzetre reflektálva elhangzott, hogy évtizedes stagnálást követően az Európai Unió mobilitási programja, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátását visszaszorító zöldegyezmény (Green Deal) előirányozza a fontosabb romániai vasútvonalak és csatlakozási pontok rehabilitálását, mivel a vasúti közlekedés jelentősen csökkenti a közúti forgalmat. Ezért az unió támogatja a vasútvonalak korszerűsítését, a közlekedésbiztonság digitalizálását, az infra-struktúra-fejlesztést. A cél az egységes európai közlekedési hálózat kialakítása, amely hozzájárul a tagországok gazdasági fejlődéséhez. A vezérigazgató megerősítette, szeretnék a CFR-t felzárkóztatni az uniós elvárásokhoz, hogy a vasúthálózat visszanyerje egykori fényét.
Az üzenet tolmácsolását követően Szentes József saját gondolatait is megosztotta a hallgatósággal. Két nyelven köszönte meg mindazoknak a hozzájárulását, akik lehetővé tették a rendezvény megszervezését, segítettek abban, hogy felújítás alatt álló régi mozdonyokat és pályakocsikat is bemutassanak a közönségnek. Továbbá méltányolta, hogy a korlátozások ellenére sokan részt vettek a rendezvényen. Majd szólt a CFR nyugdíjasaihoz is, akik még mindig várják a törvényt, aminek alapján kiemelten kezelik azokat, akik igen nehéz szolgálatot teljesítettek több évtizeden át. Felidézte a 150 évvel ezelőtti eseményt, amikor nagyon sokan várták az első vonatot. (Sz.m.: Fúvószenekarral vonultak a marosvásárhelyiek az állomásra.) „A vonat több mint közlekedési eszköz, az utazás, mobilitás, fejlődés, a szabadság jelképe...” A múlt arra is kötelez, hogy úgy, mint 150 évvel ezelőtt, most is együtt, egymásra figyelve, összefogva tegyünk meg mindent, hogy felzárkózzunk a civilizált országok közé. „A civilizált világ a mobilitást, a fejlődést, a tömegközlekedést jelenti, nem az elszigeteltséget. Most szükség lenne a közlekedési reformra, a kormányzati politikák és a helyhatóságok fejlesztési terveinek összehangolására. Románia fontos Európa számára, a vasútnak az európai utat kell követnie, hiszen a közlekedés a modern világ, a fejlődés hajtóereje, szíve.” Az ünnepség visszatekintés, de remény is arra, hogy lesz jövője Romániában a vasúti közlekedésnek, bár az ország még nem teljesítette e téren az uniónak tett ígéretét – mondta a vasúti mérnök.
A polgármesteri hivatalt Portik Vilmos, tömegközlekedésért is felelő alpolgármester képviselte, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Marosvásárhely 150 évvel ezelőtt bekapcsolódott az 1870 és 1873 között épített 607 km-es erdélyi vasúthálózatba. A városnak 1870-ben 13.000 lakosa volt, a hálózathoz való csatlakozástól a város a megye gazdasági-társadalmi éle-tének felvirágoztatását, elszigeteltségének, elmaradottságának felszámolását várták. Ez beteljesült, hiszen a XX. század elején a város óriási fejlődésnek indult. „Az osztrák tervezés, a magyar kormányzati akarat nem lett volna elegendő az erdélyi emberek teherbírása és szorgalma nélkül.
Mindez példája annak, hogy közösen tudunk maradandót alkotni. (…) Marosvásárhelyen ma mintegy 130 ezren élnek, vonzáskörzetében 200 ezren, és hasonló kihívásokkal, feladatokkal szembesülünk: ismét bekötni a várost a térség és Európa körforgásába” – mondta az alpolgármester, majd hozzátette, a városvezetés a jövő nemzedék kihívásainak kell megfeleljen, ezért azon dolgoznak, hogy kiépüljön a vasutat, az autópályát és a repülőteret összekötő intermoduláris csomópont. Végül Portik Vilmos megköszönte az egykori pályaépítők és az azóta eltelt időben a hálózatot működtetők munkáját.
Végül Vîlcan Ionel Adrian, a pályakezelő osztály vezetője emlékezett az egykori építőkre, vasutaskollégáira, majd reményét fejezte ki, hogy utódaik nem csak a főútvonalat korszerűsítik, hanem turisztikai célzattal használható lesz az egykor elsősorban ipari, mezőgazdasági célokra épített, még megmaradt keskeny nyomtávú hálózat is, aminek a működtetését több civil szervezet felvállalta, majd elárulta, azt tervezik a polgármesteri hivatallal, hogy a Marosvásárhely–Szováta vonalon egy 8 km-es szakaszt felújítanak, és így talán igazolhatják, hogy van igény az ilyen jellegű turisztikai járatok beindítására, hogy mentsék a még menthetőt.
Az ünnepi beszédeket követően Portik Vilmos és Vîlcan Ionel Adrian leleplezték az indóház falán elhelyezett jubileumi emléktáblát.
A program hátralevő részében először az állomás épülete elé gurult az 1940-ben átalakított Buick típusú (jelenleg Renault motorral felszerelt) pályakocsi, amelyet Varga Ferenc művezető irányításával a marosvásárhelyi pályamérnökség karbantartó részlege újított fel. (Felújítás alatt áll az a motoros pályakocsi, amellyel II. Károly román király Szászrégentől a laposnyai vadászkastélyához utazott a Görgény-völgyi keskenyvágányú vasút- vonalon, amelyet azóta felszámoltak.) Az igazi csemegét a Pacific gőzmozdony jelentette, amely a 20. század elejétől a gőzmozdonyok korának végéig a leggyorsabb vasúti vontatójármű volt. A szakértők szerint Európában mindössze kettő maradt üzemképes. A marosvásárhelyi mozdonyszínben javítás alatt álló mozdonynak hiányzik néhány alkatrésze, így betolatták a vágányra. Csupán jelképesen vontatta azt az 1920-as években II. Károly király által használt luxusvagont, amelynek belsejét sikerült némileg felújítani az egykori bútorzattal. (Hátravan még a külső restaurálás, illetve a járművek közlekedtetését lehetővé tevő engedélyeztetés.)
A gyerekek és felnőttek örömére az állomás egyik helyiségébe – ahova egy múzeumot szándékoznak berendezni – egy vasúti terepasztalt is beállítottak, ahol a kis szerelvények alagúton közlekedtek, állomásban időztek, mint a nagy, igazi testvéreik. A rendezvény végén pedig a Marosvásárhely–Szováta kis nyomtávú vasútvonal megmaradt vágányára bepöfékelt az a gőzmozdony, amelyet, ha van akarat és elszántság – az állomásfőnök reménye szerint – üzembe helyeznek a déli pályaudvarig (Maroszkereszt-úr), hogy valamikor majd a repülőtérig közlekedhessen, és elsősorban a turistákat szolgálná ki.
Tegyük hozzá, 150 esztendővel ezelőtt csupán három év alatt 600 km vasútvonalat építettek Erdélyben, ez példaértékű lehetne. Remélhetőleg végre valóban felzárkózunk a civilizált közlekedésű európai társaságok közé, és nem kell újabb másfél évszázadot várni például a Székelykocsárd és Déda közötti vonal villamosítására.
Mert kell egy hely a találkozásra