Száz évvel ezelőtt, 1913. október 13-án halt meg Vályi Gyula. Rendhagyó módon most nem Vályi Gyula tulajdonképpeni tevékenységéről és méltatásáról szeretnék írni, úgy, ahogy az ilyen alkalmakkor szokásos, hanem arról, hogy hogyan jutottam el a három évtizeddel ezelőtt megjelent, róla szóló kismonográfia megírásához, mely tudtommal jelen pillanatig talán az egyedüli ilyenszerű írás.
A ceruzarajz dr. Weszely Tibor tulajdona
Száz évvel ezelőtt, 1913. október 13-án halt meg Vályi Gyula. Rendhagyó módon most nem Vályi Gyula tulajdonképpeni tevékenységéről és méltatásáról szeretnék írni, úgy, ahogy az ilyen alkalmakkor szokásos, hanem arról, hogy hogyan jutottam el a három évtizeddel ezelőtt megjelent, róla szóló kismonográfia megírásához, mely tudtommal jelen pillanatig talán az egyedüli ilyenszerű írás. Jelen soraimat, kérném, ne vegyék „önkihangsúlyozásnak”, de úgy érzem, ezzel érzékeltetni tudom azokat a nehézségeket, amelyek minálunk egy ilyen vállalkozás elé tornyosulnak.
Azt hiszem, azzal nem mondok újat, hogy Marosvásárhelyen szinte semmit sem tudtak a múlt évszázad nyolcadik évtizedéig Vályi Gyuláról, a város legnagyobb matematikus szülöttjéről, a XIX. század végi magyar tudósvilág egyik legkiemelkedőbb alakjáról. De ezen sajnos nincs mit csodálkozni, hiszen nemzetünk legzseniálisabb matematikusára, Bolyai Jánosra nálunk csak a külföld nyomására figyeltek fel. Nemhiába írta 1868-ban az MTA elnöki tisztségét is betöltő Eötvös József, az akkor még 20 éves fiának, Eötvös Lorándnak: „A napokban levelet kaptam a Római Akadémia matematika osztálya elnökétől, melynek örültem és elszomorodtam egyszerre, s melynek tartalmáról most sem tudom, büszkék legyünk-e reá, vagy piruljunk”.
A Bolyaiak életét és munkásságát tanulmányozva elolvastam Szénássy Barna 1970-ben megjelent könyvét, melynek címe: „A magyarországi matematika története, a XX. század elejéig”. Benne egy külön kis fejezetet szentel Vályi Gyulának, érzékeltetve ezzel, hogy matematikatörténetünk egyik igen jelentős személyiségéről van szó. Itt pluszban még feltűnt az úgymond fordított szimmetria jelensége is: Bolyai János Kolozsváron született és Marosvásárhelyen halt meg, Vályi Gyula pedig Marosvásárhelyen született és Kolozsváron halt meg. Mivel erdélyi tudósról van szó, úgy éreztem, itt vannak a forrásdokumentumok Vályi tevékenységének alaposabb megismertetésére. Bolyai János matematikai munkásságáról írt könyvem befejezésekor, 1980-ban azonnal nekifogtam a Vályi Gyuláról szóló anyagok felkutatásának. Mivel ő a kolozsvári egyetem professzora volt, az elején nem is gondoltam, hogy végül is nagyrészt csak a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai könyvtár ilyen vonatkozásban szerényebb forrásanyagára fogok támaszkodni. A kezdeti reményekkel elindulva írtam a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem akkori professzorának, Tóth Sándornak, aki matematikatörténettel is behatóan foglalkozott, érdeklődve, hogy milyen lehetőségek vannak a Vályival kapcsolatos dokumentumok tanulmányozására. Tettem ezt amiatt is, mert Kolozsvárt kevésbé ismerve ráadásul a hosszabb ottani tartózkodásom is akadályokba ütközött. A legkompetensebbnek tekintett személy válasza lesújtó volt: „mivel a régi Ferenc József Tudományegyetem kéziratainak jórészét, mint a szemetet, egy terembe hányták, emiatt használhatatlanná vált”. A továbbiakban Tóth Sándor még azt is írta, hogy egy-egy önkéntes diákcsoport segítségével ő próbálja valahogy rendbe rakni ezeket, de nem sok eredménnyel. Maradt tehát a Szénássy Barna által megjelölt szegényes bibliográfia, valamint a Teleki-Bolyai könyvtárban található anyag felhasználási lehetősége. Szerencse, hogy a kolozsvári egyetem könyvtárában megtalálható Vályi Gyula doktori disszertációja valamint a hallgatók részére írt tankönyvszerű kurzusai.
Kolozsváron Vályi iránt érdeklődve a közel 90 éves Szilágyi Erzsébetre hívták fel a figyelmemet, aki az 1956-ban meghalt Vályi Ilonának volt a közeli barátnője. Ilona Vályi Gyula bátyjának, Vályi Gábornak volt az unokája. Gyönyörűen zongorázott, és mivel Erzsébet is zenekedvelő volt és nagyon szépen énekelt, gyakran léptek fel együtt különböző zenei előadásokon. Szi-lágyi Erzsébet, idős kora ellenére, kijött velem a Házsongárdi temetőbe, hogy megmutassa Vályi Gyula sírját, ahol Vályi Gábort valamint Vályi Ilonát is eltemették. Az ő révén szereztem meg, mint ereklyét, azt az íróasztali ötlábú széket, amelyet Vályi Gyula csináltatott magának a sánta lába miatt. A széket Kolozsvárról elhoztam és a marosvásárhelyi Református Kollégium múzeumának adtam, mely iskolának Vályi 12 évig volt diákja.
Amint már említettem, a Vályiról írt monográfiám megírására a Teleki–Bolyai könyvtárban található anyag biztosított lehetőséget. Itt szerencsére megtalálható azoknak a tudományos folyóiratoknak a nagy része, amelyekben Vályi Gyula tudományos dolgozatai megjelentek. Ezeket tüzetesen áttanulmányozva, igyekeztem kidomborítani eredeti meglátásait és eredményeit. Nemzetközileg a parciális differenciálegyenletekre vonatkozó eredményei a legismertebbek, amelyeket a doktori disszertációjában közölt. De ugyanakkor roppant jelentőséggel bírnak a projektív geometria terén végzett kutatásai is. Nem túlzunk, amikor azt állítjuk, hogy Klúg Lipót mellett Vályi Gyula a legnagyobb magyar projektív geométer. Tudományos munkáinak a jegyzékét (amely lehet, hogy nem teljes) szintén a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár anyagára támaszkodva sikerült összeállítanom.
Nehézséget jelentett annak idején a már elkészült monográfiai anyag közlésének a lehetősége is. Nem célom itt ebbe részletesebben belemélyedni, csak annyit említenék meg, hogy végül is a Kriterion Könyvkiadó igazgatójának személyében találtam meg azt a nemzeti érzéssel is rendelkező embert, Domokos Gézát, aki vállalta a Bolyai János matematikai munkássága című könyvem anyagának kiadását, mely könyv 1981-ben jelent meg. Tette ezt annak ellenére, hogy a Kriterion Könyvkiadó nem volt hivatva matematikai tárgyú művek publikálására, ellentétben például a kolozsvári székhelyű Dacia Könyvkiadóval, ahol abban az időben egy K. Gy. nevű pártkatona tevékenykedett. Három évtized után is úgy érzem, hogy annak idején a Kriterion Könyvkiadó vezetősége, a cenzorok gáncsoskodása ellenére, azért vállalta ezután a Vályi Gyula matematikai tevékenységét bemutató kis monográfiám megjelentetését is, mert 1982-ben a Bolyai Jánosról írt könyvem elnyerte a Korunk folyóirat akkor létesített Bolyai-díját, mellyel évente az azelőtti évben Romániában megjelent, legjobbnak tartott magyar nyelvű természettudományi valamint társadalomtudományi könyvet jutalmazták. Nem érdektelen itt megemlíteni, hogy az akkori román hatóságok két év után betiltották e díj további években való kiosztását. Ez a díj, mely nem járt pénzjutalommal, egy lejjel sem rövidítette meg az államkasszát, csupán az arra érdemesek alkotómunkájának az elismerésére szolgált.
Az utóbbi években nem lankadtak a Vályi-kutatással kapcsolatos kérdések. Jelentősek ezen a téren az Oláh-Gál Róbert és Sándor József által felszínre hozott eredmények. Sebestyén Júlia kitartó tevékenysége és fáradhatatlan utánajárása révén Vályi Gyula szülővárosában megalakult a hatékonyan működő Vályi Gyula Matematikai Társaság és 2012 májusában sor került a legnagyobb székely matematikus szobrának a leleplezésére. Ezek a tények azt igazolják, hogy az utókor őrzi a nagy tudós emlékét.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
