Emlékezés egy régi karácsonyra

Elbeszélgetve nagymamámmal, Németh Máriával, megtudtam, hogyan emlékszik vissza a régi karácsonyokra, több mint hetven évvel ezelőtt gyerekként hogy élte meg az ünnepet.

Abban az időben is járt a Mikulás és az angyal, csak épp nem volt olyan bőkezű, mint ma. A cipőkben vagy a fa alatt csak dió vagy alma volt az ajándék. De ez óriási meglepetést és örömöt okozott. A mai csillogó fények és gömbök helyett a karácsonyfát aranyozott színű dió, alma, keksz díszítette. A fa ágain égő gyertyák halvány fénye világította be a szobát. A gyerekek pedig csillagszórót gyújtogattak. A nagymamám édesanyja mindig gondoskodott arról, hogy a karácsonyfát keksz és szaloncukor is ékesítse. Mindent saját maga készített. A megfőzött szaloncukormasszát lapítón kinyújtotta és kihűlés után kockákra felvágta. Ezt csomagolták fehér papírba, aminek szélét csíkokra bevágták. Szenteste az ünnepi asztalon a töltött káposzta gőzölgött. A következő napokon sem hiányzott a húsleves és sült sem az asztalról. A karácsonyi szokáshoz tartozott, hogy minden évben kalácsot, kenyeret és legtöbbször diós süteményt sütöttek.

Ezelőtt hetven évvel a szórakozás sem maradt el. Az ünnep minden napján bál volt, ami már délben elkezdődött, és éjféig tartott. Ilyenkor mindenki felvette a szép ruháját. A kötény gyönyörű azsúrmintás volt, a mellény vitézkötéses. 

Karácsonykor mindenki eljutott a templomba, és volt idő a rokonságot is meglátogatni. Mindenki szívében nagy volt a szeretet. Valójában ettől volt olyan különleges az ünnep, hogy a szeretet minden házban, minden ember szívében, lelkében ott volt. 

Marosvécsen, hogy ne csak a nagymamám meséje alapján emlékezzünk a régi karácsonyra, kenyér- és kalácssütést szervezett a nőszervezet. Három nagymama, név szerint: Medve Erzsébet, Medve Julika és Medve Katica vállalták, hogy bemutatják, miként készült régen a finom házi kenyér és kalács. Előkerült a rég nem használt dagasztótekenő, amiben a tészta szép nagyra megnőtt. Na de hogyan is készül a kenyér? A tepertyűprésen áttört krumpli mellé tették a lisztet, a kovászt, a sót, és langyos vízben felfuttatott élesztővel megdagasztották. Amíg a tészta kelt, addig a kalácshoz is hozzáfogtak: a langyos cukros, tojásos tejben felfuttatott élesztővel dagasztották a lisztet. Amikor a tészta már jó állagú volt, akkor megolvasztott házi vajat kevertek hozzá. A tésztát szintén kelni hagyták. 

Amíg a tészták keltek, a mamák nem ültek tétlenül, a kemencehevítéssel foglalkoztak. Ahogy az öregek mondják, akkor jó a kemence, akkor sülhet a kenyér, ha a kemence alja szikrázik. A szén kiszedése után legelőször lángoskát sütöttek, amit lekvárral jóízűen el is fogyasztottunk. Ezt követően lisztezett lapítón a kenyereket kiszaggatták és sütőlapáttal a kemencébe helyezték. A kenyér sütési ideje 2 óra. A mamák a gyermekekről is gondoskodtak: madárkát készítettek a dagasztótekenő oldaláról levájt tésztából. 

Ezt követte a kalács elkészítése. A tészta egy részébe kakaót kevertek. Lisztezett lapítón téglalap alakúra nyújtották a tésztát, erre helyezték a kakaós masszát, majd feltekerték, és kizsírozott tepsibe helyezték. A feltekert tészta oldalát vajjal kenték meg, a tetejét pedig tojással. A kakaós kalács mellett rahátos kalács is készült. Egy óra volt a sütési idő.

A megsült kenyereket a szokáshoz híven jól megverték, majd hagyták kihűlni, ahogy az öregek mondják, hagyták, hogy imádkozzon. 

Munka közben a mamák népdalokat énekeltek, miközben a finom illat lassan szétterjedt az egész házban. Érződött a hangulatból, hogy öröm volt ez számukra, és hogy a szívük mélyén ők is boldogan újraélték a lánykori karácsonyukat. 

A Jóisten sokáig tartsa meg még a mamákat, hogy hosszú ideig mesélhessenek nekünk, és tudják átadni főzési, sütési ismereteiket. 

Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! 

Kívánom, hogy mindenki házába beköltözzön a szeretet, de nemcsak karácsonyra, hanem jusson belőle az év minden napjára! 

Gorbai Mária Melinda