Emlékezés dr. Hankó Zoltán tanárra,

a MOGYE Gyógyszerészeti Kara Galenika Tanszékének egykori alapítójára és vezetőjére

110 évvel ezelőtt született kedves és kiváló tanárunk három évtized alatt több száz gyógyszerészhallgatót tanított a szakmai tudás elsajátítására, és nevelt hivatásunk megőrzésére. Tanításait megfogadtuk és megtartottuk a gyógyszerészi szakma gyakorlása idején. Embersége, kiváló szakmai hozzáértése, gyakorlati érzéke, elkötelezett hivatástudata, segítőkészsége, szerénysége ma is példakép értékű a mai gyakorló gyógyszerészeknek.

Hankó Zoltán Kolozsváron született 1910. január 12-én egy háromgenerációs gyógyszerészdinasztia tagjaként. Nagyapja, Hankó Antal (1858–1932) Csíkkarcfalván dolgozott, apja, Hankó Zoltán István (1886–1950) 1930-tól szintén a karcfalvi gyógyszertár vezetője volt, de a családban orvosok, tanárok és magas rangú köztisztviselők is voltak. A Hankó család a nemességet 1678-ban kapta a lemhényi előnévvel, az 1620-ban Lemhényben született Hankó János által, aki lófő székely nemes lett.

Hankó Zoltán Kolozsváron a piarista gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1934 karácsonyán megnősült, feleségül vette az 1915-ben szintén Kolozsváron született Schön Eugenia Gabriellát. Ebből a házasságból négy gyermekük született: Ildikó (1936, Bukarest), Zoltán (1938, Szászrégen), Attila (1941, Szászrégen) és Gábor (1945, Kolozsvár).  

1930 és 1934 között Segesváron, majd Bukarestben a Császár gyógyszertárban, Szászrégenben az Oroszlán patikában és még más városokban is végzett gyógyszertári gyakorlatot. Mivel Kolozsváron már ekkor megszűnt a magyar nyelvű gyógyszerészképzés a Ferenc József Tudományegyetemen, gyógyszerészeti tanulmányait Bukarestben végezte 1939-ben, de a gyógyszerészi oklevelét már Szegeden nyerte el az 1941/42-es tanévben. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság 1943-ban rendes tagjává választotta.

Előbb Kolozsváron a helybeli Hygea gyógyszertár laboratóriumában dolgozott. Ezután nyugodt, békés évek kezdődtek, de mindennek vége szakadt, mikor a családfő 1944 őszén katonai behívót kapott. Így családját el kellett hagynia, a magyar hadsereg kivonult Kolozsvárról. Neki is mennie kellett, nem tudni pontosan, mikor és hová. Németországban fogságba került, ezután indították el vele azt a bizonyos fogolyvonatot, ami végül a focşani-i fogolytáborba vitte. Innen szabadult 1945 őszén. Munkakönyvében ez áll: reintors din prizonierat – visszatért a fogságból.

1945-ben, mikor az Orvosi Kar kénytelen volt Marosvásárhelyre átköltözni, kinevezték az egyetemi gyógyszertár vezetőjévé. Ennek megalakulása igen szűkös körülmények közt az egyetem központi épületének földszintjén két kis helyiségben volt. Ennek ellenére óriási gyakorlati tevékenységet folytatott, a klinikák gyógyszerrel való ellátását biztosította. Mikor 1948-ban megalakult az önálló Gyógyszerészeti Kar, megbízást kapott mint előadótanár a Galenika Tanszék (később ez felvette a Gyógyszer-technológia Tanszék elnevezést) vezetésére. A gyógyszer-technológia volt a gyógyszerészeti szakma fő tantárgya. A tanszéket három évtizeden át vezette, 1970-ben nyugalomba vonult. 

Fiatal munkatársaiba beoltotta a gyógyszertári gyakorlatban folyó receptúrai munka fontosságát, a magisztrális gyógyszerek elkészítésének pontosságára, az összeférhetetlen gyógyszer-alapanyagok ismeretére tanította őket. Nemcsak az előadásokat tartotta, hanem gyakran a gyakorlatokon is részt vett, és hasznos tanácsokkal látta el a hallgatókat a gyógyszerek elkészítésében. Kiváló érzékkel, jó előadóként oktatott, az elméletet mindig összekapcsolta a gyakorlati megoldásokkal. Közvetlen modora, kedvessége, szívessége és segítőkészsége miatt a hallgatók nagyon megszerették és tisztelték. A gyógyszerészhallgatóitól elvárta, hogy bármikor és bárhol készen álljanak feladataik pontos elvégzésére.

A gyógyszerészhallgatók megsegítésére már 1957-ben megjelentette 145 oldalas kőnyomatos jegyzetét Galenika címen. Magyar és román nyelvű tankönyv írásában is részt vett. Társszerzője az 1969-ben kiadott Tehnica farmaceutică című egységes tankönyvnek (Victor Ciocănel mellett).

Tudományos munkásságának (Ő így mondaná: szaktevékenységének) jelentős részét a parenterális készítmények tanulmányozása képezte. Új eljárásokat dolgozott ki különböző összetételű infúziók készítésére. Az elsők között foglalkozott a gyógyászatban alkalmazott infúziós oldatok előállításával. Az ideggyógyászat sürgető igényét oldotta meg azzal, hogy 1961-ben javasolta az urea mannitollal történő társítását. A gyógyszertárakban is elkészíthető gyógyszerformák előállítására újszerű gyakorlati megoldásokat javasolt. Olyan módszereket dolgozott ki, melyekkel oldhatóvá vált az adrenalin, a pyramidon 20 százalékos oldatban, új eljárást dolgozott ki az indigokármin oldat előállítására. Kutatásainak eredményeit az Orvosi Szemle, az országos havilap, a Farmacia és az Értesítő közölte. Részt vett 1956-ban és 1965-ben a VII., valamint a VIII. Farmacopeea Română kiadásának szerkesztésében. 

Sokat szenvedett pollenallergiája miatt. 1978. június 20-án Marosvásárhelyen hunyt el. Sírja a római katolikus temetőben van.

Azok, akik egykor tanítványai voltunk, sosem feledtük el az ő mindig hangoztatott „ars poeticáját”: a gyógyszerésznek feladata segíteni és hozzájárulni a betegek mielőbbi gyógyulásához. Vallotta, hogy a gyógyszerészek, akik e nemes szakmát választották, tiszta lelkiismerettel a segítséget soha meg nem tagadhatják. 

Volt tanítványai tisztelettel és hálával gondolunk a 110 évvel ezelőtt született Hankó Zoltán tanárunkra, aki tanításával hozzájárult, hogy képzett gyógyszerészekként megálljuk helyünket az egészségügy minden területén.

Ui.: Ezúton mondok köszönetet fiának, H. Attilának és kedves feleségének, hogy rendelkezésemre bocsátottak néhány fényképet és okiratot.

Dr. Péter H. Mária