2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Falutalálkozó Magyarzsákodon

Ölelések, kézszorítások, könnyek és mosolyok – viszontlátások és öröm, amiért hosszú idő után ismét falutalálkozóra hívták Magyarzsákod egykori és mai lakóit, illetve az itteni gyökerekkel rendelkezőket a nagyvilágból.

 A magára találást, a hazatérést, az emlékeket ünnepelte a közösség 

Fotók: Gligor Róbert László

A nagy eseményre méltóképpen felkészült a kis közösség, példásan tiszták voltak a közösségi terek, tucatnyian forgolódtak, hogy a nagy melegben el ne fogyjon az ivóvíz a tömegben körbehordozott tálcákról, de az iskolaudvaron is sürögtek-forogtak az asszonyok, hogy az ünnepre egybeseregletteket ebéddel lássák el.

A maga 760 lakosával és három településével Székelyvécke a megye egyik legkisebb közigazgatási egysége. Ebből Magyarzsákod 320 lelket számlált a legutóbbi összeíráson, ezért is volt meglepő múlt szombaton, hogy folyamatosan érkeztek az emberek a faluközpontba, amelynek képe teljesen megváltozott az utóbbi néhány évben: az utcákat aszfaltszőnyeg borítja, fel van újítva a tanintézmény, az egykori katolikus iskola és a kultúrotthon is, de számos házat is rendbe tettek a közelmúltban.

„Jó ide hazatérni”

Reggel az utcákon felvonuló 6. Württemberg huszárezered hagyományőrző lovasai és a parajdi fúvószenekar ébresztette a falut, amelynek lakóit és vendégeit a település központjában álló emlékműnél fogadták a szervezők. A Fehéregyházán élő, zsákodi származású, 85 éves György Károly szerint öröm, szeretet és bánat találkozott ezen a napon, mert 1985 óta az akkori zsákodiak kétharmada eltávozott az élők sorából, ezért rájuk egyperces néma csenddel emlékeztek a felsorakozók. Hegedűs Orsolya és Botond szavalatai után az öregúr felidézte, hogy Isten sokakat kézen fogott és elvezetett a nagyvilágba, hogy könnyebben keressék meg a kenyeret, de amikor meghallotta, hogy itt falutalálkozó lesz, ismét kézen fogta, és hazavezette őket. Végezetül azt kérte, hogy „a lélekszerető magyarok Istene áldjon meg mindenkit”. A magyarok világhimnusza után a parajdi fúvósok kíséretében énekelte el a tömeg a Segesvárra elszármazott jelentős zsákodi közösség (szomszédság) himnuszát: Itt születtem én e tájon.

Zsákodi származásúak egész sora szólalt fel a világháborús hősök emlékművénél. Simó Sándor székelyudvarhelyi unitárius lelkész rendkívüli alkalomnak nevezte a szombati napot, amikor ismerősök és ismeretlenek találkozhattak és mesélhettek a múltról. Itt minden kőnek, dűlőnek, forrásnak története, legendája, minden háznak és családnak sorsa van. „Ne engedd, hogy őseinktől kapott javainkat elpazaroljuk a mai világ dicsfényére” – kérte imájában a lelkész, aki azt szeretné, ha templomaink erős bástyái lennének hitünknek, védelmezői keresztény családjainknak, őrei az erkölcsösségnek. Széll Róbert teológiai hallgató imája után Hegedűs Tivadar szentháromsági lelkész arról beszélt, hogy szerinte mi teszi a zsákodiakat zsákodivá: az ember elkötelezi magát valami mellett, de meg is kell tanulni együtt álmodozni, egymás terhét megkönnyíteni, és ezt a közösséget kell hordozzák a világban, büszkén vállalva a szerepüket. „Nem áldozatokat kell hozni, hanem örömünket megélni” – biztatta falusfeleit a pap. Szabó József kőhalmi lelkész is hazajött megosztani az álmait: Kicsi falu ez, lelkes emberekkel, méltósággal, és mindig jólesik ide visszajönni, megtalálni a szülőket, a gyermekkori poros utcák emlékeit. Arra kérte a zsákodiakat, hogy jövőben is töltsék meg a teret, énekeljenek, és mutassák meg gyermekeiknek a helyet, ahol felnőttek.

Az ünneplőket köszöntette Fazakas Lajos Levente marosi unitárius esperes, beszolgáló lelkész is, aki arra figyelmeztette a tömeget: kell legyenek történeteink, s ezeket azok írják, aki itt összegyűlnek ezen a napon és a jövőben is. Kétnyelvű beszédében Hegedűs Béla alpolgármester szerint egy ilyen találkozás nemcsak az emlékek megosztására alkalom, hanem arra is, hogy közösen tekintsenek a jövőbe, erősítsék a közösségi szellemet és a kötelékeket. „Az elmúlt években sok változáson mentünk keresztül, de egy dolog változatlan maradt: a közösségünk iránti szeretet és elkötelezettség” – mondta az elöljáró, aki azt reméli, hogy ez a találkozó újabb lendületet ad a közösség fejlődésének.

Oláh Melinda szavalata után Fekete Pál polgármester mondott köszönetet a helyieknek a találkozó megszervezéséért, majd Sánta Éva szavalata után Császár Károly szenátor személyes benyomásait osztotta meg az ünneplőkkel. „Ha lélekszámban fogy is a falu, de lélekben nagyot alkotott, főleg a kalákában” – mondta a honatya, aki úgy véli, érdemes összezárni a sorokat, hogy a falu ilyennek maradjon meg. 

Borbély Kiss Tamás szavalata után Széll Lőrinc, Hunyad megye alispánja is felszólalt. Itt töltötte gyermekkori vakációit a nagyszülőknél, felejthetetlen emlékek kötik ide, ezért ma is örömmel jár ide családjával együtt, mert a nagyváros zajával ellentétben itt mintha megállna az idő, itt meg lehet találni a vágyott csendet, azt a környezetet, ahol rengeteg energiával tud feltöltekezni – vallotta be. „Jó találkozni, emlékeket feleleveníteni, hisz életünknek akkor van értelme, ha megőrizzük és éltetjük azokat az emberi kapcsolatokat, amelyek meghatározzák életünket” – összegzett az alprefektus.

Grafikai kiállítás, könyvbemutató, néptáncműsor gazdagította az eseményt      


Tartalmas együttlét

Hegedűs Lőrinc szavalata zárta az ünnepi felszólalások sorát, azt követően kulturális programokra került sor. A volt katolikus iskola két termét a marosvásárhelyi Szakács M. Endre grafikai kiállítása töltötte meg, és Balázs Sándor volt helyi lelkész, a szervezők egyike örömmel nyugtázta, hogy a művész az esemény előtt két héttel is elfogadta a meghívást. Szülei kulákok voltak, de ő is büszkén hordta ezt a terhet, s bár művész szeretett volna lenni, más pályát kellett választania a megélhetés miatt. Szakács M. Endre Szemlér Ferenccel és Sütő Andrással való találkozásainak „lenyomatai” mellett elhozta székelyudvarhelyi életszakaszának emlékeit is, de alkotásai között vannak a vadadi harangok vagy a nyárádremetei feszület elfuvarozása is, míg további munkáit csupán öndicséretnek és önbírálatnak nevezte a művész.

A következőkben Makkai-Ilkei Ildikó bencédi unitárius lelkész a családi múltjából merített, Ilkei Ferenc és családja levelezése (1915–1918) című kötetét mutatta be az érdeklődőknek dr. Szén Csilla szavalata mellett. Az 1915-ben, 19 évesen bevonult vargyasi rokon, Ilkei Ferenc katonai levelezéséből elénk táruló földműves világot, európai tájakat, otthon- és családszeretetet ismerhetünk meg az 1997-ben megtalált, majd dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanárral és néprajzkutatóval feldolgozott 470 családi levélből, de nagybátyja, Ilkei Péter második világháborús katona fogságát, hazatérését, az utolsó családi találkozást és az ukrán földbe való megtérést is elénk tárja a tiszteletes asszony, aki kiemelte: a könyv legfontosabb témája az otthon, amely ezen a napon a zsákodiakat is hazaszólította. 

Ebéd után a művelődési otthonban a segesvári Kikerics néptánccsoport örvendeztette meg a közönséget önálló verses táncműsorával, és a nap hátralevő részében maradt idő beszélgetni, örvendezni, előkerültek a hangszerek, és rágyújtottak a nótára az emberek.


Magukra találtak

Balázs Sándor unitárius lelkész tízévi magyarzsákodi szolgálat után vonult nyugdíjba, de boldoggá teszi a tudat, hogy valamit hagyott a falubeliek lelkében itteni tevékenysége alatt: megértették, hogy bár kevesen vannak, nem kevesebbek másoknál. „Ez a találkozás is ezt a tudomásulvételt igazolja. Sorsukat a kezükbe vették, és élnek, boldogulnak” – vallotta be a találkozón. Az aszfaltozás megváltoztatta a falu képét, de nemcsak külső építkezés történt az elmúlt években, ez a találkozó is azt igazolja, hogy belső építkezés is volt, ez az esemény „az önmagára találás csodálatos jele” – mondta el a három éve eltávozott lelkész, aki örül, hogy az általa elhintett magvak szárba szökkentek, és ő is hozzájárulhatott a jövőépítéshez. Beszélgetésünk során ecsetelte, hogy mi mindent elértek Magyarzsákodon az általa is szorgalmazott kalákával, illetve hogy ez és az általa kibontakoztatott hazai falugondnoki szolgálat mennyi áldást hozott és hoz nemcsak ebben a faluban, hanem Erdély különböző szegleteiben is.

A magyarzsákodiak első alkalommal 1996-ban szerveztek falutalálkozót, ezt 2002-ben egy második viszontlátás is követte, de a mostani, harmadik találkozóra 22 évet kellett várni. Ezeknek az eseményeknek a mozgatórugója György Károly, aki előrehaladott kora ellenére „szíve csücskének” érzi Magyarzsákodot – mondta el lapunknak Hegedűs Béla alpolgármester, akit büszkeséggel tölt el, hogy ő is szervezője lehetett az eseménynek, de még inkább az, hogy milyen szép számban ősszegyűltek az elszármazottak is. Nincs széthúzás ebben a kis közösségben, és ennek látszanak az eredményei – nyugtázta az elöljáró.

 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató