A korábbi kormányzati kifogások nyomán épp a munka ünnepén emelkedett jelentősen a minimálbér.
A korábbi kormányzati kifogások nyomán épp a munka ünnepén emelkedett jelentősen a minimálbér. Ez nem kevés embernek jelent konkrétan több pénzt, de mégis összességében többet veszítünk vele, mint az érintettek nyernek.
Mert az ilyen béremelések igazi nyertese az államkassza, amely a minimálbérhez kötött sarcokból, mint például a közlekedési bírságok értéke, illetve a munkáltatói és munkavállalói járulékok emelkedéséből nagyot kaszál. Több lesz a szétszórni való közpénz az őszi kampányokra, amikor a most is árnyékból irányító volt kormánypárt politikusai fogják a leginkább harsogni, hogy ők tették lehetővé a béremelést.
De azzal sem ők, sem a többi párt hatalomvadászai nem fognak felvágni, hogy a mostani béremeléssel gyakorlatilag a versenyszférában dolgozók negyede, több mint egymillió ember lett minimálbéres. Vagyis a gazdaság termelő részében, amelyiknek ki kell nyögnie mindazt az adót, amiből kifizetik az állami alkalmazottakat, és fenntartják a szociális hálót, minden negyedik munkavállaló kap annyi bért, amennyit az állam minimálisként előír a munkaadók számára. És korántsem azért, mert a versenyszféra munkaadói nem akarnának többet fizetni az arra érdemes munkáért. De nyoma sem volt itt sem az utóbbi időkben, sem a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban olyan gazdaságpolitikának, ami lehetővé tette volna a versenyszféra termelékenységének a minimálbérét legalább távolról megközelíthető növekedését. Ezért van az, hogy minden egyes minimálbér-emelésnél a privát szféra egyre több alkalmazottja találja magát a bérrács alján – vagy ha a munkaadójának átcsap a fején az állami béremelési hullám, akkor a feketegazdaságban, vagy a munkanélkülisegély-hivatal ajtajában – és egyre szűkebb a legkisebb és az átlagbér közti sáv. Jelenleg az egész gazdaságra számolt nettó átlagbérhez képest a minimálbér 60%-on áll, a tisztességes életszínvonalú nyugati országokban viszont az átlagfizetésnek alig harmadát teszi ki a minimálbér. Ha minden ígéretet betartottak volna a politikusok az utóbbi negyedszázadban, amióta megint szabadon választunk parlamentet, és legalább megközelítettük volna a nyugati életszínvonalat, az átlagos és a legalacsonyabb keresetek között nálunk is sokkal nagyobb szakadéknak kellene lennie. Ehelyett a bérek vásárlóerejét tekintve – amiről ugyancsak most készült egy friss felmérés, de ezzel persze egyetlen balkániai szavazatvadász sem verte a mellét, és nem is fogja minimum a télig – stabilan utolsók vagyunk az uniós mezőnyben, egy szinten a balkáni országokkal, amelyek be sem léptek az európai közösségbe. És ez a vásárlóerő csak romlani fog, mert a béremelés híre a pénzünkre áhítozó összes gazdasági szektor tagjainak beindítja a fantáziáját.
