2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Eltávolíttatta a SIC-matricákat a taxikról a Kovászna megyei fogyasztóvédelem

  • 2015-08-12 16:29:45

Illegális reklámnak tekintette, ezért eltávolíttatta a Székelyföldet népszerűsítő SIC – Terra Siculorum – Székelyföld feliratú matricákat a Kovászna megyei taxikról a fogyasztóvédelmi hivatal.
A felügyelőség közleményben tudatta, hogy július folyamán a közlekedésrendészettel közösen ellenőrizte a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és bodzafordulói taxikat, és húsz taxist bírságoltak meg a taxiórák metrológiai bevizsgálásának a hiánya, a taxisok fényképes kitűzőjének a hiánya, a viteldíj kifüg-gesztésének a hiánya, illetve törvénytelen reklámozás miatt. Utóbbira példaként sorolta fel a gépkocsikra ragasztott biztosítást jelző matricát, újságreklámot és a SIC-matricát.
Győr Árpád, a sepsiszentgyörgyi Sugás taxisszövetség vezetője a Krónika napilapnak elmondta, a fogyasztóvédők arra hivatkoztak, hogy a taxikra csak szerződéssel kerülhetnek fel reklámanyagok. „De a SIC-matricára kivel kössek szerződést?” – tette fel a kérdést a taxisszövetség vezetője, aki eldöntötte, nem veszi le a gépkocsijáról a matricát, és kérdőre vonja a fogyasztóvédőket.
Mircea Diacon, a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetője az MTI-nek elmondta, nem a SIC-matricákért bírságoltak, de akiknél ilyent láttak az autón, azt felszólították, hogy térjen vissza a törvényesség keretei közé. Hozzátette, a taxistörvény értelmében a taxisok csak a városházán is bejelentett reklámszerződés alapján ragaszthatnak öntapadós reklámokat a gépkocsijukra. Kijelentette, nem tudja, hogy a SIC-felirat reklám-e, de „valami, amit felragasztottak”, és erre is vonatkozik a törvény.
Az MTI ismételt kérdésére, hogy a Romániát jelképező RO feliratú matrica reklámnak minősül-e, a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője csak annyit válaszolt: egyetlen taxin sem láttak ilyen matricát.
A Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal februárban azt követően került a magyar sajtó érdeklődése középpontjába, hogy egy hentesárut forgalmazó céget arra szólított fel: tüntesse el árucímkéiről a „székely ízek” feliratot. Mircea Diacon főfelügyelő akkor kifejtette: „manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely WC vagy székely temető is”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató