2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Előrehozott nyugdíjazás a dicsőszentmártoniaknak is

Nemcsak a Marosvásárhelyen és a város 8 kilométeres körzetében legalább 30 éve élők számára javasolja a két évvel előre hozott nyugdíjat a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE).

Nemcsak a Marosvásárhelyen és a város 8 kilométeres körzetében legalább 30 éve élők számára javasolja a két évvel előre hozott nyugdíjat a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), hanem azok számára is, akik Dicsőszent-mártonban és környékén élnek. Ezt tegnap jelentette be a szervezet megyei képviselőinek sajtótájékoztatóján Covaciu Ioan, a nyugdíjtörvényt módosító tervezet kezdeményezője. Mindkét város esetében azonos feltételekkel mennének két évvel hamarabb nyugdíjba a környezetszennyezést elszenvedett lakosok. Marosvásárhely esetében az Azomureş kapcsán kezdeményezte az előrehozott nyugdíjazást Covaciu, a tervezetet pedig utólag kiegészítette, belefoglalva a Dicsőszentmártonban és nyolc kilométeres körzetében lakókat is, a dicsői kombinát által okozott környezetszennyezés miatt. A tervezetet először az ALDE szakbizottságaiban vitatják meg, és kérni fogják a Maros megyei parlamenti képviselők és szenátorok támogatását a törvénymódosítás megszavazásához. Ioan Covaciu szerint a dicsőszentmártoni kombinát sokkal hosszabb ideig szennyezte a környezetet, a talajvizet, mint az Azomureş, és érthetetlennek tartja, hogy a megyei parlamenti képviselők nem szorgalmazták e két város lakóinak előrehozott nyugdíjazását, belefoglalva ezt a nyugdíjtörvénybe, akárcsak Nagybánya, Slatina és Kiskapus városok polgárainak esetében. Az ALDE ugyanakkor ezt a javaslatot Európa összes olyan városának lakójára kiterjesztené, aki olyan településen lakik, ahol súlyos környezetszennyezést okozó vállalat működik. Ioan Covaciu a nyugdíjasoknak szánt pihenőjegyek arányát is növelné a környezetszennyezésnek kitett városok esetében, ilyen értelemben beadványt nyújt be az ALDE az illetékes intézményekhez. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató