Élnek a húsvéti szokások

A tavalyi bizonytalanabb próbálkozások után idén már nyilvánvalóvá vált, hogy a világjárvány elmúltával is élnek a nyárádmenti húsvéti szokások, s a vallási rítusok mellett az eseményhez kötődő közösségi és szórakoztató játékok is.

 A folyó felső vidékén főleg a vallási szokások és rítusok határozzák meg az ünnepet, a középső, többnyire protestánsok lakta részen már a játékok, népszokások, közösségi események is nagy hangsúlyt kapnak. 

Idén a nyárádremetei Harcos Ifjak csoport nagypénteken délután Nyárádremetén, nagyszombaton Nyárádselyében mutatott be élő passiói játékot. „Kimondhatatlan élményben volt részünk, könnyeket csalt sokunk szemébe a Jézus idején történt események felidézése. Halálával mély üzenetet hagyott hátra az emberiség számára, éspedig azt, hogy nyújtsuk ki kezünket, és nyissuk ki szívünket embertársaink felé. Itt és most van az egész emberiség ébredésének, feltámadásának és újjászületésének ideje. Hallgassunk a saját belső hangunkra, és azt kövessük, mert az csakis a szeretet útján vezet” – értékelte Kis Lídia selyei lakos a szabadtéri bemutató után a játékot és a kiváltott érzéseket. 

Húsvétvasárnap hajnalban a bekecsalji katolikus falvak (Remete, Köszvényes, Mikháza, Selye) lakói határkerülést tartanak, a búzavetésekhez is elviszik a feltámadás hírét, a zászlókkal vonuló imádkozó, éneklő sereg közben virágot, barkát, ágakat gyűjt. Legtöbbször a Bekecs oldalára is felmennek, de idén hótakaró alatt kellett tőzikét keresniük. 

A Nyárádmente katolikus és protestáns közösségeinek találkozásán, Csíkfalva községben idén nem volt sem határkerülés, sem közösségi locsolkodás, de nem maradt el a passió ilyenkor szokásos eléneklése: a szentmártoni unitáriusok nagypénteken délután adták elő a templomban, míg a jobbágyfalvi katolikusok a helyi és a deményházi templomokban virágvasárnap, valamint nagypéntek késő délután adták elő a passiót. Nyárádszeredában a főtéri református templomban nagypéntek este rendhagyó és különleges ifjúsági istentisztelet keretében elevenítették fel az első jeruzsálemi nagypénteki eseményeket.

Fotó: facebook.com/Janka István

Nagyszombat éjszakáján Szentháromságon több évszázados szokás szerint húsvéti virágozás van, azaz a legények által feldíszített fákat vagy az udvaron állítják fel, vagy a kapura felszegezik: amelyik lányos házhoz komoly udvarló jár, ott hatalmas, dúsan feldíszített fenyő áll az udvaron, szerényen feldíszített oldalágakat vagy kisebb fenyőt a falu idősebb lakosainak a kapujára szögeznek. Húsvét vasárnapján reggel a lányok nagy izgalommal, kíváncsian lesnek ki az ablakon, hogy milyen fenyő vár rájuk. Idén is elindult az „öntözőmenet”, amelyben régebb a sorkatona-köteles fiatalok voltak, ma a korosztályos legények járnak zenekarral és összeölelkezve, énekelve locsolni húsvét első napján. A lányok szegfűt tűznek a legények zakójára, a menet része a csúnya álarcot viselő „kókos”, aki mindig bohóckodik, akit a gyerekek csúfolnak, ő pedig utánuk szalad, akit utolér, azt elfenekeli a botjával. A kókos tojást és pénzt kap ezért.

A legények minden házhoz bekérezkednek, és öntözőverssel köszöntik a lakókat, aztán meglocsolják a lányokat, asszonyokat, és megtáncoltatják a ház hölgy tagjait. A ház asszonya kalácsot, süteményt, italt, kenyeret, szalonnát, nyers tojást, pénzt ad a locsolásért és a szép húsvéti fenyőfáért. A legények kosárba gyűjtik a sok finomságot, és este nagy adag szalonnás tojásrántottát készítenek, nagy vacsorázás, bál és mulatozás van egész éjszaka.

Rigmányban is húsvét vasárnapján tartják a közösségi locsolási játékokat: a zeneszóval vonuló menetet a „bolond”, a „főbíró”, a „bíró” és a „csapómester” vezeti, minden kapu előtt megállnak, a bolond lantjával veri fel a porta csendjét, hívogatja elő lakóit, hisz a kantálóknak tojás, szalonna, kenyér, pénz jár. Néhány helyen a menet bevonul egy-egy udvarba, ott elénekli a régi református feltámadási éneket. A menet vezetője köszöntőt mond, hálát adva Istennek, hogy megérhették e szent napot, majd a kántáló seregnek és családjuknak, illetve a magyar nemzet minden tagjának áldott, békés ünneplést kíván. 

Az egyházi rítus mellett világi szokások, szórakoztató játékok is társulnak a naphoz. Mivel Krisztus érettünk szenvedett és halt meg nagypénteken, szenvedéseiből mindenkinek ki kell vennie a részét. Így illő, hogy minden férfiember részt vegyen a „kantáló” menetben. Aki ezt elmulasztja vagy épp elbújik, azt a bolond és a „csendőrök” előkerítik, s mint fő bűnöst, a „rigmányi törvénykönyv” egyik paragrafusa szerint „repülőre teszik”, azaz a kezénél és lábánál fogva vízszintes helyzetbe emelik, a többiek pedig rámérik a megítélt számú botütést, amit természetesen illik megköszönni. De szinte mindenki megkapja a magáét, még a polgármester is, és a temetőre vezető utca végén mindenki, akit eddig még „nem emeltek fel”. Aztán ősi szokás szerint mindenki sorba áll, és megkapja „az utolsó fenetet”, azaz öt botütést, majd következik a „lefegyverzés”, azaz a botok összegyűjtése. A több évszázados szokás annyira része a falu életének, hogy a húsvéti úrvacsorát is csak ünnep másodnapján szolgáltatják ki a református közösségben, hogy mindenki élni tudjon vele.

Fotó: Gligor Róbert László

Nyárádszeredában idén is elindultak locsolni az önkéntes tűzoltók a fenyőágakkal díszített autókkal: aki fogadni szeretné a szirénázó autókon érkezőket, annak borral kell kiállnia a kapuba. A locsolók most háti puttonyokból spriccelték a vizet a nőkre, lányokra, akiktől süteményt, italt és pénzt is kapnak ilyenkor. Idén a vicei szórványkollégium számára gyűjtöttek a tűzoltók, de körútjuk idejekorán véget ért, Demeterfalván abbahagyták a hölgyek végiglátogatását, ugyanis riasztást kaptak Nyárádszeredába, ahol egy lakás gyulladt ki, így ott kellett – immár élesben – használniuk a tömlős autót. Második éve a nyárádgálfalvi önkéntes tűzoltók is hasonlóan locsolnak, ők viszont szódavizes palackból. Idén is kellő időben felszólították a férfiakat, hogy ünnep másodnapján menjenek locsolni, a lányokat, asszonyokat pedig hagyják otthon, hogy fogadhassák a tűzoltókat.