Elment a pennás ember is

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Máthé Attila, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület volt titkára. 

Szabó József az egyesület vezetősége nevében ezt mondja: – A Fehéregyháza története című könyv szerzője sokévi helytörténeti munkálkodás után kezdett a falu monográfiájának megírásához, melyet 1999-ben, a fehéregyházi csata és Petőfi Sándor halálának 150. évfordulóján sikerült megjelentetni, majd 2018-ban újra kiadni.

Írásai megjelentek a Romániai Magyar Szóban, a Népújságban és más művelődési, közéleti lapokban. Az egyesület egyik alapítója és 23 évig a titkára, tanácsadója, mentora volt, több kiadvány szerzője, szerkesztője. Ugyanezt a tisztséget töltötte be hosszú évekig a helyi református egyháznál, néhány évig az RMDSZ-nél, és 19 éven át a falu egyik temetkezési egyleténél. 2000–2004 között tanácsosként tevékenykedett a fehéregyházi önkormányzatban. Közösségépítő munkásságának elismeréséül 2019-ben a Maros megyei RMDSZ Könyv és Gyertya díjban részesítette.

A Fehéregyháza pennás embereként ismert Máthé Attila a település örökös titkára marad. Mindig szerényen, meghúzódva, leginkább a háttérből, a színfalak mögül alkotott maradandót közössége számára.

*

Máthé Attila Székelyudvarhelyen született 1941-ben, Brassóban szakiskolázott, aztán a vasút adta a kenyerét, forgalmi tisztként működött Parajdon, Szovátán, Szederjesen, majd Fehéregyházán. Itt telepedett le, és vált a hely jó szellemévé. Mindennapi munkája, a vasúti tisztviselőség (1991-ben vonult nyugállományba) pontosságra, a valóság feltétlen tiszteletére szoktatta, korábbi írói tehetsége viszont feléledni látszott, és gazdag tudásanyagát rendezgetve szakított időt számos cikkre, vallomásra, nyelvi hitvallásra is; helytörténeti írásai, jegyzetei, tudósításai lapunkban és más romániai kiadványokban csakúgy megjelentek, mint a budapesti Honismeret hasábjain. Szerkesztette a Fehéregyházi Emlékeztető című kiadványt, melyet rendszerint az évente tartott, július végi Petőfi-emlékezések alkalmával kínáltak a vendégeknek.

Irodalmi ambícióit jórészt háttérbe szorították a közösségi foglalatosságok. De ami hozzáférhető verseiből, az tehetségről árulkodik. Így a Fehéregyházi Emlékeztető 2006-os számában megjelent kis költemény: a versfők összeolvasásával kedves faluja neve emelkedik ki a szövegből (akrosztichon).

Bethlen Kata búcsúja

Fehéregyházától

(1772)

Fellegeket űző nyugati szél búcsúztat az

Ezerszer áldott-átkozott tájtól, a kies Küküllő-völgytől,]

Hallerek büszke, soktornyú kastélyától – otthonomtól, ]

Édes-bús egyházam drága útszéli templomától.

Remeg szívem a kegyetlen búcsúórán, Istenem…,]

Emlékképek villannak elém: eget vívók,

Gyászosak, gyönyörű emberiek. Itt lettem árva, özvegy…]

Hagyj, föld, elszakadnom tőled, kitépnem magam ölelésedből! ]

Áldás rád még búcsúzóul, csöndes jobbágyfalu.

Zokszó ne illessen útrakész hintóm grádicsáról!

Ajándék volt itt minden tőled, Uram: a csók, s a döghalál is. ]

Emlékét sokáig őrzik s őrizzék a fehéregyháziak, segesváriak; a Petőfi és népe örökségét mindenkor felvállaló, a turulmadaras szoborparki emlékhelyhez évente elzarándokoló magyarok.