Elmélkedéseim

 Lehetnek jó törvényeink, de nincs, aki felelősségre vonhat és nincs akit felelősségre vonnit azok be nem tartásáért. Van nehezen megszületett tanügyi törvényünk, de mindmáig megoldatlan a MOGYE magyar tagozatának helyzete. Van két- vagy többnyelvűséget szavatoló törvényünk, de a gyakorlatba ültetésével gond van. Naponta megjelennek a Facebookon írások, kritikák, megjegyzések a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblákért. Fogadalmak születtek, nyilatkozott a magyar alpolgármesterünk, ám a kivitelezés messze áll az elvárásainktól. 

A kincses Kolozsváron, amely Bukarest, Temesvár mellett 2021-ben az Európa kulturális fővárosa cím várományosa, Emil Boc polgármester mesterkedése nyomán idén románul, angolul, franciául, németül és spanyolul hirdeti a városháza, hogy mennyire nagyszerű város. Magyar nyelvű reklámanyagok nem készülnek. Véletlen műve lenne? Nem sértő ez azokra nézve, akik ismerik Erdély 98 évvel ezelőtti történelmét is?

Ma újra alkalmam volt személyesen is meggyőződni a többség toleranciájáról, a sokat hangoztatott egymás iránti tiszteletről, a kölcsönös megbecsülésről. 

Naponta világgá kürtöljük, hogy mennyire befogadó nép, amely államelnökét nem a többségiekből választotta. Legyünk tárgyilagosabbak, hogy a nagyhatalmak közül melyek bábáskodtak az ország első emberének kiléte fölött.

Na de térjünk vissza a mindennapi kisemberek közé. A Népújság 2013. július 13-i számában Kétnyelvűség papíron, tolerancia nemzetiszínben című írásomban utaltam a marosvásárhelyi nyugdíjasok önsegélyző pénztáránál tapasztaltakra, arra, hogy az ügyfelek tájékoztatását csak román nyelven tartották érdemesnek. Szóvá tettem panaszomat Szász Imre alelnök úrnak, majd az elnök úrnak, és ígéretet kaptam jogos igényem orvoslására. Nos, azóta eltelt két és fél év. Újra szóvá tettem Szász úrnak, egy hónapon belül megoldódik, tett újabb ígéretet.

 Azt hiszem, hogy ezek után nyíltan kijelenthetem, hogy addig, amíg naponta perek folynak, hogy hova tettük ki a székely zászlót, hogy magyarul is kiírtuk a községháza szót, állandó rágalmakkal illetik főleg a Hargita és Kovászna megyei többséget, addig még várat magára az állam jogállammá válása kies hazánkban. 

Mikor kerül megvitatásra a parlamentben az évek óta porosodó kisebbségi törvénytervezet? Az 1918-as Gyulafehérvári határozatok III. pontjának 1. alpontja, amely kimondja: „Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot”.

Ha ezek az ígéretek törvényerőre kerülnek, akkor nem a többségiek kell szajkózzák helyettünk nap mint nap, hogy sehol a világon ilyen jogai nincsenek egy kisebbségnek, hanem akkor mi fogjuk Lehel kürtjével világgá kiabálni, hogy lám, nem mi választottunk új hazát magunknak, hanem csak a határok tolódtak el, de immár nem másodrendű állampolgárként élhetjük napjainkat. 

Szász Károly