2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elkezdődött Christian Wulff volt német államfő pere

  • 2013-11-14 16:22:04

Elkezdődött csütörtökön a hannoveri tartományi bíróságon Christian Wulff volt német elnök büntetőpere, a konzervatív CDU volt politikusát jogtalan előny elfogadásával vádolják.

Elkezdődött csütörtökön a hannoveri tartományi bíróságon Christian Wulff volt német elnök büntetőpere, a konzervatív CDU volt politikusát jogtalan előny elfogadásával vádolják. Wulff ellen korrupció gyanújával indult eljárás 2012-ben. A nyomozóhatóság egy sor ügyet vizsgált, de végül csak egy 719,40 eurós szállodai számla bizonyult büntetőjogilag relevánsnak. A számlát a másik vádlott, egy filmproducer fizette ki a politikus helyett, Wulff pedig a vád szerint cserébe segített támogatást szerezni a Siemenstől egy filmhez. Christian Wulff az első volt német államfő, akit bűncselekmény elkövetésével vádolnak. A tárgyaláson tett nyilatkozatában visszautasította a vádat, és hangsúlyozta, csak azért segített, mert a szívén viselte „a kínaiak Oskar Schindlerje” néven is emlegetett Siemens-alkalmazott, John Rabe életét feldolgozó alkotás ügyét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató