2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elhalasztották a héacsökkentésről szóló parlamenti döntést

  • 2015-08-24 16:08:37

Elhalasztotta az új adótörvénykönyvről szóló parlamenti szavazást hétfőn a román kormánykoalíció, így az emiatt összehívott rendkívüli ülésszak okafogyottá vált.
A júniusban már elfogadott, öt százalékpontos héacsökkentést tartalmazó új adótörvényről azért kellett volna ismét szavazni, mert azt Klaus Johannis államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek. Az elnök Románia külföldi hitelezőinek és a jegybank kormányzójának figyelmeztetéseire, valamint a görög válságra hivatkozva óvatosabb költségvetés-politikát szorgalmazott.
Múlt héten a parlamenti pártok szakértői szintű egyezségre jutottak arról, hogy januártól egyelőre csak négy százalékpontos héacsökkentést léptetnek életbe. Így 2016-ban a jelenlegi 24-ről 20-ra, majd egy évvel később 19 százalékra csökkenne a hozzáadott-érték-adó.
A koalíciós pártok vezetői hétfői tanácskozásuk után bejelentették: a szakértői egyezséget javaslatként kezelik, de a politikai döntés előtt csütörtökön újabb pártközi egyeztetést tartanak.
A parlament így hiába rövidítette le egy héttel nyári vakációját, a rendkívüli ülésszak napirendjén szereplő jogszabályról nem lehet szavazni.
A halasztást Ion Bogdan Lefter politológus a kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párton (PSD) belüli hatalmi harccal magyarázta. A 20 százalékos héakulcs körüli kompromisszumot – a PSD elnökségéről korrupciós ügye miatt lemondott – Victor Ponta miniszterelnök saját sikereként kommunikálta, de a párt „új erős embere”, a szabadságáról a napokban visszatért Liviu Dragnea ideiglenes PSD-elnök számára fontos volt, hogy átvegye az ügyben a kezdeményezést – magyarázta a váratlan fordulatot a politikai elemző.
A miniszterelnök múlt héten azt is bejelentette, hogy az állami egészségügyi alkalmazottak októbertől 25 százalékos béremelést kapnak, jövő évtől pedig további 25 százalékos béremelésben részesülnek. A bejelentés az egész román közszférában bérkövetelési hullámot indított el.
A nemzeti bank, a költségvetési tanács és Románia nemzetközi hitelezői egyaránt kételyeiknek adtak hangot, hogy az adócsökkentés és a béremelés fenntartható-e hosszú távon, és óvatosságra intették a bukaresti kormányt.
Jövő évben önkormányzati és parlamenti választásokat rendeznek Romániában.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató