2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elfogták a júniusi hármas gyilkosság egyik gyanúsítottját

  • 2014-08-06 16:27:58

  • MTI

Az izraeli biztonsági erők elfogták a gázai konfliktus súlyosbodását okozó júniusi hármas gyilkosság egyik gyanúsítottját – közölte a katonai rádió szerdán.

Az izraeli biztonsági erők elfogták a gázai konfliktus súlyosbodását okozó júniusi hármas gyilkosság egyik gyanúsítottját – közölte a katonai rádió szerdán.

A három izraeli tizenévest elrabló és megölő csoport vezetője, Hoszám Kavaszme a jelentés szerint be is ismerte, hogy ő szerezte be az akcióhoz szükséges eszközöket, ő irányította az akciót végrehajtó, jelenleg szökésben lévő két palesztint, és segédkezett a holttestek elrejtésében. A negyvenéves hebroni férfit már július 11-én őrizetbe vették Ciszjordániában (Jeruzsálem mellett) egy rokona házában, de elfogását csak most hozták nyilvánosságra.

Kavaszme a Gázai övezetet ellenőrző radikális palesztin szervezettől, a Hamásztól kapott pénzt a június 12-i hármas gyilkosság végrehajtatásához – állította a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az áldozatok holttes-tének megtalálása után Hoszám Kavaszme elhagyta otthonát, elfogásáig különböző rokonoknál húzta meg magát, miközben azt tervezte, hogy hamis papírokkal Jordániába szökik. Kihallgatása során beismerte, hogy ő vezette a csoportot, amelynek rajta kívül még két tagja volt. A három fiatal megölése után az egyik elkövető hozzá utazott, majd a földi maradványokat együtt rejtették el egy általa két hónappal korábban vásárolt földön.

A három izraeli tizenéves elrablása, majd megölése indította el azt az erőszakhullámot, amely az Erős Szikla hadművelethez, annak következtében pedig – gázai források szerint – mintegy 1900 palesztin megöléséhez vezetett.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató