2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elfogadták a megállapodást

  • 2015-12-13 17:31:05

  • MTI

Elfogadta szombat este az ENSZ 21. klímakonferenciáján részt vevő 195 ország a klímavédelmi megállapodást, amelyben kötelezik magukat a légkör felmelegedése elleni küzdelemre.
„Ahogy körbenézek a teremben, látom, hogy pozitív a hangulat, nincs ellenvetés, a párizsi klímamegállapodást elfogadtuk” – jelentette be Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke a jelenlévők viharos tapsa közepette. A delegációk tagjai hosszú perceken át állva, egymást átölelve ünnepelték a megállapodás elfogadását, amelyet a 2009-es koppenhágai kudarc után több évig készítettek elő.
„Ez egy kis kalapács, de nagy dolgokra lehet képes” – mondta Laurent Fabius, amikor a kalapáccsal jelképesen leütötte a klímaegyezmény elfogadását.
A tribünön jelen volt Francois Hollande francia államfő és Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is.
Al Gore volt amerikai alelnök fantasztikusnak nevezte a történteket a több száz miniszter és delegált, köztük John Kerry amerikai külügyminiszter gyűrűjében.
A hírügynökségek történelmi jelentőségűnek nevezték a megállapodást, amelynek tervezetét a házigazda Franciaország még annak elfogadása előtt ambiciózusnak és kiegyensúlyozottnak minősítette.
Az ENSZ november 30-án kezdődött 21. klímakonferenciája a Párizs környéki Le Bourget városban az eredeti tervek szerint péntek este ért volna véget, de lezárását – ezzel az átfogó klímavédelmi megállapodás elfogadását – előrelépés hiányában szombatra halasztották.
Az utolsó, szombat esti plenáris ülés előtt a két nagy környezetszennyező országot, Kínát és Indiát, valamint az egyik legjelentősebb olajtermelő Szaúd-Arábiát is magában foglaló fejlődő országok csoportja, a G77+Kína már jelezte, elégedett a klíma-megállapodás végleges tervezetével, amelynek szövegén még az utolsó éjszaka is módosítottak.
A klímamegállapodás megerősíti azt a központi célkitűzést, hogy a Föld légkörének felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.
„Ez a megállapodás az egész világ és minden ország számára elengedhetetlen. Segíteni fogja a szigetországokat abban, hogy védekezni tudjanak a partjaikat fenyegető tengerszint-emelkedés ellen, pénzügyi segítséget biztosít Afrikának, támogatja Latin-Amerikát az erdők megőrzésében, és az olajtermelőknek is segít energiatermelésük diverzifikálásában” – hívta fel a figyelmet a francia külügyminiszter.
„Ez a megállapodás olyan nagy ügyeket fog szolgálni, mint az élelmezésbiztonság, a szegénység elleni küzdelem, az alapjogok és végül a béke” – tette hozzá.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató