Életre szóló élmény

A marosvásárhelyi Boni Zsuzsánna, a 7-es Számú Általános Iskola hetedikes diákja valószínű bekerül a Rekordok könyvébe azzal a teljesítményével, hogy a legrövidebb idő alatt a legtöbb képeslapot küldték neki. A Román Posta által meghirdetett verseny határidejének lejártáig (szeptember 9-éig) 9.144 képeslap érkezett a címére a világ 78 országából. A lapok száma azóta meghaladta a tízezret is.

Megszerettem a képeslapokat – Boni Zsuzsánna

A marosvásárhelyi Boni Zsuzsánna, a 7-es Számú Általános Iskola hetedikes diákja valószínű bekerül a Rekordok könyvébe azzal a teljesítményével, hogy a legrövidebb idő alatt a legtöbb képeslapot küldték neki. A Román Posta által meghirdetett verseny határidejének lejártáig (szeptember 9-éig) 9.144 képeslap érkezett a címére a világ 78 országából. A lapok száma azóta meghaladta a tízezret is.

Aki mindezt elindította, vezérelte, irányította, Körtesi Sándor Gábor, a 7-es iskola földrajz-német szakos tanára. Azonkívül, hogy bekerülnek a Rekordok könyvébe, a kettejük teljesítménye ennél sokkal több rekordot döntött és előítéleteket cáfolt meg. Először is azt, hogy ha akarjuk és teszünk érte, páratlan összefogásra vagyunk képesek. Ha jól meggondoljuk, egy város lakosságát tenné ki az a tízezer ember, aki vette a fáradságot és képeslapot küldött Zsuzsinak. Minden országból írtak magyarok, akiket Körtesi tanár úrnak sikerült megszólítania és cselekvésre bírnia. Ha elnézem a mosolygós hetedikes lánykát, aki kiváló tanulmányi eredményeivel érdemelte ki, hogy ő legyen a címzett, s ha számba veszem, hogy mennyit dolgozott a sikerért Körtesi Sándor földrajztanár, meg kell cáfolnunk a mai fiatalokra és a fiatal pedagógusokra vonatkozó lekicsinylő, elítélő megjegyzéseket. Az ő példájuk azt bizonyítja, hogy manapság is vannak kiváló diákok és olyan tanárok, akiknek sikerül meggyújtani azt a bizonyos fáklyát tanítványaik lelkében és gondolataiban.

– Hogy ez miképpen sikerült, pörgessük vissza az eseményeket!

– Soha nem gyűjtöttem képeslapot, nem is vonzottak – mondja Körtesi Sándor. – Június közepén, a szünidő közeledtével vettem észre a megyei tanfelügyelőség honlapján egy hirdetést. A Küldj egy képeslapot! vetélkedőt a Román Posta és az Oktatási Minisztérium közösen szervezte 6-16 év közötti diákoknak, akiknek a címére minél több képeslap kellett érkezzen, függetlenül a feladótól. Furcsa volt, hogy a szünidő előtt hirdették meg, amikor már megcsappant az érdeklődés. Tanárkollégáimmal összedugtuk a fejünket, s felírtuk egy papírra minden osztályból az első és a második tanulót, majd sorsot húztunk. Így esett a választásunk az akkor hatodikos Boni Zsuzsannára. Megkérdeztük a kislányt és az édesanyját: beleegyeznek-e, hogy naponta pár képeslapot kivegyenek a postaládából. Örömmel fogadták az ötletet, amiről később derült ki, hogy nem is olyan egyszerű.

– Gondolom, a szervezést felvállaló pedagógus sem tétlenkedett.

– Valóban lefoglalta a nyaramat. Először magyarul, románul és németül írtam meg a kérést, aztán egy barátom segítségével angol, orosz, spanyol, japán, norvég, lengyel és francia nyelvre is lefordítottuk. Szerettem volna arabra is, de nem sikerült. A felhívás azt tartalmazta, hogy küldjenek egy vagy több képeslapot Zsuzsinak, s kérésünket továbbítsák minél több ismerősüknek. Ez döntötte el a verseny alakulását. Az e-mailben és a Facebook közösségi oldalon továbbított kérést követően hátradőltem a székben, s reménykedtem, hogy legalább 500 képeslap összegyűl. Már három nap elteltével érkezni kezdtek a lapok, napi 10-20 az országból, ami reménykedésre adott okot. A lapok egyre szaporodtak, már több mint száz jött naponta, s a csúcspont július közepére esett, amikor egyetlen nap 470 képeslap érkezett. A postás két nagy bevásárlószatyorral Zsuzsiéknál kezdte a munkáját, s büszke volt, hogy részt vehet ebben a vetélkedőben.

– Honnan érkezett a legtöbb képeslap és mi ábrázolt?

– Magyarországról valósággal özönlöttek, volt, aki csak megcímezte és egy jókívánság kíséretében elküldte, mások szép személyes szöveget írtak, sokan könyvet is küldtek, néhányan a saját alkotásukat.

A lapok tematikája is változatos volt. A legtöbben a földrajzi helyükhöz kötődő képet küldtek, de előfordultak húsvéti és karácsonyi üdvözletek is. A legérdekesebb egy háromdimenziós, átlátszó képeslap, amelyet Japánból címeztek, s egy teaképeslap Németországból, ami egy képeslap nagyságú teászacskó valójában. Érkezett A4-es, azaz kérvénypapír nagyságú és hosszú lap is. Romániából körülbelül 700-at kaptunk, az észak-amerikai kontinensről több mint ezret. Jobbára elszármazott magyarok írták, de voltak angol nyelvűek is. Augusztus vége felé összesítettük az Európából érkezetteket, s kiderült, hogy 12 ország hiányzik a listáról. E-mailt írtam azon országok magyar konzulátusának, iskoláknak. A céltudatos kérésnek eredménye volt, s nagyon kedves válaszok érkeztek, majd mindössze két fehér folt maradt. Az iskolánkban tanító katolikus vallástanárnak köszönhetően a Vatikánból is megjött a várva várt küldemény jókívánsággal együtt. Andorra bizonyult a legnehezebbnek, az utolsó előtti nap kaptuk a lapot, amit ereklyeként őriztünk, s az egyik küldőpartnerünk ismerőse, egy magyar hölgy tette postára. Egyetlen európai ország sem maradt, ahonnan ne érkezett volna magyar nyelvű képeslap, amibe az is közrejátszott, hogy sokan azokban az országokban voltak kiránduláson. Ekkor már elérhetőnek látszott az első hely legalábbis a harmadik kategóriában. Az első kategória a legtöbb kapott képeslap volt, a második a legtöbb romániai településről feladott, a harmadik a legtöbb európai országból, a negyedik kategória a világ legtöbb országából érkezett lap volt.

Az európai országokon kívül 30 országból címeztek lapot Zsuzsinak, a Dél-afrikai Köztársaságból, Costa Ricáról, Chiléből, Új-Zélandról is például. Egy ausztráliai partnerünk megszervezte, hogy a Déli-sarkról is küldjenek a Pinguin postán keresztül, de mivel ritkán járnak a jégtörő hajók, a határidőre nem érkezett meg. Szeptember 9-ig 9.144 képeslap jött a Zsuzsi címére, amivel minden kategóriát fölényesen megnyertünk. Azóta a 10.000. is megérkezett, amit kilenc nagy és kisebb dobozban tárolunk.

– Mi volt a jutalom?

– A díjkiosztást október 9-én tartották Brassóban, a posta nemzetközi napján, ahol a nagy terem minden falát betöltötték a képeslapok. A díjakat Valerian Vreme távközlési miniszter adta át. A fődíj egy európai utazás, amelyre Zsuzsi az édesanyjával megy el, s az egyhetes tengeri és az egyhetes hegyi üdülést is megnyerte, amelyeken a jövő nyáron vesz majd részt. A második díjat 300 képeslappal – egy bukaresti kislány, a harmadikat egy brassói kisfiú nyerte meg.

– Mivel marad az ötletgazda, Körtesi tanár úr?

– Egy könyv, egy képeslap, egy kézzel festett bumeráng, amit nekem küldtek, a sok elektronikus úton érkezett biztatás, ami segített, hogy eljussunk a végéig, hisz sokáig nem tudtuk, hogy van-e igazi versenytársunk. A sikert egyrészt a tanügyben kapott csekély fizetésnek is köszönhetem. Ha több pénzem lett volna, valószínű a képeslapgyűjtés helyett elutazom valamelyik európai országba. Nagy haszon számomra, hogy a lapokat fel tudom használni a földrajzórán azoknak az országoknak a bemutatására, amelyekről tanítok.

– Érdekes, híres emberek is segítettek, így például Surján László európai parlamenti képviselő, a Ludas Matyi karikaturistája, New York főkonzulja.

Sokan a címüket is megírták, azzal a megjegyzéssel: tudják, hogy lehetetlen mindenkinek válaszolni, de meghívnak az otthonukba, ha feléjük járunk.

– Valószínű gondoltak arra, hogy a gyűjteményt Vásárhelyen is kiállítsák…

– Erőss Csaba, a megyei postahivatal igazgatója megígérte, hogy segíteni fog a kiállítás megszervezésében.

Életre szóló élmény volt nekem és Zsuzsinak is – mondja Körtesi Sándor, s ezt a kedves, szerény, mosolygós hetedikes lány is megerősíti:

– Megismertem az egész világot, játszva tanultam – sorolja Zsuzsi, aki a szobányi gyűjtemény birtokosa, amelyre már ajánlatot kapott, hogy a lapokért vagy a bélyegekért megvásárolják, de ő hallani sem akar erről. – Megszerettem a képeslapokat – mondja a boldog nyertes, aki sokat és szívesen tanul, szeret táncolni, tornászni, s a pszichológusi pálya iránt érez vonzalmat. Édesanyjával és nagymamájával mutatják meg az Ausztráliából és az Észak-Amerikából érkezett küldeményeket.

– Kisgyermekkoromban küldtem az utolsó képeslapot, de annyira megkedveltem, hogy egy számítógépes oldal segítségével gyűjteni kezdtem – mondja Körtesi Sándor. Majd hozzáteszi: a verseny hiába célozta meg a gyermekeket, az 50-60 éves korosztály volt a legfogékonyabb. Ami érthető, hisz ez a nemzedék még nem az internetről, hanem könyvekből s az ismerősöktől, barátoktól kapott képeslapokról ismerte meg a világot, s ezek gyűjtése némelyiküknek a szenvedélyévé vált. A vetélkedő nemcsak ezt a gyűjtőszenvedélyt elevenítette fel, hanem a hálózatépítés, az összefogás szép példáját is bizonyítja.