Hétköznapi hősök
Gyerekként mindig vonzottak azok a hivatások, ahol a bajba jutott embereken lehet segíteni – különösen a rendőri pálya. Ahogy azonban teltek az évek, rájöttem, hogy ezek nem nekem való munkák, hiszen rendkívül megterhelő lehet mentálisan: egy baleset helyszíne, egy nehéz műtét vagy akár egy égő ház látványa is nyomasztó lehet.
Érdeklődésem azonban nem múlt el, így úgy döntöttem, írok azokról, akik mindennap szembenéznek ezekkel a kihívásokkal. Egy rendőrt, egy mentőst és egy tűzoltót kérdeztem arról, mit jelent számukra ez a hivatás.
Miért ezt a pályát választották?
Ferenc, a 45 éves tűzoltó elmondta: „Én főként az embermentés és a segítségnyújtás miatt döntöttem úgy, hogy ezt a hivatást választom.”
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozó 32 éves Szilárd számára már gyerekkorában megszületett a vágy, hogy rendőr legyen. Bár sokan kételkedtek benne, kitartásának köszönhetően ma álmai munkáját végzi.
Balázs, a 35 éves SMURD-asszisztens három év önkéntesség után kezdett dolgozni a Marosvásárhelyi Sürgősségi Kórházban. „Az önkéntes munka megmutatta, mennyire felemelő érzés segíteni. Azóta sem kérdés számomra, hogy ez az én utam” – mondta.
Az első munkanap emlékei
Ferenc számára az első munkanap eléggé homályos, de arra jól emlékszik, hogy számára nem volt túl izgalmas nap. Ő is, mint mindenki, izgult az első napján: „Egy különlegesebb kezdetnek nevezném az első napokat.”
Szilárdot Beszterce-Naszód megyébe helyezték, ahol addig sosem járt. „Vegyes érzelmekkel indultam, de tudtam, hogy tudatosan választottam ezt az utat.”
Balázs első munkanapjára tisztán emlékszik, hiszen izgatott és bizonytalan volt, de amint jött az első beteg, minden cselekedete ösztönből jött. „Akkor éreztem először igazán, hogy amit csinálok, annak komoly súlya van.”
A legmeglepőbb tapasztalatok
Tűzoltóként Ferenc több helyzettel találkozott. Pályafutása során egy nagyon súlyos balesetnél is jelen volt, ahol három ember vesztette életét, közülük kettő nagyon fiatal volt, és ez mély nyomot hagyott benne.
Szilárd egy idealizált képpel kezdte pályafutását, amelyet főként könyvek és filmek formáltak – tiszta logika és igazság világát látta a rendőrségi hivatásban. Viszont hamar rájött, hogy a valóság sokkal árnyaltabb, sok bizonytalansággal és temérdek nehéz döntéssel. „De idővel megtanultam elfogadni ezt a valóságot, és arra törekszem, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle, emberként és szakemberként egyaránt” – zárta gondolatát.
Balázs számára a legnagyobb felismerés az volt, hogy mentősként nincs két egyforma nap. 2018 óta a SMURD mentőautóin dolgozik, 2024 januárjától pedig már helikopteren is teljesít szolgálatot. Ez a váltás új helyzeteket, új kihívásokat hozott, amelyekben mindig helyt kell állnia. Úgy fogalmazott, hogy az egyik legnagyobb felismerése az emberi kitartás ereje: „Sokszor azok mutatják meg a legnagyobb erőt, akikről senki sem gondolná első pillantásra.”
Amit a kívülállók nem látnak
Sokan gondolhatják azt, hogy a tűzoltó csak tüzet olt, pedig nem csak ez a feladata. Például Ferencnek a katasztrófaelhárítás és az életmentés is a feladatkörébe tartozik. Ezek mind erős fizikai és ugyanakkor mentális munkák is.
Szilárd szerint a rendőrségnek nincs túl jó megítélése, sokan csak a büntetéseket látják, ritkán gondolnak bele abba, hogy mennyi háttérmunka és energia van ebben a hivatásban. Elmondta azt is, hogy jól tudja, nem tökéletes ez az intézmény, viszont hozzátette: „Rengeteg olyan szakember dolgozik benne, akik valóban értenek ahhoz, amit csinálnak, és szenvedéllyel, elhivatottsággal végzik a munkájukat.”
Balázs elmondása szerint sokan gondolják azt, hogy ők csak a helyszínre mennek, és megmentenek, akit lehet. Ő nem így látja, úgy érzi, ez sokkal összetettebb: „Rengeteg felelősséggel és lelki teherrel jár.”
Félelem és stressz
Ferenc röviden fogalmazott: „Nem, soha nem féltem, a Jóisten mindig megerősített”. Ez a mondat jól tükrözi, hogy számára a hit nem csupán kapaszkodó, hanem igazi erőforrás volt minden élethelyzetben.
Pályája elején sokszor félt Szilárd: „Természetesen volt olyan, hogy féltem, szerintem nincs olyan ember, aki ezzel ne szembesült volna” – vallotta. Főként attól tartott, hogy hibázik, és ezzel mások életét is veszélyezteti. Az évek múlásával ez a félelem enyhült, hála a tapasztalatoknak és az általuk kapott magabiztosságnak.
Balázs a helikopteres bevetéseknél érzi a félelmet, hiszen az időjárás könnyen megnehezítheti a munkát. „Ilyenkor a rutin és a csapatmunka ad biztonságot” – mondta. Szerinte a félelem mindig ott van, viszont megtanulta kezelni és a munkára figyelni.
Egy átlagos nap
Legtöbb napja ugyanolyan Ferencnek. „Általában hasonló, ha nincs riasztás, ha nincs bevetés” – mondta. Ilyenkor a gyakorlás és készenlét tölti ki a napot, hiszen bármelyik pillanatban érkezhet a következő hívás.
Szilárd munkája jóval változatosabb. Megesett már olyan is, hogy reggel 8-ra ment dolgozni, és csak 36 órával később ért haza kimerülten. „Nem tudnám elképzelni magam egy monoton, kiszámítható munkakörnyezetben” – fogalmazott.
Balázs pedig több helyen is helyt áll: kórházban, mentőn, helikopteren, sőt a 112-es központban is. Az állandó váltakozás fárasztó, viszont izgalmas is, hiszen soha sem tudja, mi vár rá másnap.
Legszebb pillanatok
„Amikor sikerül megmenteni egy ember életét” – fogalmazott Ferenc.
Szilárd számára a legnagyobb élményt a teljesen lezárt ügyek adják: „Amikor sikerül egy komplex ügyet teljesen felgöngyölíteni és lezárni” – válaszolt Szilárd.
Balázs egy dialízises beteg megmentésére emlékszik vissza, aki később hálásan köszönte meg neki a segítséget: „Ez az a fajta visszajelzés, ami minden fáradtságot megér.”
A tragédiák feldolgozása
Ferenc elmondta, hogy ő munkába fojtja, így számára könnyebb elfelejteni a tragikus helyzeteket. Hozzátette: „De sajnos vannak dolgok, amik megpecsételik az embert.”
Kiegyensúlyozott személyiségének köszönhető, hogy Szilárd meg tudja őrizni józan eszét nehezebb helyzetekben. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy az ilyen eseményeket nem szabad az embernek sokáig magában tartania, jobb minél hamarabb feldolgozni, elengedni. „Mindenkinek ki kell alakítania a saját rendszerét, ami működik számára, ezt pedig csak tapasztalat útján lehet megtalálni” – egészítette ki mondandóját.
„Nem lehet mindent elfelejteni, főleg, ha gyerekekről van szó” – mondta Balázs. Kollégákkal szokták megbeszélni a munka terheit, mert egymás nélkül nem menne. Megtanult idővel együtt élni a nehézségekkel, de mindig lesznek olyan történetek, amelyek örökre bennük maradnak.
Mi ad erőt a folytatáshoz?
Jelenleg családja és lányai adnak nagy erőt Ferencnek a munkához. Nélkülük nehezebb lenne erőt meríteni és folytatni ezt a hivatást.
Szilárd vallja, hogy mint minden szakmában, itt is az a legfontosabb, hogy az ember szeresse, amit csinál, mert úgy tud eredményesen és jól teljesíteni hosszú időn át: „Ami engem újra és újra továbbvisz, az az, hogy összességében szeretem ezt a hivatást, és tudom, hogy értelme van annak, amit csinálok.”
„Az, hogy tudom: valakinek mi jelentjük az utolsó reményt” – felelt Balázs. Az a tudat, hogy egy gyors beavatkozással életeket menthetnek. Számára ez az érzés az, ami segít továbbhaladni ezen az úton.
Miért fontos ez a hivatás?
Végül arra kértem őket, egy mondatban foglalják össze, miért tartják fontosnak a munkájukat.
„Ez a hivatás elsősorban kihívás kellene legyen mindenkinek, aki benne dolgozik” – mondta Ferenc, a tűzoltó.
„Mert ebben a káoszban néha már a rend látszata is reményt adhat” – fogalmazott Szilárd, a rendőr.
„Mert amikor valaki a legnagyobb bajban van, nekünk ott kell lennünk – bárhol, bármikor, minden körülmények között” – zárta Balázs, a mentős.
