Élet a tanyán

Visszapörgetett időben és térben

Mintha egy évszázadot léptünk volna vissza az időben, amikor a tanyavilágba csöppentünk. Valójában nem is beszélhetünk tanyavilágról, hiszen fehér holló csupán az a ház és gazdaság, ahová kalandos úton jutottunk el Mezőmadarasról a Hidegvölgybe. A „hegyen túl” már Mezőkölpény van. A szomszédos házak és lakóik már csak az emlékekben élnek, s csupán az öreg gyümölcsfák árulkodnak arról, hogy valamikor háztáji gazdaságok, gyümölcsösök álltak itt. Dávid Gyula mezőmadarasi polgármester ajánlotta, látogassunk el ide, a Katona család birtokára, mert megéri. 

Kalandos út

Autóba ültünk, majd Szénáságy felé haladva, az aszfaltútról jobbra tértünk le egy földútra, ami szinte párhuzamosan halad az egykori mezőségi kisvasút nyomvonalával. Az egykori azt jelenti, hogy mára még a síneket is felszedték valakik; lehet, hogy ócskavasként értékesítették. A töltést bizonyos szakaszon útként használják, de van, ahol nem lehet, mert a hidak, átereszek helyén „hézagok” maradtak, itt megszakad az út. Mi is a töltésen haladtunk, aztán vissza kellett térni a földútra. Igen ám, csak a sok eső miatt felázott úton a traktorkerekek valóságos sáncokat ástak, amelyekben meggyűlt a víz, s a mély pocsolyákon nem lehetett gépkocsival tovább haladni. Kértük a gazdát, jöjjön elénk szekérrel. Mivel több időbe kerül a lovakat befogni, Katona Ödön traktorra ült, s azzal jött elénk. A traktorra egy emelhető, fémkeretes platformot rögzítettek, ez szolgált a mi szállításunkra. Amikor a traktor nagy kerekeivel jókora pocsolyához ért, a sárt a nadrágunkra fröcskölte. A kollégám viccesen megjegyezte: szólni kell a polgármesternek, küldjön egy-egy kocsi követ ide, hogy járhatóvá tegye az utat. Szóval ilyen „mezei” körülmények között közlekednek a tanya lakói.

Mezőségi vályogház napelemmel 

A régi tornácos, verandás vályogház a természetbe simulva, a nagy eperfa árnyékában magányosan áll a határban. Sehol egy szomszéd, csak a nagy messzeség. A kerítést is lebontották – vagy lebomlott magától –, nincs szükség rá. Szabadon lehet járni-kelni fel s alá az udvaron, a szénaszíntől az istállóig, a gabonástól a juhok karámjáig. A végtelen szabadság érzete keríti hatalmába az embert. S az idő is mintha lassabban telne a nagy nyugalomban. Jó kutyák őrzik a gazdaságot. A medve – szerencsére – még nem tette tiszteletét, bár itt él a környéken, látták. A szomszéd falu juhászától a disznót a hóna alatt vitte el. 

Katona Lőrinc Ödön és felesége, Melinda a tornácban – vagy inkább verandának mondanám – ültetett le, s elkezdjük a beszélgetést. Feltűnt, hogy a ház oldalára napelemet rögzítettek. Rákérdeztem, mire szolgál? Áramot fejleszt, így este két égőt is meggyújthatnak, mert különben nem lenne más fényforrásuk, csak a petróleumlámpa. Tévé nincs. – Nem is kell, mert estére olyan fáradtak vagyunk, hogy nincs kedvünk a tévézéshez. Napközben pedig, ha tévéznék, nem menne a munka – mondja az asszony. 

550 juh a gazdaságban 

– Nyáron itt lakunk a mezőn, a falutól körülbelül négy kilométerre, állattartással foglalkozunk. Télen beköltözünk Mezőmadarasra, ott van a családi házunk. Ezt a házat a nagybátyámtól örököltük, mondja a gazda, aki 550 juhot – ebből kb. száz a falubelieké – , hat fejőstehenet, borjúkat, disznókat tart. A gazdaság lovak nélkül mit sem ér, a két gyönyörű lóval inkább a fia, Barni foglalkozik. 

– A tavaly a róka mind elvitte a tyúkjaimat, azért egyet sem tartok többet, csak a faluban, ahol anyósom foglalkozik velük. Itt csak egy szép kakasunk van – mondja az asszony. 

Miután szemrevételeztük a ház körül az állatállományt, a juhász elmondta, hogy 20 hektárnyi saját földjük, legelőjük van, de bérelnek is, mert ennyi állat tartásához szükség van rá. 

A felvásárló házhoz jön 

– Megéri-e juhtenyésztéssel foglalkozni? – tettük fel a kérdést, amire értelemszerűen igen a válasz, hiszen ha nem érné meg, akkor abbahagynák. 

– Megéri. Sokat dolgozunk, hajnaltól estig. Csináljuk, mert mi ehhez értünk, ebből tudunk megélhetést teremteni – vallja őszintén a gazda. – Az utóbbi években nem volt gond a bárány vagy a sajt értékesítésével, a felvásárlók ide jönnek. A bárányokat is úgy vitték el, nekünk nem kell piacolni. Idén kilenc lej volt kilója élősúlyban. Nem tudjuk, hová, az arab országokba vagy Olaszországba kerülnek-e a bárányok, az minket nem is érdekel. Az viszont igen, hogy rendesen fizetnek. De csak a bárányokból nem „jövünk ki” , nincs profit. Ehhez kell a sajttermelés. A sajtot ugyanígy, itthonról viszik el a nagykereskedők. Kilójáért 15 lejt fizetnek, az orda pedig 12 lej. Piaci ár alatt adjuk oda, hiszen egy kiló sajt ára 20 lej fölött van a piacon – tájékoztat az árakról a juhász. 

Kétszeri fejést dolgoznak fel naponta 

Melinda a sajtkészítés titkaiba avatott be. Beléptünk a ház előtti kis nyári kunyhóba, ahol a sajt- és ordakészítés folyik. Jellegzetes tej- és sajtszag fogadott, a földön nagy (most már műanyag) dézsában állt a beoltott tej, amit naponta kétszeri – reggeli és esti – fejésből nyernek. Régebb délben is fejték a juhokat, most már csak kétszer, mert nincs munkaerő hozzá. A gazda, a felesége, a fiuk, Barni és egy juhászsegéd végzik ezt a korántsem könnyű munkát. Kézzel fejnek meg 550 juhot. A művelethez reggel is, este is másfél óra szükséges. Csak bírja a kéz! Mindkét alkalommal kb. száz liter tej kerül a sajtárba.

A sajtkészítéshez szükséges oltót Marosvásárhelyről, az állatpatikából vásárolják. Ebből többféle van, a drágább jobb minőségű, s jobb sajt készül belőle. Az oltó a frissen kifejt tejbe kerül, pihenni hagyják, aztán kavargatják, majd amikor kicsapódik a savó, kiemelik az edény alján megkötött nyers sajtot. Ezt gézbe teszik, lecsurgatják, majd innen formába helyezik, és kipréselik belőle a maradék savót. Aztán a polcra teszik száradni, s ahogy kiszáradt, viszik is a felvásárlók. Egy fejésből, azaz száz liter tejből két darab 8 kilogrammos sajt készül. A pakulárné elmondta, tehéntejet is adnak a juhtejhez, mert azt nem éri meg a csarnokba szállítani, ahol 90 banit fizetnek literéért. Inkább a juhtejjel vegyítve sajtkészítéshez használják. Így kifizetődőbb. 

Az ordát, sokunk kedvencét, a savóból nyerik ki. A savót felfőzik, ebből lesz a zsendice, amiből aztán kicsapódik az orda. Nagyon kelendő áru. Jó, zsíros ordát nagyon nehéz találni a piacon, mert hamar elfogy. 

A fiú viszi tovább a gazdaságot

A Katona házaspárnak két gyermeke van. Barni 23 éves, ő beállt a mezőgazdaságba, egész nyáron a mezőn, a juhokkal dolgozik. Igaz, akkor áll meg a munkával, amikor akar. A hőségben az árnyékba húzódik pihenni. Édesanyja mondja, hogy ezt az életformát szereti, mert a saját maga ura. Szereti az állatokat, a lovakat, szorgalmasan dolgozik, bármit, ami a gazdaságban adódik. Nem akart tovább tanulni, jobban szereti a szabadságot. – Mi örülünk ennek, hiszen lesz, aki továbbvigye a gazdaságot – mondja az édesanya. S mindezt ő is alátámasztja, amikor elővezeti két szép lovát. Boldogság sugárzik az arcáról. A kislány, Anita Mezőmadarason most végezte a nyolcadik osztályt. Ottjártunkkor éppen a magyar dolgozatot írták a kisérettségin, Mezőpanitban. Reméljük, sikerrel. 

Megjavítják a Hidegvölgybe vezető utat

Miután megkóstoltuk a kút vizét, s bőséggel szedtünk gyermekkorunk kedvencéből, az eperfa terméséből, amivel már falun is nagyon ritkán találkozunk, ismét felültünk a traktorra, s a jól fejlődő kukorica- és aratásra váró árpatáblák mellett, a szépen megmunkált határ látványában gyönyörködve visszaindultunk a faluba. A polgármester ezennel szemügyre vette, hol kell utat javítani, hová kell követ vinni, hol kell járhatóvá tenni a kisvasút töltését, ami nagy segítség lenne a tanya lakóinak s a Hidegvölgy földtulajdonosainak. 

Szó ami szó, a számítógép mellett naphosszat görnyedő városiaknak érdemes kilépni a megszokott élet sűrűjéből, s megtapasztalni a gazdálkodók nyugodt környezetét, ami korántsem a maradiság, hanem inkább a természetközeliség és kiegyensúlyozottság világa. Kiegyensúlyozott emberekkel.