Az ország lakosságának negyven százalékát fenyegeti az elszegényedés egy friss uniós statisztika szerint. Ebben az élen állunk a kontinensen, szorosan előzve a bolgárokat, a gyakorlatilag becsődölt görögök sem voltak képesek lehagyni minket.
A politikusok még egy ilyen lesújtó adatból is képesek sikert kiolvasni. Legalábbis a kormányfő, aki szombaton egy közösségi oldalra írt bejegyzésében amiatt ajnározta magát és pártját, hogy 2008 és 2014 között a lengyelek után a mi helyzetünk javult a leginkább ebben az összevetésben. Szerinte ez is azt mutatja, hogy továbbra is hatékony baloldali politikára van szükség a szegénység leküzdéséhez.
Ponta mondandója ritkán van köszönő viszonyban a valósággal, és ez a kijelentése is erre erősít rá. Ugyanis, ha annyira jó lenne a szociáldemokraták baloldali kormányzása, mint azt megpróbálja beállítani, akkor ebben a rangsorban felülről kéne az első helyen állnunk, hiszen a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban a PSD vagy jogelődjei közel húsz évet kormányoztak, vagy támogattak ellenzékből kisebbségi kormányt. Az említett statisztikában az egykori szocialista blokkból származó csehek teljesítenek a legjobban, a lakosság alig 14,8 százalékát fenyegeti a szegénység.
Persze, jól tudjuk, hogy az ilyen statisztikai bűvészkedésnek annyi köze van a valódi életszínvonalhoz, mint amennyi ideológiai ihletet találunk a rendszerváltás utáni kabinetek kormányzati munkájában, legyen szó bal- vagy jobboldaliakról. Itt nem a politikai krédó számít a kancelláriákban, hanem a húsosfazék vonzereje.
De ha maradunk a statisztikáknál, könnyű volna még olyant készíteni, amiben jól teljesítünk. Ha például azt vizsgálnák, hogy mennyi közpénzt térítenek illetéktelenül magánzsebbe, vagy hány közszolga kerül emiatt összeütközésbe a törvénnyel, ebben a statisztikában gond nélkül vernénk kenterbe nem csak Európát. Abból, amit nálunk szétlopnak, egy törpeállam gond nélkül elélne tán évtizednyit is, korrupcióval megvádolt vagy emiatt elítélt politikusból pedig lassan már nemcsak egy kormányra telne, hanem egy szűkre szabott parlamentet is ki lehetne állítani. Ezért nézzük nemcsak a fent említett statisztikai adatsor, hanem a valóság szerint is alulról lassan már nem csupán a nyugati országok, hanem a környező volt keleti blokkbeliek életszínvonalát is. És a nagy gond az, hogy hiába jönnek jövőre a választások, mert sem a bal-, sem a jobboldalon nem látszik egyelőre olyan rátermett csapat a prérin, amelyben látnánk valamiféle reményt, hogy tényleg az adófizetők, és nem saját zsebük boldogulásáért akarnának dolgozni.
