Egység szabadságban

Freedom Blues Festival, 2018

A minőségi zenét kedvelők valószínűleg igencsak boldogok voltak az elmúlt hétvégén, hiszen ismét olyan eseményre került sor Marosvásárhelyen, amelyen ők is kedvük szerint – és élő zenére – bulizhattak. A november 2-án és 3-án megrendezett Freedom Blues Festivalról van szó, amelyet ez évben is az ötletgazda Jazz&Blues Club és a Partitura Egyesület szervezett a Sörház utcai klub Piano és Bunker termében.

A kétnapos, számos hazai és külföldi együttest felvonultató, ez évben is igencsak jó hangulatú koncertsorozat szombat délután vette kezdetét, ekkor konferálta fel a ceremóniamester Boros Olimp a fesztivál sorrendben első együttesét: a Németországból érkezett VerycorrecT fellépését, ezt a hazai, ősbluesban utazó Blue Monday Ministers követte a Bunkerben, majd a szemle egyik legjobban várt bandája következett: a magyarországi Voodoo Papa, amelynek két zenészét ezúttal Szokolay „Dongó” Balázs, az egyik legismertebb népzenész egészítette ki. Az együttes lehengerlő és mindent szétzúzó etno-folk-blues muzsikája elsöprő hangulatot teremtett, nemzetközi blueshimnuszok és tartalmas dalszövegű saját szerzemények egyaránt szerepeltek a repertoárjukon, egyedi hangzásukat olyan hangszerek (és hangszerelés) eredményezték, mint a sakktáblából készített gitár, a doromb vagy éppen a különböző népi fúvós hangszerek szerencsés zenei csillagzat alatti együttállása.

A magyarországi vendégek kellőképpen felpörgették az estét az első nap főbandájának színre lépé-séhez: a Shango nevű projekt egy ideiglenes zenekart takar, amelyet a kolozsvári származású Totu Rareş, a ’80-as és ’90-es évek hazai és magyarországi blues- és rockzenei életének legendás gitárművésze hívott össze neves együttesek (Trenul de Noapte, Phoenix) tagjaiból azzal a nemes céllal, hogy a világhírű Carlos Santana muzsikáját megszólaltassa. A Shango – The Santana projekt pedig nem okozott csalódást a legigényesebb bluesrajongó klasszikus zenész számára sem. Annyira precízen, tisztán szólt, mint az eredeti, de Totu Rareş és együttese mégsem minőségi karaoke-előadást tartott, a legtöbbször hajszálpontosan lejátszott eredeti dalokban ott rejtőzött az interpretáló művészek saját kézjegye is. Nagy élmény volt, amely a koncertek utáni, a főszervező Demeter József „Döme” által rendezett afterparty előtt is spontán buliba torkollott. 

A fesztivál második napját az Othello Piano Trio nyitotta, amelynek tagjai az eredeti rhytm ’n’ blues stílt és a rockabillysebb, boogiesabb dinamikát ötvözték olyan nagyszerű hangszerelésben, amelyben a zongora játszotta a főszerepet.

A hangulat kellő megalapozását követően – és sokak számára meglepetésként – két, igencsak ifjú előadó játékát hallhatta a közönség. Többen úgy vélték, kissé túlzás a fesztivál második napján, fő műsoridőben a tizenéves Ana Maria Godoroja énekest és Andrei Cerbu gitárost a színpadra vonultatni, de – mint kiderült – tévedtek. Előbbi Mike Godoroja hazai blueslegenda lánya, utóbbi pedig a hazai blueszenei élet talán legígéretesebb ifjú gitárművésze. Olyannyira tehetségesek, hogy a világon bárhol megállnák a helyüket (ezt számos nemzetközi díjuk is jelzi), tehetségükre a legjobb példa pedig az általuk játszott műsor volt: Beth Hart és Joe Bonamassa neve a bluesmuzsikában jártasak számára mindent elmond. Nos, a tizenöt és tizenhat éves művészek e két, kortárs legenda dalait adták elő, ráadásul nem megszokott zenekarukkal, hanem az Othello Trio tagjainak kíséretében. Nagyszerű, emlékezetes koncerten vehettünk részt, abban a fokozatosan erősödő tudatban, hogy ha az élet mégis igazságos, akkor két leendő (világ)híresség szárnypróbálgatásait láthattuk.

Az estet és vele együtt a fesztivált a bemutatásra nem szoruló Nightlosers koncertje zárta. A kilencvenes évek elején Kolozsváron alakult formáció újat hozott a hazai bluesszcénára akkor, amikor az erőteljes gitárhangzással operáló, rockosabb bluesmuzsikát ötvözte az erdélyi román, magyar és cigány népzenével. Az első hallásra meglepő, másodikra már meglepően jól passzoló zenei stílek ötvözése az eltelt évtizedek alatt az egyik legismertebb hazai bluesegyüttessé tette a formációt, amely ezúttal is lehengerlő dinamikával, fordulatokban gazdag muzsikájával és humorban bővelkedő előadásmódjával zárta magát a közönség szívébe és zárta a stílushoz méltó minőségű koncerttel a fesztivált.

A blues nem való mindenkinek, de olyan zenei stíl, amely nélkül nem létezne sem rock-, sem mai popzene. Rokon több műfajjal és rokonítható még többel, ha szakmailag felkészült és – főleg – az Érzést, a Feelinget hozni és visszaadni tudó művészek játsszák. Ha a visszakövethetetlen afrikai gyökereket nem nézzük, akkor is majdnem százéves műfaj, amelynek mai hallgatósága is kortalan: a tizenévesektől a nagyjából százévesekig terjed. A Freedom Blues Festival is épp ilyen volt: gazdag, színes, átfogó, értő, egymástól különböző és mégis egységes zene – és ugyanilyen közönség.