A térségben egyedi népszokásról, a menyasszonynak, vőlegénynek, illetve szépeknek és csúfoknak öltözött tizenéves fiúk télűző játékáról az elmúlt években rendszeresen beszámoltunk olvasóinknak.
Kibédről mintha már jó ideje elvonult volna a tél, szombat délelőtt pedig a farsangi lakodalmas fiatalok gondoskodtak arról, hogy véletlenül se gondolja meg magát. Sáros utcákon vonult végig a régi hagyományt ápoló menet, és mintha az egymás mellett sorakozó tócsák csak fokozták volna az élvezetet, páros lábbal szöktek bele a „szépekre” vigyázó ostorosok, felspriccelve násznépet és kíváncsi kísérőket egyaránt.
A térségben egyedi népszokásról, a menyasszonynak, vőlegénynek, illetve szépeknek és csúfoknak öltözött tizenéves fiúk télűző játékáról az elmúlt években rendszeresen beszámoltunk olvasóinknak. Ezúttal nem a farsangi lakodalom forgatókönyvére összpontosítottunk, inkább azt próbáltuk feltérképezni, mit jelent, miért fontos a szereplőknek ez a játék. A háztól házig vezető úton elcsípett gondolatokból az is felsejlett, hogyan és hol képzelik el jövőjüket az önfeledten bolondozó fiatalok.
Délelőtt 10 órakor csattogó ostorok verték fel az iskolaudvar csendjét. A Köszvényesről érkezett prímás biztonságos távolságból nézte az ismétlődő mozdulatokat, nem messze tőle Barabási Attila beszélgetett az egyre érkező ismerősökkel. A Maros Művészegyüttes igazgatója kibédi származásúként minden évben eljön a különleges farsangra, irányítja, jó tanácsokkal látja el a színes, hangos társaságot. Mielőtt elindult a menet, őt kérdezgettük.
– Túl vagyunk már húshagyókedden, nincs megkésve az idei farsang? Vagy a megszokottól eltérő időzítés is a hagyomány része?
– Kibéd szinte teljesen református vidék, így a katolikus településektől eltérően ilyenkor itt még megengedett a farsangi mulatozás. Torockón ebben az évben még későbbre, március 3-ra időzítették a farsangtemetést. A kibédi fiatalok, mint mindig, ezúttal is a helyi egyházközség jóváhagyásával szervezték meg az együttlétet.
– Más-e most a farsangi játék, mint akkor, amikor még ön is vőlegényként, majd koldusként, végül a menet rangidős „lógó ostorosaként” járta végig a falut?
– Kibéd osztozik a székelyföldi falvak sorsában, itt is egyre kevesebb a fiatal. Így évről évre nehezebb megszervezni a farsangot. Az eredeti hagyomány szerint a lakodalmi játékban azok a fiatal fiúk vettek részt, akik még nem voltak katonák, most viszont idősebbekre is szükség van, hogy meglegyen a létszám. A kötelező katonai szolgálat megszüntetése oldotta fel az életkor szerinti megkötést, ha ez nem következett volna be, talán az sem lenne, aki megszervezze a farsangot. Úgy gondolom, a kibédi felnőtteknek – magamat is beleértve – jobban oda kellene állniuk a rendezvény mellé. Ugyanakkor azt is szomorúnak tartom, hogy míg a kevésbé jómódú portákon mindig szívesen látják a farsangolókat, van, aki be sem engedi a csapatot.
Nemsokára elindult a csujjogtató, elváltoztatott, vékony hangon visongató násznép. Az első ház udvarán, miközben szólt a muzsika és a lakodalmasok megtáncoltatták a házi kisasszonyt, Barabási Zsolt főszervező- vel, Attila fiával váltottunk pár szót.
– Nehéz megszervezni a farsangi játékot?
– Rengeteg utánajárást igényel. Egyebek mellett zenészt kell szerezni, meg kell venni a bort, meg kell hirdetni az eseményt a médiában, és közben össze kell rázni a bandát, hogy kijöjjön a lépés. Az idei farsangra 25-30 fiatal vállalta a részvételt, pár évvel korábban tízzel nagyobb volt a létszám. Bár az eredeti népszokás szerint 16 éves kortól farsangolnak nálunk a fiatalok, muszáj volt kisebbeket is bevonni. Régebb jobban odaállt az ügy mellé az ifjúság, az utóbbi időben viszont egyre inkább háttérbe szorulnak a hagyományok. Ha ez így megy tovább, pár év múlva nem lesz kivel farsangolni – vélte a 20 éves fiatalember, aki a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem- filozófia szakán tanul, tanárnak készül, és felnőttként szülőfalujában szeretne élni.
– A szívemhez nőtt ez a hely, itt vannak a barátaim. Igaz, egyesek közülük külföldre mentek dolgozni, Angliában, Németországban gyári szalagmunkásként próbáltak szerencsét. Volt, akinek bejött a kinti életforma, mások hazatértek.
Meglátni a falutáblát
– Ha hozzám piszkálsz, a pofot leszívod – hárította el viccesen a következő háznál az egyik ostoros incselkedését a karcsú vendéglátó. Az arcát birkabőr maszk mögé rejtő fiatalember mentegetőzésképpen felfedte kilétét, erre a lány tüzesen válaszolta: Tudtam, hogy te vagy az, éppen azért.
A főszervező közben egyik ostoros társának, Szilveszter Szilárdnak mutatott be. A 22 éves fiatalember az utóbbi négy év nagy részét Svájcban töltötte. A vendéglátóiparban és az építészetben dolgozik, jövő héten indul vissza.
– Anyagilag mindenképpen megéri a külföldi munka. Itthon két állás mellett a felét sem keresem meg annak a pénznek, amit Svájcban kapok. Ugyanakkor viszont hiányzik a család, a barátok. A legszebb éveim mennek rá a kinti munkára, de csak így tudom felépíteni a jövőm. Még két évet szeretnék külföldön maradni. A svájci keresetemből házat vásárolok, ezt már félig-meddig sikerült is megvalósítani, illetve beindítanék valamilyen vállalkozást, hogy mit, az majd megválik. Családot csakis Kibéden alapítanék. Felbecsülhetetlen érzés az, amikor hazafelé jövök, és a falu határában meglátom a Kibéd táblát.
A násznép rangidőse a 26 éves Orbán Béla Balázs. Négy év szünet után még egyszer, utoljára öltötte magára az ostorosok díszes ruháját.
– Amikor az én korosztályom farsangolt, még nem volt Facebook, a mostani tizenévesek viszont már a számítógépes világba nőttek bele, nem érzik, nem értékelik a hagyományok adta élményt, boldogságot. Idén különösen kevesen vállalták a beöltözést, ezért álltam be én is.
– Milyen érzés újra részt venni a játékban?
– Ugyanolyan jó, mint régen, mintha újra gyermek lennék. A szülők viszont nem értékelik, ha mi, idősebbek is beöltözünk, azt mondják, nem illik, kibeszél a falu.
Béla a kibédi vágóhídon dolgozik áruszállítóként. Azelőtt Szovátán sofőrködött, de az ingázás miatt nem érte meg. Régebben a külföldi munkát is kipróbálta, de csak egy hónapig maradt kint.
– Németországban az építkezésben dolgoztam. De nem vált be, én ugyanis nem vagyok az a városi gyerek – adott magyarázatot a gyors hazatérésre.
– Miben rejlik Kibéd vonzereje, mi az, ami itthon tartja vagy hazatéríti az itteni fiatalokat? – kérdeztük.
– Úgy gondolom, aki gyermekkorában megszokta az egyszerű, boldog falusi életet, annak nehéz innen elszakadni – mondta a fiatal férfi. – Kibéden meg lehet élni, de ház- és jövőépítéshez a külföldön ledolgozott évek is kellenek – tette hozzá aztán elgondolkozva, majd indult is, hogy utolérje a következő házhoz érkező farsangolókat.
A 17 éves Dodi Attilát és a 18 éves Mátyus Istvánt útközben állítottuk meg egy-két szóra. Ők is az ostorosok táborához tartoztak, Attila korábban vőlegény, azaz fehér bojér és huszár is volt. Nyolcadikos koruk óta vesznek részt a télűző lakodalomban, nagy élmény ez számukra – értettek egyet a fiúk, majd azt is elárulták, hogy Szovátán végzik a középiskolát, a későbbiekben pedig mindketten Kibéden képzelik el az életüket.
Félelemből öröm
A 13 éves Péterfi Erika a gyakorlott vendéglátók magabiztosságával hordozta körbe házuk udvarán a süteményestálakat. Előtte azonban jól megtáncoltatták, aztán a későbbiekben is mindegyre magukhoz ölelték a „díszes” legények.
– Kisebb koromban féltem a farsangolóktól, most már várom őket – mondta a helyi néptánccsoportban táncoló mosolygós lány, akitől azt is megtudtuk, hogy turisztika szakon szeretne továbbtanulni, azt azonban még nem sejti, hogy Kibéden vagy máshol lenne felnőttként boldogabb.
Gálfi Anna édességgel, musttal várta kapuja előtt a lakodalmasokat. Az esti bálra meghirdetett tombola árát is kifizette a „civil” ruhás pénzszedőknek, de sorsjegyet nem kért, özvegyasszonyként ugyanis nem készült a mulatságba.
– Régebb minden negyedik házhoz beengedték a fiatalokat, mára ez megváltozott. Baj van a pénzzel, tudja, azért – magyarázta, majd azt is megjegyezte, hogy az idei farsangozók nagyon tisztességtudóan viselkedtek.
– Volt idő, amikor kivitték a házból a székeket, az udvarról a kisszekeret. Nekem egyszer még a házszámtáblámat is levették, a kalapomat pedig lekapták a fejemről, és beledobták a hóba. De én akkor sem haragudtam. Most viszont örülök, hogy ilyen szépen be vannak tanítva, és kérem a Jóistent, hogy őrizze meg a falunkban a farsangi hagyományt – mondta búcsúzóul az idős asszony, mielőtt újra a távolodó menet nyomába eredtünk.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató