2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egyöntetű igen a környezetvédelmi törvény módosítására

  • 2014-06-03 15:40:38

A parlament alsóháza megszavazta azt a – Borbély László politikai alelnök által kezdeményezett – környezetvédelmi törvénymódosítást, amely a jelenlegi törvényen szigorítana azáltal, hogy a városi polgármesteri hivatalok számára kötelezővé tenné a megyei környezetvédelmi hatóságok bevonását, amennyiben fakivágásokat terveznek. 

A parlament alsóháza megszavazta azt a – Borbély László politikai alelnök által kezdeményezett – környezetvédelmi törvénymódosítást, amely a jelenlegi törvényen szigorítana azáltal, hogy a városi polgármesteri hivatalok számára kötelezővé tenné a megyei környezetvédelmi hatóságok bevonását, amennyiben fakivágásokat terveznek. 
„Amint azt korábban is hangsúlyoztam, az általam kezdeményezett törvénytervezet azt mondja ki, hogy a helyi környezetvédelmi hatóságok engedélye nélkül a jövőben egyetlen városi önkormányzat sem hozhat döntést fakivágásokról. Az a tény pedig, hogy a kezdeményezést – a kormány és a környezetvédelmi szaktárca mellett – mindenik politikai alakulat is támogatta, azt jelzi, hogy a felelőtlen fakivágások több megyében problémát jelentenek, a városi vezetők sok helyen visszaélnek az egészséges környezetet támogatni hivatott előírásokkal” – fejtette ki a plénumban Borbély. 
Az RMDSZ politikai alelnöke kifejtette: Marosvásárhelyen a városvezetés részéről több alkalommal is visszaélést tapasztalt a zöldövezetek kezelését illetően, ezért is tartotta fontosnak a hivatalos fellépést az indokolatlan fakivágások ellen. „Meggyőződésem, hogy egyetlen fa kivágását sem kellene jóváhagyni, kivéve ha az veszélyezteti a járókelők épségét, vagy a város számára fontos projektek megvalósítása függ tőle. A törvénytervezetben megfogalmazott módosítás egyrészt erre jelent megoldást, másrészt pedig a megyei és helyi önkormányzatok környezetvédelmi bizottságainak munkáját is segíteni fogja, hiszen világos törvényes fogódzót nyújt a visszaélésekkel szemben” – magyarázta Borbély László. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató