A legfelsőbb bíróság ítéletét olvasva, miszerint a prefektúrák kisebbségi nyelven, pl. magyarul nem kötelesek közzétenni honlapjukon a közérdekű információkat, arra a következtetésre jutunk, hogy a romániai „köz”-be nem tartozik bele a romániai magyar kisebbség.
A legfelsőbb bíróság ítéletét olvasva, miszerint a prefektúrák kisebbségi nyelven, pl. magyarul nem kötelesek közzétenni honlapjukon a közérdekű információkat, arra a következtetésre jutunk, hogy a romániai „köz”-be nem tartozik bele a romániai magyar kisebbség. Még ott sem, ahol a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik. Pedig a közigazgatási törvény 19. cikkelye kimondja: „azokban a területi-közigazgatási egységekben, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, a helyi közigazgatási hatóságoknak, alárendelt közintézményeiknek, valamint a dekoncentrált közszolgálatoknak biztosítaniuk kell az anyanyelv használatát is a kapcsolattartás során, az Alkotmány, jelen törvény és a Románia által is aláírt nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően”. Na már most, ha a prefektúrák ilyen hatóságoknak számítanak, és az internetes honlap – természetesen közpénzből, a mi adónkból is történő – működtetése a közösséggel való kapcsolattartás kategóriájába tartozik, akkor ebben a fajta kommunikációban is érvényesülnie kellene a törvény szellemének. Még akkor is, ha a bíróság értelmezésében a prefektúrák honlapján közzétett információknak csak egy része minősül közérdekűnek. (A többi netalántán magánjellegűnek minősül? – kérdezhetjük jogosan.)
Negyedszázaddal a rendszerváltás, a gyertyás tüntetés, a fekete március után a nagy jogállamiságban íme eljutottunk oda, hogy, amint Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) elnöke kijelentette, a bíróság „korlátozóan értelmezi” az anyanyelvhasználatra vonatkozó hazai törvényeket. Az előzményekről annyit, hogy az ODT 2012-ben határozatban marasztalta el a Maros megyei prefektúrát amiatt, hogy honlapján kizárólag román nyelven tájékoztat, a kormánymegbízotti intézmény fellebbezett, de első fokon, a marosvásárhelyi táblabíróságon elvesztette a közigazgatási pert. A legfelsőbb bíróság azonban helyt adott a prefektúra újabb fellebbezésének, és hatálytalanította az ODT határozatát. Ha pedig a prefektúrák nem kötelesek betartani a közigazgatási törvényt, miért lennének kötelesek a megyei, a helyi önkormányzatok, polgármesteri hivatalok alkalmazni az anyanyelvhasználatra vonatkozó jogszabályokat? A dominóelvet eszünkbe juttató bírósági döntés súlyosnak tekinthető, ha arra gondolunk, hogy a romániai magyar közösség szempontjából rendkívül fontos, az anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásokat tartalmazó közigazgatási törvény alkalmazásában jelent visszalépést. Ugyanakkor az a kérdés is felmerül, hogy miként érvényesül Romániában az ország alaptörvényében is megfogalmazott identitáshoz való jog, amikor is az állam elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez? A Románia által aláírt emberi jogok európai egyezményében pedig igen hangsúlyosan szerepel a megkülönböztetés általános tilalma.
Remélhetőleg az ODT érdemesnek találja az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulni, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sem marad passzív az anyanyelvhasználatot érintő bírósági döntés kapcsán. Azért, hogy legalább azoktól az anyanyelvi jogainktól, amelyeket az elmúlt 25 év alatt a kis lépések politikájával kivívtak, nagy lépésekkel és sokkal gyorsabban ne fosszanak meg…
