100 évvel ezelőtt egy jelentős ünnepségről számoltak be vásárhelyi újságok, mely 1925. június 25-én kezdődött a Vártemplomban, a református leányiskola évzárója után, és a Tornakertben fejeződött be aznap este egy „baráti vacsorával”. Már másfél hónappal korábban elkezdték szervezni és hirdetni Gönczi János (1854–1929) búcsúztatását, aki 50 év tanítás után vonult nyugdíjba. A ma is megsüvegelendő teljesítmény akkoriban kisebb csodának számított.
De nem csak ezért volt nagy esemény az ünnepség. Gönczi Jánosnak sokkal több tanítványa volt, mint egy átlagos tanítónak, s emiatt sokkal több ember őrzött személyes emlékeket róla. 49 évig dolgozott a Szentgyörgy utcai református leányiskolában (egy évig ideiglenes igazgatója is volt), de nagyon sokáig csak az első két évben tanította az elemista lányokat, aztán második után mindig új osztályt kapott. Ezekben az osztályokban a huszadik század elején 30 fölötti volt a lányok száma, aztán az 1910-es években felkúszott 50 fölé, sőt a háború éveiben hatvannál is több diák járt egy-egy osztályba. Ráadásul ekkoriban Gönczi máshol is tanított: a Református Kollégiumban gyorsírást az önként jelentkezőknek, testnevelést a polgári fiúiskolában (a mai Papiuval szemben), „közismereti tantárgyakat” az iparostanonc-iskolában.
Régi újságokban, pedagógiai folyóiratokban, évente kiadott iskolai értesítőkben (ezek ma interneten hozzáférhetők egy fizetéses oldalon) sokszor találkozhatunk a nevével. Kép viszont nincs róla. A marosvásárhelyi református levéltár őriz néhány csoportképet, melyeken azonban semmi feljegyzés nincs. Néhány hónap alatt azért sikerült beazonosítani Gönczi Jánost a mellékelt képen.
„S ha egészségtől duzzadó, telt arca mellett – amelyre alig-alig szántott be valamit az idő – nem látnók a valójában csak nagyon keveset bizonyító ősz hajszálakat, bizony még most is fiatalnak gondolnók. Pedig e viharedzett férfiú vállait immár 52 év nyomja ! …” – a képpel nagyjából egyidős jellemzés kollégájától, Dabóczi Györgytől.
Nagy valószínűséggel egy 1906-os, őszi csoportképről van szó, amikor még mind a 35 diák élt, ugyanis Kóbori János kollégiumi tanár egyik lánya a tanév során meghalt. Gönczi Jánosnak is volt két zsenge korban elhunyt gyereke, melyet a marosvásárhelyi református temető egyik előkelő helyén lévő sírköve is tanúsít (a kaputól a második, bal oldalon, Petryék sírjának szomszédságában). Négy lánya azonban megérte a felnőttkort, kettő közülük óvónő lett.
Ezen rövid megemlékezés kapcsán pedig következzen egy felhívás: az Iskola a Dombon Egyesület nyugdíjas vagy már nem élő pedagógusokról szeretne összegyűjteni minél több információt, történetet, digitalizált régi képet, amit megosztana a szélesebb nyilvánossággal. Az emlékek összegyűjtésében segédkező jelenlegi diákok a Communitas Alapítványtól kapott támogatásnak köszönhetően 2025 decemberében jutalomkönyvet választhatnak maguknak 50 lej értékben.
További információkért az iskoladombon@yahoo.com e-mail-címen lehet érdeklődni.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
