Egyed Péter: Káosz-töredék
Az éjszakádban vagyok.
Belőled nem lesz már
nappalom,
se új, se régi.
Az éjszakádban vagyok.
Rossz álmod ám
nem leszek.
Mi benned pereg...
Engem nem bántanak
többé
ama neszek.
Valahol – ha még van –
színvér csordulat a napom.
Isten sem környékezi
a régi tisztást.
Még ő sincs
e homályos környéken.
Evilági másvilágon
sorolom éjszakáimat.
S ha szétszakadnak mégis
a sötét függönyök,
benned sincs már
sem itt, sem ott,
nincs már benned
semmi titok.
Ez evilági másvilágon
tartogat a hideg acél fénye
szívemben
tovább(?) olvadoz
egy régi mosoly tüzes kése.
Hát mi lenne mindebből
amikor a Minden
Semmi
atlantiszi szíveden
egy billentyűt sem tudok már
megkeresni.
Egyetlen nyikorgó
kis moll akkord
sem suhan el onnan.
Ez evilági másvilágon
a káoszt tanulom szeretni.
És a káosz nem rendeződhet...
Hideg szívek
porladó jege
fehér homályba
borítja a világot.
Tompa dobbanásokban
zizegnek jégszilánkok.
