Egy poscát kérnék, bucellatummal!

Akik járatosak egy kicsit a gasztronómiában és világtörténelemben, tudják: a gyorskaja nem mai találmány. A McDonalds és hasonló gyorséttermes üzletláncok origója bő kétezer évvel ezelőtt már létezett, hol máshol, mint a világ közepén, az antik Rómában. 

Mindannyian, akik jártunk Pompejiben, Herculaneumban és egyéb, természeti katasztrófák árán konzerválódott ókori római városban, láttuk az utcákra nyíló tavernákat, amelyek mai felhasználás szerint is értelmezhető pultjaiban jókora lyukak tátongnak: ebbe helyezték az ételekkel teli edényeket. Az ügyes-bajos dolgaikat végző polgárok megvásárolták a reggelit, ebédet, vacsorát, becsomagoltatták, vitték magukkal, és útközben fogyasztották el, de akár helyben is megehették a tricliniumban, azaz az ebédlőteremben, avagy a viridariumban, vagyis a díszkertben. 

A Maros Megyei Múzeum munkatársai nagyszerű ötlettel rukkoltak elő az idei Múzeumok Éjszakájára: mivel jó pár római recept fennmaradt, Taverna Romana néven gasztroműhelyt nyitottak Mikházán, a limeskutató központ szomszédságában, a múzeum által megvásárolt gyönyörű, tájházzá alakított porta udvarán. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy az udvar egyik részében római konyha várta a vendégeket, ahol a múzeum munkatársai – természetesen korhű ruhába öltözve – sütötték, főzték, majd szolgálták fel az eredeti, ókori recept szerint készült ételeket és italokat. Mellettük kőből készült, ugyancsak korhű, kézzel hajtott malomköveken őrölték a gabonát, tőlük kissé távolabb római katonák főzték a tokányt. Az udvar másik felében, az asztalok mellett a földre helyezett puffokon pihenhettek az érkezők, és hogy a párhuzam a mai gasztronómiával is meglegyen, ebben a részben egy kajásfurgon szolgálta ki az éhezőket.

De visszatérve a „római udvarra”, itt a pult mögött valódi kemencében sült a panis militaris, azaz a tábori kenyér, a födémről fűszernövények tömkelege lógott, a múzeumi tavernások pedig az ókori recept szerinti étkekből adtak ingyen kóstolót mindenkinek, aki ezeket megízlelni óhajtotta. Az említett tábori kenyér mellett „rendelhettek” bucellatumot, azaz kétszersültet, puls punicát, vagyis kását, de kérhettek az aliter lenticulam et sus scrofa nevű ételből is, ami póréhagymás vöröslencsét takar disznósülttel, avagy moretumot (sajtkrém), libumot (túrós bukta) és természetesen az említett tokányt, azaz copadiát. Mindehhez ihattak conditum paradoxumot, azaz fűszeres bort, vagy ha a kordék leszármazottjait irányították, akkor poscát: üdítőitalt. 

Nagy gurmandok lévén mi is megkóstoltunk párat ezek közül: a tábori kenyér a mai gyroslepényhez hasonlít talán leginkább, a túrós bukta lisztből, ricottából, tojásból és mézből áll, babérlevelek díszítik. A tokányhoz disznóhúst, kakukkfüvet, csombort, édesköményt, mentát, fekete borsot, köményt, zellermagot, mazsolát, mulsumot (mézzel édesített bort) vagy mazsolabort, fenyőmagot és sót használtak fel, a disznósülthöz vaddisznócombot, sót, őrölt édesköményt, mézet, őrölt borsot, halszószt, édes fehérbort és caroenumot (édes sűrített mustot). A római fűszeres bor édes vagy félédes borból, mézből, borsból, babérlevélből, sáfrányból és datolyából áll össze, míg a kása tönkölybúzadarából, ricottából, mézből és tojásból. Nagyon ízletes volt a vöröslencse is, amelyet a lencse mellett póréhagyma, olívaolaj, fehérborecet, méz, defrutum (sűrített must), koriandermag, korianderlevél, menta, garum (halszósz), liszt és fekete bors felhasználásával készítettek, míg a posca, az ókori üdítő vízből, borecetből, mézből és koriandermagból áll (a részletes receptek magyarul és románul is elolvashatók a Római Limeskutató Központ Facebook-oldalán). 

Mindent összevetve, immár ízlelés útján is meggyőződhettünk arról, hogy a birodalom polgárai valóban tudtak élni és enni, mert az ókori Róma konyhája ma, két évezred távolából is kimondottan ízletesnek, tartalmasnak – és ami talán a legfőbb – abszolút egészségesnek bizonyult. Gratias vobis ago!