2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy kő okozta a kínai holdjáró vesztét

  • 2014-07-21 15:36:44

Egy kővel való ütközés miatt vált működésképtelenné januárban a Jáde Nyúl kínai holdjáró, mely nemsokára végleg felmondhatja a szolgálatot.

Egy kővel való ütközés miatt vált működésképtelenné januárban a Jáde Nyúl kínai holdjáró, mely nemsokára végleg felmondhatja a szolgálatot – számolt be a Hszinhua hírügynökség. A holdjárónak számos, előre nem látott problémával kellett megküzdenie, mely a Hold hatalmas kövekkel borított felszínén való közlekedési nehézségekben mutatkozott meg leginkább. A hatkerekes Jáde Nyúl a terepen való navigálás közben egy kőnek csapódott, amely egy hónappal decemberi landolása után kijavíthatatlan mechanikai problémákat okozott. A holdjáró, bár január óta kétszer is 
„elaludt”, teljesen működésképtelenné vált, továbbra is „életben van”, vagyis teleszkópjával adatgyűjtést végez és azokat továbbra is képes a földi bázisra visszaküldeni. Mozgásra, holdjárásra ugyanakkor a Jáde Nyúl nem alkalmas, elektromos erőforrása kimerülőben van, s egy idő után nem lesz képes napelemeivel újratölteni magát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató