2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Van egy jó barátom, sebészorvos, nagyon jól ír. Kérdi tőlem, hogy ha már nem festek, miért nem írok. Megpróbálok most egy rendkívüli dolgot leírni. Velem történt meg anno, magamnak le is írtam akkor, többeknek elmeséltem. Rendhagyó valami volt. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt történt, Marosvásárhelyen. Évente jártunk haza az anyaországból. Érkezünk az állomásra, taxival megyünk fel apatársékhoz. Tudtam, hogy Balázs Imrének kiállítása van a Kultúrpalotában. Rettenetesen meg akartam nézni, mert rég nem találkoztam vele, azóta, mióta Vácra költöztek. Kíváncsi voltam, hogy változott meg Magyarban. (Erdély egyik nagy festőjének tartottam.) Délután 6 óra volt, már csak a taxiból láttam, hogy mozgás van a kiállítóterem előtt. Mintha Balázst is ott láttam volna? Nem baj, holnap reggel megnézem, nyugtattam magam.

De éjnek idején „lelebegtem” a kiállítóhelyiség elé. Sütött a hold, „beúszom” a terem nagy üvegablakán, besütött a hold, világosság volt a galériában is. Lebegek a képek előtt, mintha csak egy test nélküli szem volnék, és megdöbbenve látom, Imre mennyire megváltozott. Rá sem ismerek, nem létezik, hogy ezek az ő képei lennének! Pálcikák tömkelegei ilyen-olyan színű alapokon, mint a gyufaszálak, és „modernek” akarnak lenni. Minden kép egyforma, csak más-más színű alapon. Átlibegek a másik terembe, ugyanaz a látvány… Nem emlékszem, hogy mentem haza, mi lett velem, de reggel, amikor felébredtem, tűkön ültem, hogy megnézhessem Imrét. Belépek a kiállítóterembe, nézem a képeket, döbbenet! Én ezeket már láttam az éjszaka. Ugyanazok voltak! … A tegnap észlelt mozgolódást a kiállítóhely előtt tényleg Imréék okozták. Leszedték a kiállítás anyagát, a festményeket hordták ki a kocsihoz, és el is vitték.

Mesélem Mariának, a teremőrnek, hogy tegnap éjjel én láttam ezt a kiállítást. A körülményeket is részletezem. Hüledezett, de hitt nekem. Falusi származású román lány volt, ők jobban hisznek az ilyesmiben, mint mi. Tudta, hogy nem vagyok bolond. Ismert. Elkértem tőle az új kiállítás egyik plakátját, a képekből rajta van néhány, ma is elővehetem.

De mi volt ez? Ma sem tudom. Később olvastam Rozsnyai Ágnes könyvében, megtörténik, hogy az ember éter- vagy asztrálteste ellép anyagi mivoltától, közben meg tartja vele a kapcsolatot, és a test emlékezni fog a történésre, különösen olyan esetekben, amikor a test és a lélek valami nagyon fontos dolgot akar megismerni. Ez történt volna velem is? Nem vagyok alvajáró, de az az éjszakai úszás és a lebegés nagyon érzékletesen és anyagszerűen megmaradt emlékeimben.

Talán illik megjegyeznem, hogy az egyik nagynéném, aki 100 évet élt, spiritiszta volt New Yorkban. Valami rendellenesség csak lehet velünk.

Ughy István

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató