Egy fénykép margójára
A Népújság decemberi 10-i, hétfői számában, a címoldalra került fényképen öt kiváló ember, egy hölgy és négy úr (Lokodi Edit Emőke, Frunda György, Markó Béla, Kelemen Atilla és Kerekes Károly) látható.
A Népújság decemberi 10-i, hétfői számában, a címoldalra került fényképen öt kiváló ember, egy hölgy és négy úr (Lokodi Edit Emőke, Frunda György, Markó Béla, Kelemen Atilla és Kerekes Károly) látható. Miután kezembe vettem az újságot, sokáig elszoruló szívvel néztem azokat a bánatos, aggodalmat tükröző arcokat, és a könnyeimmel küszködtem. Tudtam, éreztem, sőt biztos vagyok abban, hogy nem önmagukért, hanem miattunk, marosvásárhelyi és Maros megyei magyarokért aggódtak ezek a nagyszerű emberek, akik 20 éven át szinte emberfeletti munkát végeztek közös ügyeink védelmében. Keményen harcoltak az erdélyi magyarság jogainak kivívásáért, fennmaradásunkért, ittmaradásunkért, azért, hogy szülőföldünkön jövőnk legyen. December 9-én megadatott a lehetőség, hogy ismételten őket bízzuk meg, óvjanak, védelmezzenek bennünket továbbra is, harcoljanak értünk úgy, ahogy azt két évtizeden át tették. Nem éltünk a lehetőséggel! Szégyen, nagy szégyen!
Vannak pillanatok, amelyeket nem szabad, nem lenne szabad elszalasztani, mert megismételhetetlenek. Történelmünk folyamán nagyon sok ilyen lehetőséget szalasztottunk el, ezért tartunk ott, ahol tartunk! Kétségbeejtő, hogy mi, magyarok nem tanulunk a saját hibáinkból. Háborúkat, forradalmakat, hazát veszítettünk el. Múltunk intő jelei ezek, melyekből most sem tanulunk! De ne vesztődjünk el az évszázadok forgatagában, maradjunk az idei esztendő két kirívó példájánál. A helyhatósági választásokon az RMDSZ-nek olyan polgármesterjelöltje volt Frunda György személyében, aki minden bizonnyal Marosvásárhely minden lakójának – magyaroknak, románoknak, zsidóknak, romáknak egyaránt – második Bernády Györgye lett volna. És elszalasztottuk a nagyszerű alkalmat. Nem a más nemzetiségűek akadályozták meg abban, hogy elfoglalja a polgármesteri széket, hanem mi, marosvásárhelyi magyarok, akik nem mentünk el szavazni, illetve akik a riválisokra adtuk voksunkat. Ellenjelölteket sorakoztattak fel azok, akik biztosan tudták, hogy semmi esélyük nincs, mindössze szavazatokat rabolhatnak el egy kiváló polgármesterjelölttől. Sikerrel jártak! Mindegy volt nekik, hogy ki lesz a polgármesterünk, csak éppen RMDSZ-jelölt ne legyen. És nem lett! Ugyanezt tették különben Kelemen Atillával és Borbély Lászlóval is annak idején... Mondhatom, igazán „dicséretes” akciók voltak! A parlamenti választásokon pedig ugyanígy „működtek.” Ahelyett, hogy támogatták volna azokat, akikben a magyarság jelentős része megbízik, versenybe szálltak velük. Tudták, hogy semmi esélyük nincs, mégsem léptek vissza. Mind a helyhatósági, mind a parlamenti választásokon nevetséges, megalázó eredményeket értek el, és még ezekből sem tanultak. A többszörös csúfos vereség után most azt hangoztatják, hogy majd jövőre megmutatják, mire képesek. Nem gondolnak arra, hogy hiábavaló minden fáradozásuk, az erdélyi magyarság többsége nyitott szemmel jár és józanul gondolkozik. Ezt bizonyítják a mostani választások eredményei is. Ideje lenne észhez térni, uraim! Nézzék meg, mire jutottak a széthúzással, pártoskodással a délvidéki, felvidéki, kárpátaljai magyarok, és gondolkozzanak. Rivalizálni, alternatívákat kínálni egy szervezeten, egy párton belül is lehet, azért nem kell külön pártokat létrehozni, hogy megmutassuk, mi vagyunk a jobbak. Bizonyítsuk ezt be az érdekvédelmi szervezeten belül, akkor egységben marad az erdélyi magyarság. E nélkül az egység nélkül ugyanis nincs jövőnk, nincs maradásunk.
Életem alkonyán járok, talán nem kellene politikai ügyekben szót emelnem. Magyar emberként mégsem maradhatok közömbös mindezzel szemben, hiszen őszintén szeretem a népet, amelyből vétettem, és amíg csak lélegzem, aggódni fogok a sorsáért. Kimondhatatlanul fáj az, hogy megbontották az erdélyi magyarság egységét – én ezt nemzetárulásként minősítem, – azt az egységet, amelyik 1990 márciusában százezer embernek adott könyvet és gyertyát a kezébe, hogy békés felvonulással, kultúrnéphez méltón mutassuk meg hazánknak és a nagyvilágnak, hogy igenis létezünk, igenis nekünk is jogunk van az élethez, mint bármely szabad népnek ezen a földgolyón.
Markó Bélának, Kelemen Atillának és Kerekes Károlynak további sikereket, erőt, kitartást, bátorságot és jó egészséget kívánok, Lokodi Edit Emőkének és Frunda Györgynek azt üzenem, hogy fel a fejjel, nem önök veszítettek, hanem azok, akik miatt nem jutottak mandátumhoz. Mi megvetjük, lenézzük azokat az embereket, önök előtt pedig fejet hajtunk, és sok sikert, kitartást, megújuló harcos kedvet kívánunk. Azok nevében, akik az egységre szavaztak, maradok tisztelettel:
Szilágyi Domokos
