2021. március 7., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy különleges igényességgel és nyomdai kivitelezésben megjelentetett, terjedelmében is rendhagyó, szép kiadvány állít méltó emléket KEDEI ZOLTÁN festőművésznek. A Vár-lak, a művész marosvásárhelyi műterme – a nevébe foglalt üzenet dacára – zárva, a festő élete véget ért, közel három hete kísértük utolsó útjára a református temetőben, életműve lezárult. De még örülhetett ennek a nagyszerű albumnak, amely a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Méry Ratio Kiadó gondozásában, Sárba Katalin figyelmes, gondos szerkesztésében látott napvilágot. A debreceni Alföldi Nyomdában készült. A szerző Kedei Zoltán tanítványa, a Mester munkásságát az utóbbi évtizedekben alaposan megismerő, nagy odaadással gondozó és népszerűsítő Imre Lídia művészettörténész, aki remélhetőleg ezután is gondját viseli az értékes hagyatéknak. Gazdag anyagról van szó, a 268 oldalas, impozáns kötet jól érzékelteti. Megjelentetése gyors ütemben zajlott, versenyfutás is volt az idővel, sokaknak volt szívügye, hogy a 91. évét betöltő, hanyatló egészségű, de az alkotókedvét mindvégig megőrző festő kézbe vehesse ezt a kivételes ajándékot, amely akár a fiatalabb korában őt ért igazságtalanságok kárpótlásának is tekinthető. Sikerült, az album tiszteletpéldányai halála előtt pár nappal érkeztek Vásárhelyre. Számomra is elégtétel, hogy idejében átlapozhattam, és az elhunyta előtti napon még gratulálhattam az akkor már nagyon nehezen beszélő Zoltán barátomnak. Csendes öröm volt ez már, de ezért is távozhatott békés szívvel. A sors valamiképpen helyrehozta azt, amit valamikor elrontott.





Úgy adódott, hogy szinte hatvan éven át folyamatosan és közelről nyomon követhettem ezt a felfelé ívelő alkotói életpályát, tanúja lehettem Kedei Zoltán útkereséseinek, önmarcangoló töprengéseinek, csalódásainak és elégtételeinek, megújulási periódusainak, az ars poeticáját soha fel nem adó következetességének, példás és kitartó megszállottságának, munkamániájának.
Megnyithattam számos egyéni kiállítását, írhattam kiállításairól, faggathattam interjúkban, közreadhattam önvallomásait, kismonográfiában ismertethettem művészetét, rádióban, sajtóban, videófelvételen mutathattam be alkotó, kísérletezgető törekvéseit, érthetően nekem is örömöm ez az album, amelyben mindez benne van szövegben, lírai megnyilatkozásokban és sok-sok jó minőségű fotóban, reprodukcióban. Bach Lorándnak, Bálint Zsigmondnak, Haragos Zoltánnak, Kucsera Jenőnek és Sulyok
Miklósnak köszönhető a képanyag: 23 fekete-fehér és színes fotográfia, valamint 200 műalkotás (olajkompozíciók, pasztell, akvarell, gouache munkák, vegyes technikájú művek, grafikák). Életének utolsó hónapjaiban, heteiben is feljárt a várba, nagyon rosszul kellett éreznie magát, hogy ezt kihagyja. Az utolsó videófelvételt akkor készítettem vele, amikor születésnapi tárlatát rendezték a budapesti Kárpát Haza Galériában. Számos képe hiányzott a Vár-lakból, a műterem mégis tele volt, és már új képek, elkezdett munkák sorakoztak a fal mellett, a festőállványon és körben mindenütt. Kilencvenen túl és betegen is próbált megújulni. Nagyon is figyelemre méltóan. Alig kapott levegőt, de amikor bekapcsolva a kamerát, újdonságairól kérdeztem, feledett minden bajt, a sétabotot, amire támaszkodott, mutatóként használva, lendületesen magyarázta szándékait. Néhány nap múlva már nem tudott felkísérni a várba, egyedül videóztam a budapesti online tárlatnyitóra a szövegemet.
A kötetet nyitó művészi hitvallást követően Kedei Zoltán festészetének egyik értő híve és támogatója, Németh Zsolt képviselő méltatja a művészt A felülről jövő fény ereje című írásában. Ezt Soós Zoltán, Marosvásárhely mai polgármesterének Kedeit méltató gondolatai követik. Ők ketten a festő 2019. novemberi nagy egyéni kiállításának megnyitóján is értékelő szavakkal köszöntötték a művészt a maros- vásárhelyi Art Nouveau Galériában. Emlékszem, többen megmosolyogták, amikor a vendég előlegezte az akkori múzeumigazgatónak a mai címet. Tanulság ez, hogy ne legyünk kishitűek. A festő a legnehezebb időkben is hitt elhivatottságában, és milyen jól tette!
Imre Lídia kellő alapossággal, aprólékos dokumentálódással rajzolja ki Kedei Zoltán útját a szülőfalutól, Ravától a város köztiszteletnek örvendő későbbi polgárának szeretett műhelyéig, a Vár-lakig. Kidomborodnak a gyermek- és ifjúkor eseményei, az indulás körülményei, majd a korai alkotói évek. Megtudható, miként nőtte ki magát az egyetemi oktatástól elzárt festőegyéniség, milyen volt festészetének első (1962-1990), második (1990-2010), illetve harmadik (2010-2020) korszaka. Külön fejezet, az Önkifejezés ecsettel és tollal taglalja Kedei motívumait és alaptéziseit, aztán az önarcképeket mint az önismeret próbáját. Beszél a festő lírai próbálkozásairól, kiemelten a grafolíráról. Időz a sorozatoknál, a Tűz és víz, az Ég és föld ciklusokról, a transzcendenciáról. Végül az életrajzi adatok, a művészeti pályakép kerekítik egésszé a tudnivalók körét. A legmeggyőzőbb mégis az, amit a lírai sorokkal megtűzdelt gazdag műmelléklet sugall: Kedei Zoltán halálával nem csak Marosvásárhely egyik meghatározó, jellegzetes egyéniségét veszítettük el, szegényebbek lettünk egy sajátos arculatú, jelentős alkotóval is, a várost művészetileg felvirágoztató egykori nagy nemzedék egyik utolsó képviselőjével. Ne feledkezzünk meg róla!