Mert nyílt titok, nem volt és ma sem egyedi eset az USR körüli korrupciós botrány.
A botrányról botrányra bukdácsoló egyik legfiatalabb politikai alakulat, a Mentsétek meg Romániát (USR), amely ellen februárban indult bűnvádi kivizsgálás pénzmosás, sikkasztás, érdekellentét, választási kampány törvénytelen finanszírozása vádjával, és amely arról híres, hogy a tavaly decemberi, heteken át tartó, úgymond korrupcióellenes utcai tüntetések egyik társszervezője, fő mozgatója és politikai haszonélvezője, újabb botránnyal gyarapította „politikai patrimóniumát”, amely a szervezet vezetőjének lemondásához, sőt a pártból való kilépéséhez vezetett.
Nem áll szándékunkban az USR elemzése, nem érdemes időt, energiát pazarolni rá, papírt, ceruzát koptatni miatta. Arról azonban lehet és kell is szólni, hogy milyenek az ország különböző hatalmi ágainak a képviselői, milyen parlamentünk, kormányunk, elnökünk van, és a politikai pártok, vezető politikusok hogyan vezetik félre azokat, akiknek a szavazatai juttatták őket funkcióhoz és – tette hozzá egyik ismerősöm – minden földi jóhoz.
Mert nyílt titok, nem volt és ma sem egyedi eset az USR körüli korrupciós botrány. Az évek során számos politikát és politikust érintő korrupciós ügy robbant ki, amelyek legtöbbje nem fejeződött be, de amelyek, ha másra nem, arra jók voltak, hogy megrendítsék a választók bizalmát, és az egyszerű emberek korrupcióval azonosítsák a politika „nagyjait”, azokat, akik milliók sorsáról döntenek. Nem csoda, hiszen évtizedeken át azt tapasztaltuk, hogy mihelyt valaki közel jutott a hatalomhoz, saját tulajdonának tekintette, és nyakló nélkül zsebelte be a közpénzeket. Sokan és sokszor feltették a kérdést: miért lopnak a politikusok? A kérdésre egy jó nevű román értelmiségi, aki valamikor maga is volt miniszter, sőt elnöki tanácsadó – tehát tudja, mit beszél – nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy azért, mert van rá lehetőségük. És mert nagyon csábító számukra, hogy annyi pénz fölött rendelkeznek, amelyet igaz ugyan, hogy az állampolgárok javára kellene fordítaniuk, de mit tehetnek, a csábítás nagy, és a kezük ragad, tapad. Ráadásul mentelmi joggal is rendelkeznek, tehát legyőzhetetlenek. Illetve annak képzelik magukat. Természetesen van kivétel is, tisztelet nekik.
És nem csak egyénekre jellemző, amint a fenti példa is mutatja: érvényes a szervezetekre, pártokra is, egészen a legmagasabb szintű állami méltóságokig. Akik a kampányban ígérnek mindenféle országprojektet, kormányprogramot, ilyen-olyan, a Kánaánt előrevetítő stratégiákat, amelyekről a választások másnapján teljesen megfeledkeznek.
Politikai botrány persze mindig lesz, állandóan lesznek ravasz politikusok is, és lesznek olyan választók is, akik újra és újra elhiszik majd a hamis ígéreteket.
