Durbani klíma-világkonferencia

December 11-én, vasárnap közös megállapodással zárult az ENSZ Dél-Afrikában megrendezett 17. klímaváltozási konferenciája. A 14 napig tartó tanácskozás alkalmával különböző magas szintű képviselők (államelnökök, kormányfők, miniszterek) és 196 ország klímaváltozási szakemberei éghajlatváltozással kapcsolatos politikai, gazdasági, pénzügyi és technikai kérdésekben tanácskoztak.

Fotó: MTI

December 11-én, vasárnap közös megállapodással zárult az ENSZ Dél-Afrikában megrendezett 17. klímaváltozási konferenciája. A 14 napig tartó tanácskozás alkalmával különböző magas szintű képviselők (államelnökök, kormányfők, miniszterek) és 196 ország klímaváltozási szakemberei éghajlatváltozással kapcsolatos politikai, gazdasági, pénzügyi és technikai kérdésekben tanácskoztak.

A durbani értekezleten Románia küldöttségét Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter vezette, aki tárgyalói szerepkörben országunk mellett az Európai Unió – többek között Lengyelország, Dánia, Nagy-Britannia, Olaszország, Németország, Magyarország és Franciaország – álláspontját képviselte.

Mivel a globális felmelegedést elősegítő káros hatású gázok kibocsátását szabályzó, 1997-ben elfogadott kiotói jegyzőkönyv első vállalási időszaka jövőre lejár, az értekezlet legfontosabb napirendi pontja az egyezmény meghosszabbítása volt. S bár a durbani konferencián az országok megegyeztek egy olyan globális ütemterv kidolgozásában, amely a kiotói jegyzőkönyv második vállalási időszaka után lépne érvénybe, és a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országok vállalásaihoz kötelező normákat rendelne, nem volt teljes egyetértés az egyezmény alkalmazása terén. A kiotói egyezményt nem írta alá az Amerikai Egyesült Államok. Az Obama-adminisztráció álláspontja szerint csak akkor állnak be a körbe, ha az olyan fejlődő gazdaságokkal rendelkező országok, mint Kína és India csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. S bár Japán, Oroszország és Kanada csatlakozott a kiotói egyezményhez, képviselői a tanácskozáson kijelentették, amennyiben nagy szennyező országok, mint Kína és az Amerikai Egyesült Államok továbbra sem fogadják el a nemzetközi protokollumot, 2012-ben nem látják el kézjegyükkel az újabbat.

Eileen Claussen, a Klíma- és Energiamegoldások Központjának vezetője a tanácskozáson kijelentette, az EU tagállamai sem lelkesednek a kiotói egyezmény meghosszabbításáért. A megváltozott gazdasági helyzet miatt úgy tűnik, hogy nehéz lesz egy új globális egyezményt kidolgozni. A környezetvédelmi szempontok mellett a klímaváltozás elleni küzdelem a globális erőviszonyok alakulását is befolyásolja.

Az EU és más fejlett országok elvárása, hogy a felálló új rendszerben a legnagyobb kibocsátó országok – ideértve az Amerikai Egyesült Államokat, Kínát és Indiát – jogilag kötelező erejű kibocsátás-csökkentési intézkedéseket vállaljanak.

Az unió és a többi, cselekvést sürgető ország alapvető célja az volt, hogy jogilag kötelező, minden főbb kibocsátót magába foglaló megállapodáshoz vezető útitervben egyezzenek meg olyan határidők elfogadásával, hogy a Kormányközi Tudományos Testület (IPCC) által is jelzett, a veszélyes mértékű éghajlatváltozás elkerüléséhez szükséges határértékek tarthatók legyenek. A végső, elfogadott szöveg szerint egy új munkacsoport áll fel, amelynek feladata az új protokoll- vagy jogi erővel bíró megállapodás előkészítése, amelyet legkésőbb 2015-ben kellene elfogadni, és legkésőbb 2020-ra jogerőre emelni.

Borbély László a durbani konferencia végső döntéseinek előkészítéséért felelő munkacsoport tagjaként egy olyan klímaváltozással kapcsolatos megállapodás szükségességét hangsúlyozta, amelynek előírásai globális érvényűek volnának, megtartaná a 2012 végén lejáró kiotói jegyzőkönyv intézményi felépítését és rögtön a mostani egyezmény lejárása után életbe lépne.

Az útitervvel kapcsolatos előrehaladással párhuzamosan arról is döntés született, hogy a kiotói jegyzőkönyv újabb 5 vagy 8 évre – a globális megegyezés hatályba lépéséig – folytatódik. A technikai szabályok nagy részét már Durbanban tisztázták, egyelőre azonban bizonytalan, hogy az EU mellett még hány fejlett állam vesz majd részt a jegyzőkönyv továbbvitelében. S az is kérdéses, hogy az említett nagy szennyezők hajlandók-e kompromisszumot kötni. Az üvegházhatású gázok, különösen a szén-dioxid kibocsátását vizsgáló klímakutatók igen pesszimista előrejelzést jósoltak. A jelenlegi tendenciák szerint az évszázad végéig a Föld átlaghőmérséklete 4 Celsius-fokkal nő, ami katasztrofális változásokhoz vezethet. Az egyensúly megmaradásához 1,2-2 Celsius-fok alatt kell tartani ezt az értéket. Ehhez azonban valóban világszintű drasztikus megszorító intézkedések szükségesek.

A durbani egyezmény gyakorlati lépéseit kidolgozó munkacsoportoknak nem lesz könnyű dolguk. A kvóták megállapítása és a megfelelő szabályozó eszközök elfogadtatása mellett a konferencia egyik sarkalatos kérdése az ún. Zöldklíma Alap (Green Climate Fund), ugyanis a fejlett gazdasággal rendelkező országok távolmaradása miatt a tárgyaló felek nem tudtak megegyezni abban, hogy milyen forrásokból látják majd el ezt az alapot, amellyel a környezetkímélő – elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő – technológiák alkalmazását támogatnák. Viszont előrelépést jelent, hogy a durbani tanácskozáson elfogadták azt a szerkezeti felépítést, amelyet két évvel ezelőtt a koppenhágai klímakonferencián javasoltak a Zöldklíma Alap adminisztrálására.

A környezetvédelmi szakemberek szerint a durbani konferencia csak félsikereket hozott a globális klímaváltozás elleni küzdelem terén. Az éghajlati jelenségeket vizsgálva az elfogadott intézkedéscsomag kevésnek, megkésettnek bizonyulnak. A kiotói egyezmény, illetve a tervezett meghosszabbításának az aláírását megtagadó fejlett országok igen kényes helyzetbe hozzák a csatlakozókat. A gazdasági válsággal és az eurózóna megmentésével elfoglalt uniónak is nehéz lesz majd az újabb kvótákat elfogadtatni a tagországokkal. A környezeti vita legnagyobb vesztesei azonban a gyengén fejlett afrikai országok, ahol tartósabb a szárazság, felgyorsult az elsiva-tagosodás és egyre több a létminimum alatti éhező, ami demográfiai katasztrófához vezethet.