2020. július 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dudás Miklós remekül versenyezve bejutott a szombati nyolcas döntőbe a kajak egyesek 200 m-es számában a londoni olimpia pénteki versenynapján.


Dudás Miklós remekül versenyezve bejutott a szombati nyolcas döntőbe a kajak egyesek 200 m-es számában a londoni olimpia pénteki versenynapján.

Az ifjúsági világbajnok, 21 éves Dudás az előfutamban elért harmadik hely után rendkívül nehéz középfutamba került, riválisai között ott volt az aktuális világbajnok lengyel Piotr Siemionowski, a 2010-ben vb-győztes brit Ed McKeever és a szám korábbi egyeduralkodója, a német Ronald Rauhe is.

A nyolc induló közül négyen jutottak a fináléba, ennek megfelelően hatalmas volt a csata, s végül a Bomba Angyalföldi VSE fiatal lapátforgatója McKeever és a francia Maxime Beaumont mögött a harmadik helyen csapott a célba, így készülhet a döntőre.

„Nagyon felkészültem erre az olimpiára és már nagyon vártam a napot, hogy vízre szállhassak” – nyilatkozott a parton Dudás. „Boldog vagyok, hogy sikerült bejutnom a döntőbe, ráadásul a középfutamban olyan neveket vertem meg, akiket korábban még soha. Előzetesen a finálé volt a célkitűzésem, de holnap megpróbálok beleadni még egy »löketet«, s majd meglátjuk, az mire lesz elég.”