2021. május 15., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Tomcsa Sándor Színház, a Szigligeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara közös drámapályázata

Ötödik alkalommal hirdet nyílt, egyfordulós, jeligés drámapályázatot a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, illetve ebben az évben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara: az előző évek gyakorlatához hasonlóan, a dráMÁzat V. ismét három kategóriában várja a pályamunkákat. 

A nyílt, egyfordulós drámapályázatot az alábbi feltételekkel hirdették meg.

1. A pályázat neve: DEBÜT. A pályázó – bármely magánszemély, aki magyar nyelven írt drámá(ka)t nyújt be, melyek még nem jelentek meg nyomtatásban, illetve előadás formájában, hivatalos, professzionális keretek között. A pályamű – még színpadon bemutatásra nem került alkotás kell legyen, és ez folyamatosan fennálljon a drámapályázat eredményhirdetését követő év végéig. Tematikai és műfaji megkötés nincs. A pályamű kizárólag a pályázó (szerző) saját alkotása, szellemi terméke lehet. A pályaművet csak elektronikus formában fogadják el. A pályázat díjazása – a zsűri által legjobbnak ítélt mű díjazása bruttó 1.000 euró. A díj kifizetésére a pályázat eredményhirdetését követően megkötendő szerződés aláírásától számított 30 napon belül kerül sor. Amennyiben a legjobb művet vagy műveket a Szigligeti Színház vezetősége kivitelezhetőnek tartja, a 2021/22-es vagy az azt követő évadban színre viszi. Ugyanakkor a kiírók vállalják a szöveg kiadását a mű eredeti nyelvén.

2. A pályázat neve: drámaÍRÓ. A pályázó – bármely magánszemély, akinek már jelentek meg művei, illetve mutatták be műveit, és magyar nyelven írt drámát nyújt be. A pályamű – még színpadon bemutatásra nem került alkotás kell legyen, és ez folyamatosan fennálljon a drámapályázat eredményhirdetését követő év végéig. Tematikai és műfaji megkötés nincs. A pályamű kizárólag a pályázó (szerző) saját alkotása, szellemi terméke lehet. A pályaművet csak elektronikus formában fogadják el. A pályázat díjazása – a zsűri által legjobbnak ítélt mű díjazása bruttó 1.000 euró. A díj kifizetésére a pályázat eredményhirdetését követően megkötendő szerződés aláírásától számított 30 napon belül kerül sor. A zsűri által legjobbnak ítélt mű bemutatásra kerül a pályázatot kiíró színházak 2021/22-es vagy az azt követő évadában, amennyiben az évad szerkezetébe beilleszthető. Ugyanakkor a kiírók vállalják a szöveg kiadását a mű eredeti nyelvén.

3. A pályázat neve: dramAUTOR. A pályázó bármely magánszemély, aki román nyelven írt drámát nyújt be. A pályamű még színpadon bemutatásra nem került alkotás kell legyen, és ez folyamatosan fennálljon a drámapályázat eredményhirdetését követő év végéig. Tematikai és műfaji megkötés nincs. A pályamű kizárólag a pályázó (szerző) saját alkotása, szellemi terméke lehet. A pályaművet csak elektronikus formában fogadják el. A pályázat díjazása – a zsűri által legjobbnak ítélt mű bemutatásra kerül a pályázatot kiíró színházak 2021/22-es vagy az azt követő évadában, amennyiben az évad szerkezetébe beilleszthető. Ugyanakkor a kiírók vállalják a mű kiadását románul, illetve magyar fordításban. 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara egy rendező szakos hallgatójának a Tomcsa Sándor Színház lehetőséget biztosít, hogy a drámaÍRÓ vagy a dramAUTOR nyertes művei közül az egyiket színpadra állítsa. 

A pályázat leadása – a pályázatnak 2021. június 15-én 15 óráig kell megérkeznie a dramazat@szinhaz.ro e-mail.címre. 

A pályázat jeligés. Az alkotáson és annak címén kívül kizárólag a pályázó egyénileg választott jeligéjét, illetve a pályázat megnevezését tartalmazhatja az e-mail. A pályaművön a szerző nevének vagy felvett művésznevének feltüntetése tilos! A pályázó nevét és jeligéjét tartalmazó zárt borítékot postán kérik eljuttatni a Tomcsa Sándor Színház címére: Tomcsa Sándor Színház, str. Tamási Áron nr. 15, 535600 Székelyudvarhely – Odorheiu Secuiesc, Jud. Harghita, Romania. (DRÁMAPÁLYÁZAT)

A pályázat elbírálása – a pályázat végeredményét 2021 szeptemberében hirdetik ki a dráMA kortárs színházi találkozó alatt tartandó sajtótájékoztatón, illetve a www.szinhaz.ro internetes címen. A pályázati kiírással kapcsolatban további információ kérhető a Tomcsa Sándor Színház titkárságán, a 0040-266-212-131 telefonszámon.