2019. december 14., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Zenés dokumentumfilm készült Barta Tamásról, az LGT egykori gitárosáról. A Siess haza, vár a mama című alkotást, amelyet Hajdu Eszter rendezett, szeptember 21-én, szombaton este mutatják be a magyar fővárosban, a MagyaRock Hírességek Csarnokában, a RaM Colosseumban.

A Siess haza, vár a mama a Miradouro Kft. gyártásában készült, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával. A producer Mester Sándor – közölték a szervezők az MTI-vel.

Barta Tamás (1948–1982) a hatvanas évek közepétől a Syconorban játszott, megfordult a Syriusban, majd a Hungáriába került, játszott a csapat első, Koncert a Marson című albumán (1970).

1971-ben Presser Gáborral, Frenreisz Károllyal és Laux Józseffel együtt megalakította a Locomotiv GT-t, amely a magyar rockzene meghatározó csapata lett. Az ő gitárjátéka hallható az LGT első három lemezén (Locomotiv GT – 1971, Ringasd el magad – 1972, Bummm! – 1973), a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című albumon, valamint Zalatnay Sarolta és Kovács Kati egy-egy lemezén. A hetvenes évek első felében az egyik legjobb gitárosnak számított Magyarországon, emellett remek zeneszerző és énekes is volt. A legtöbb magyar gitárostól eltérően gitározásán amerikai rock&roll, rhythm&blues és country&western stílusjegyek ismerhetők fel. 

Barta Tamás nemcsak gitárosnak, hanem zeneszerzőnek is elsőrangú volt. A három LGT-, egy-egy Zalatnay- és Kovács Kati-lemez számai közül húsznak ő a zeneszerzője. E húsz szám némelyike, például a Gyere, gyere ki a hegyoldalba és az Ő még csak tizennégy hatalmas sláger lett, és azóta is az együttes legnépszerűbb dalai közé tartozik. Más, egyébként nem kevésbé nagyszerű nótákra, mint az a Ringasd el magadon hallható, Frenreisz Károllyal közösen szerzett, instrumentális Lincoln Fesztivál Bluesra, vagy a kislemezen megjelent – és a Zalatnay-albumon egy gyorsabb, zongoraalappal szintén hallható – Szeress nagyonra ma már csak kevesen emlékeznek. A Szeress nagyon kislemezen megjelent változatának huszonnégy másodperces bevezetője egyébként Presser és Barta közös jutalomjátéka. A Hammond-orgona és a gitár tökéletes összhangja a magyar rockzene legszebb pillanatai közé tartozik. 1970 októberében a magyar zenészszakma a legjobb gitárosnak választotta.

1974-ben nem tért haza az LGT amerikai turnéjáról; egy darabig még zenélt, aztán különböző üzletekbe fogott. Amerikai feleségétől kitűnően megtanult angolul, nagy szókinccsel és hibátlan kiejtéssel beszélt. Válásuk után a fiatal Los Angeles-i magyarok közül Barta elsőként vett saját medencés házat Los Angeles Arleta nevű kerületében, a Terra Bella streeten. Barátai gyakran vicceltek vele: az Izabella utcából a Terra Bella utcába költözött. 1979 és 1982 között boldog, sikeres és független kaliforniai fiatalemberként élte életét. Hétfőtől péntekig telemarketinges üzletkötőként dolgozott, hétvégén klubokban gitározott. Gyakran randevúzott főleg amerikai magyarok Amerikában született lányaival. VW cabriójával rendszeresen járt a tengerpartra és teniszezni, Bródy Jánossal a hawaii tengerparton gitároztak. Üzletkötői és zenészi munkája eredményeként anyagilag stabilan állt a saját lábán, saját telemarketinges céget is alapított. 

1982-ben, máig tisztázatlan körülmények között lőtték le Los Angelesben.