Okleveleket adtak át az erdélyi magyar közművelődés napján

„A gyermeket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi”

Ahogyan arról röviden már korábban is beszámoltunk, e hét elején, április 12-én ünnepeltük az erdélyi magyar közművelődés napját, amelynek keretében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete átadta az EMKE országos elnöksége által adományozott okleveleket. A délután 6 órakor kezdődő ünnepségnek a Maros Művészegyüttes Arany János utca 2. szám alatti székhelye adott otthont, ott köszöntötte az idei díjazottakat – Kovrig Magdolna erdőszentgyörgyi tanárnőt, rendezvényszervezőt, a helyi kulturális élet mindenesét és Szabó Józsefet, a fehéregyházi Petőfi Múzeum igazgatóját – Barabási Attila Csaba, a Maros megyei EMKE elnöke, valamint dr. Ábrám Zoltán, az EMKE országos alelnöke.

A résztvevőket Barabási Attila Csaba üdvözölte. Elmondta: 2008-ban döntött úgy az EMKE, hogy ezt a dátumot jelöli meg a közgyűlések tartására és különböző díjak átadására. 

– Azon gondolkodtam, hogy a rendszerváltás után, amikor az EMKE újrakezdte működését, milyen jellegű nehézségekbe ütközött, milyen összetartás volt az erdélyi magyarság körében, és milyen összetartás van ma. Mennyire figyelünk oda a közművelődésre, a népi kultúrára, az irodalomra, az anyanyelvre, mindezek ápolására, megőrzésére? Hol tartunk ma, amikor a vírus miatt a kulturális élet nagy megpróbáltatáson ment keresztül? Most úgy tűnik, hogy véget ért ez a válság, de itt a háború, amelynek még nem tudjuk, hogy milyen következményei lesznek, milyen hatások érnek majd bennünket. Nagy szükségünk van a kultúrára, a közművelődésre, a különböző rendezvényekre ezekben a nehéz időkben is. Mi, akik a közművelődésben dolgozunk, mindig várjuk a visszajelzéseket a közönség részéről, és azt tapasztalom, ha nem vigyázunk, ha nem vagyunk ott mindenhol, ahol szükség van ránk, az érdeklődés nagyon lecsökken. Azok, akik ma kultúrával foglalkoznak, sokkal többet kell dolgozzanak egy-egy rendezvény sikeréért, mint tíz-húsz évvel ezelőtt, ugyanakkor lelkiekben sokkal gazdagabbak is, mint azok, akik nem szerveznek kulturális jellegű eseményeket, ugyanúgy, ahogy egy táncolni, zenélni tanuló fiatal sokkal gazdagabbá válik lelkiekben, mint az, aki nem foglalkozik ezekkel az átörökölt kincsekkel. 

Dr. Ábrám Zoltán hozzátette: legújabb korában az EMKE számos országos és nemzetközi kitekintésű rendezvényt szervezett, emlékházakat alapított, kiadványokat jelentetett meg, emlékjeleket hagyott, partnerséget és támogatói szerepet vállalt. Tevékenységeink során a magyar identitás és az erdélyiség megőrzését, értékeink közkinccsé tételét tartjuk szem előtt ma is. Azt szeretnénk, ha e nap méltó helyet kapna a köztudatban, ezért Marosvásárhelyen ünnepi műsor keretében az országos elnökség részéről oklevélben részesülnek olyan személyek, akik a helyi kisközösségek önszerveződő tevékenységében eredményes munkát vállaltak. A két díjazottra kultúrát ápoló és szervező tevékenysége miatt méltán érvényes az EMKE jelmondata: Ki a köznek él, annak élni érdemes. A mai díjazás három jellemző mentén zajlik: az erdélyi magyar közművelődés napja, a Maros megyéhez sok szempontból kötődő költőnk, Petőfi Sándor emlékéve, valamint a Petőfi utolsó útjának közelében fekvő Maros megyei közösségek kultúraszervezőinek, ápolóinak méltatása.

A díjazottak közül sorrendben elsőként Kovrig Magdolna tanárnőnek, a Bodor Péter Közművelődési Egyesület elnökének, az Erdőszentgyörgyi Figyelő szerkesztőjének adta át az oklevelet, majd a Kovrig Magdolnáról Buksa Éva Mária nyugalmazott tanár által írt laudációt olvasta föl Kovrig Ildikó. 

– Kovrig Magdolna magyar–francia szakos tanár az erdélyi közművelődés egyik legkiválóbb, fáradhatatlan munkása. 43 éves tanári pályafutása alatt sokoldalú oktató-nevelő, valamint kulturális tevékenységet fejtett ki, és vált a kulturális képzés etalonjává. 1941. március 20-án született a Beszterce megyei Szászbongárdon. 1943-ban elkapta a gyerekparalízist, amelynek következtében mozgássérültté vált. 1949 márciusában, a kulák kitelepítések időszakában Szászbongárdról a családot is kitelepítették, így került Marosvásárhelyre, majd Nyárádszeredába. Szülei 1956-ban Erdőszentgyörgyön telepedtek le. 1959-ben érettségizett, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán végzett, 1964-ben államvizsgázott, 1973-ban megszerzi a franciatanári oklevelet. 1974-től régi iskolájában, az erdőszentgyörgyi középiskolában maradt tanárnak. 2010-ben vonult vissza végleg a katedrától. Diákjainak eredményei igazolják tanári pályafutásának sikerességét. Közművelődési tevékenységére jellemző, hogy a színjátszás iránti vonzalmát hozta magával Erdőszentgyörgyre is, itt is megszervezte a középiskolás diákok színjátszó csoportját, önképzőkört szervezett, 1990-ben alapító tagja a helyi RMDSZ szervezetének és a helyi Bodor Péter Közművelődési Egyesületnek, amelynek később elnökévé is lesz. Az ő kezdeményezésére indult a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók fesztiválja, amely évről évre egyre nagyobb elismerésnek örvend, időközben nemzetközivé vált. Az amatőr színjátszást az anyanyelvi nevelés egyik nagyon fontos eszközének tartja, ezért szívügyének tekinti, hogy minél többen kapcsolódjanak be ebbe a mozgalomba, és egyre magasabb szintet érjenek el előadásaikkal. Az Erdőszentgyörgyön évente megszervezett Magyar Műkedvelő Színjátszók Fesztiváljának irányítójaként fontosnak érezte a színvonal állandó emelését, ezért kapcsolatot alakított ki magyarországi színházakkal, és szorgalmazta, hogy a műkedvelő színjátszók évente képzéseken vegyenek részt. Ezt a célt szolgálják az általa elindított nyári színjátszótáborok, amelyeken színházi szakemberek egy hétig intenzív oktatásban részesítik a műkedvelőket. Kovrig Magdolna kezdeményezésére húsz éve indult útjára az Erdőszentgyörgyi Figyelő című kulturális és közéleti helyi lap, amelynek legutóbb a 193. száma jelent meg. Megálmodója ma is munkatársa és úgy ő, akárcsak a lap munkatársai nem kérnek honoráriumot írásaikért. Az egyesület vezetőjeként kiállítások szervezését, könyvkiadást, író-olvasó találkozókat, könyvbemutatókat szervez a kisváros és a környékbeli falvak művelődni vágyó közönségének. Kezdeményezésére állítottak emléktáblát Bodor Péternek és rendeztek be emlékszobát a Rhédey-kastélyban – állt számos egyéb életrajzi és az életművet bemutató adat mellett a felolvasott laudációban.

Felszólalásában Kovrig Magdolna megjegyezte, szerinte nem volt munkájában semmi különleges. 

– Mindössze szeretettel és tisztelettel viszonyultam a gyermekemberekhez, tudva, hogy mindenkiben van valami jó, amit a tanárnak kötelessége megkeresni, megtalálni és fejleszteni. Tudtam azt is, hogy a gyermeket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi. Szívvel-lélekkel igyekeztem elültetni beléjük az anyanyelv szeretetét, a szép beszéd tiszteletét, az olvasás, a tudás, a művészet emberformáló értékét. Azt tettem tehát, amit minden pedagógus tesz, ha szereti a hivatását. Életelvem mindig az volt, hogy az ember a saját közösségében tegye meg, amit tud, és akkor könnyű álma lesz. 

Szabó József múzeumi gondnok, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke a kegyeleti hely ápolása és a múzeum fenntartása érdekében kifejtett tevékenysége iránti elismerésül kapta az oklevelet. A laudációt Farkas Miklós tanár, a Gaudeamus megalkotója, hosszú ideig alapítványi elnök írta, a méltatást dr. Ábrám Zoltán olvasta fel. 

– Egykori kedves tanítványomnak, Szabó Józsefnek nemcsak tanára, hanem osztályfőnöke is voltam. 1966-ban született Segesváron, ott végezte középiskolai tanulmányait. Kiskorától kezdve bekapcsolódott Fehéregyháza és Segesvár művelődési életébe, évekig a néptánccsoport zenés-táncos tagja volt, középiskolai éveiben is sok esemény rendezője, résztvevője. 1990-ben Gábor Dezső tanár megalapítja a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet, amelynek hamarosan oszlopos tagja, 1997-től gazdasági alelnöke lett. Az ő közreműködésével vásárolják meg a ma Petőfi Magyar Házként működő ingatlant. 2005-ben választották meg az egyesület elnökének. A fehéregyházi múzeumkertben minden évben színvonalas ünnepségeket szervez március 15-én és július utolsó vasárnapján, a fehéregyházi csata évfordulója alkalmából. Az egyesület egyik fő feladata az emlékhely ápolása és a múzeum fejlesztése. Tíz évig önszorgalomból fogadta az anyaországból érkező látogatókat, és teszi azt ma is, 2008 óta a helyi önkormányzat alkalmazottjaként mint múzeumi gondnok. Amióta betölti ezt az állást és az egyesületi tisztségét, a múzeum arculata gyökeresen megváltozott. 2015-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. Ezt a kitüntetést is egy olyan személy kapja, aki kisgyerek kora óta Petőfi Sándor szellemiségében, kultuszában növekedett, és egész életét arra tette fel, hogy ezt a kultuszt ápolja és elültesse minél több ember szívében. 

A díjátadást követően Szabó József tartott előadást, amelyben szólt a fehéregyházi egyesület és a múzeum helyzetéről is, az est folyamán pedig, a díjazottakról szóló laudációk előtt és után a Maros Művészegyüttes legújabb munkatársa, Lengyel Gábor szavalatait hallhatták a jelenlévők, népdalokat adott elő Ötvös Orsolya, és fellépett a Maros Művészegyüttes zenekara is.