Divide et impera!
Még egypár nap és eldőlhet, hogy szülővárosomat, ahol immár 81 éve élek, sikerül-e elindítani egy olyan úton, amely régi értékeinek a visszaállításához vezet. Lesz-e Marosvásárhely újra civilizált, békés és toleráns város, ahogyan tudatunkban, emlékeinkben él?
Még egypár nap és eldőlhet, hogy szülővárosomat, ahol immár 81 éve élek, sikerül-e elindítani egy olyan úton, amely régi értékeinek a visszaállításához vezet. Lesz-e Marosvásárhely újra civilizált, békés és toleráns város, ahogyan tudatunkban, emlékeinkben él?
Nagyon fontos a gazdasági felvirágoztatás, a munkahelyteremtés, a rendezett városkép stb., de éppen olyan fontosak ezek az értékek, hogy újra itthon érezzük magunkat, hogy fiataljaink ne vándoroljanak el.
Sajnos a jelenlegi városvezetésnek régi értékeink idegenek. A mostani városbíró módszereit az agresszivitás, a civilizálatlan és neveletlen viselkedés, intolerancia jellemzi.
Ezért van szükség egy olyan személy megválasztására, aki itt született és nevelkedett, s mint ilyen ismeri városunk szellemi és erkölcsi hagyományait, és hajlandó tenni ezekért.
De ezt a személyt csak úgy tudjuk megválasztani, ha mi, magyarok összefogunk.
Ami viszont most történik, az kiábrándító és elkeserítő, mivel úgy megosztottuk magunkat, mint még soha. Egyesek ezt a pluralizmus biztosításával, a választás szabadságával meg egyebekkel próbálják igazolni, nem gondolva negatív és káros következményeire.
Ezzel kapcsolatban engedtessék meg nekem, hogy emlékeimben visszamenjek 65-66 évet. Ötödik gimnazistaként éltem át 1946-47-ben a második világháborút lezáró béketárgyalásokat, ahol a vádlottak padjának egyik főhelyén ülve mi, magyarok kerültünk ki a háborúban részt vevő országok közül a legnagyobb vesztesként, akárcsak 1920-ban Trianonban.
Faggattuk nagy tudású történelemtanárunkat annak okáról, hogy mi, magyarok miért vagyunk mindig nagy vesztesei a különböző konfliktusoknak.
Ennek fő okául megosztottságunkat jelölte meg. Nem hiába írta Vörösmarty Mihály: „És annyi balszerencse közt, oly sok viszály után…”, vagy Petőfi itt, Marosvásárhelyen: „Azért nem győzött eddig is e hon, mert soha se volt egy akaraton”.
A tanulság: egy közösséget lehet nagyon jól vezetni, jól, közepesen sőt rosszul is, de nem lehet olyan rosszul, ami ne lenne százszor, ezerszer jobb annál, mint ha ezt a közösséget megosztják és egymásnak ugrasztják. Ha ez a közösség kisebbségként egy idegen közegben él, mely meg nem értését, sőt ellenséges szándékát egyfolytában kimutatja, akkor ez a közösség előbb vagy utóbb, de biztosan elpusztul.
Tehát aki minket megoszt, az a megsemmisítésünkön munkálkodik. Aki pedig minket meg akar semmisíteni, az halálos ellenségünk, ha meg közülünk való, árulást követ el, függetlenül attól, hogy ki az illető és milyen céllal oszt meg.
Ez sajnos több száz éves kínkeserves történelmünk tanulsága, melynek folyamán, egy csepp híján, végleg letöröltek a föld színéről. Ezt nem tudni vagy nem venni tekintetbe bűnös felelőtlenség.
És nem kell több száz évet visszamennünk, csak tizenkettőt, amikor akadt egy áruló, aki létrehozott egy egyszemélyes pártot, és a jelöltje elvitt annyi szavazatot, melynek negyede (170) elegendő lett volna Fodor Imre újraválasztásához az első fordulóban. A második fordulóban, mivel a többségiek nagyobb számban mentek el szavazni, mint mi, a jelenlegi „városatya” lett a győztes, és uralkodik azóta is.
Ez is kettős tanulsággal szolgál: ne engedjük magunkat megosztani, és menjünk el minél nagyobb számban szavazni! Távolmaradásunkkal a jelenlegi vezetést támogatjuk.
De kire adjuk szavazatainkat, milyen feltételnek kell megfelelnie? Ezt már említettem előbb. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy legyen kellő politikai tapasztalata, tekintélye (helyi, országos, sőt nemzetközi) és megfelelő támogatottsága. Ilyennek látom Frunda Györgyöt.
Smaranda Enache asszonyt nagyra értékelem európai gondolkodásáért, igazságérzetéért és bátorságáért, mindazért, amik alkalmassá teszik a pozitív változtatásra városunk érdekében, de úgy látom, hogy támogatottsága nem elegendő a megválasztására. Így, ha paradoxonnak tűnik is, a rá adott szavazatok a jelenlegi városvezető malmára hajtják a vizet.
Benedek Imre professzor úr megválasztását nem tartom jónak. Ha megkapná a szükséges szavazatokat, akkor le kellene mondania orvosi karrierjéről, mivel a polgármesterség egész embert kíván. Nem lehet sikeresen vezetni egy várost „félgőzzel”.
Szakmai tevékenységének a lemondásával nagy veszteség érne nemcsak minket, vásárhelyieket, de a leendő magyar orvosokat is. Nélküle elég nagy űr maradna a magyar orvosképzésben.
Kiss Géza
