Divatház

A főtér felső részének legfiatalabb épülete, s egyik legrégebbi felirata, de csak románul. Talán egy ennyire igénytelen épület meg sem bírná a magyar betűket. Talán az is gondot okozna, ha szépen, szimmetrikusan felírnák a magyar megfelelőt: Divatház, mert a román tíz betűvel szemben ez csak nyolc betű, s a szimmetria kedvéért nagyobbak lennének a magyar betűk, amit egyesek nehezen viselnének el. Így marad minden a szürke, igénytelen, szegényes kommunista érából eredetiben, akár egy „emlékmű” a közelmúlt színvonaláról. Ha alaposan megnézem,  a függőlegesen megoldott felirat nem az épület közepére került, mintha számítottak volna egykor magyar társára, és helyet hagytak neki.

Valami azért mégis elgondolkoztatott engem ezzel az igénytelen divatházzal kapcsolatosan. Naponta ötven lépésre tőle keletre, és ötven lépésre attól északra szólnak a harangok: egyik helyen magyarul, másik helyen románul. Hetente majdnem egyenlő távolságban imádkoznak mellette magyarul és románul. Vajon, csak az egyik harangszó jut el a fülekig, vagy már egyik sem? 

Eszembe jut, hogy jó három évtizeddel ezelőtt esküvőre készülve  ott varrták meg vitézkötéses öltönyömet, mert a szabó, aki értett ehhez, ott dolgozott. Akkor bent még „tudtak magyarul”. Bent most is megértenek engem is, hiszen ottjártamkor az ékszerész magyarul beszélgetett egy hölggyel, elolvashattam Casoni Ibolya állandó kiállításának hirdetését, s a kuncsaftokra váró pultok fölött azért ott díszelgett a felirat: Órás, meg: Cipő rendelésre. De mindezt a járdán bámuló nem láthatja.

Számomra sokatmondó ennek a divatháznak a kinézése. A divat egy kultúra, egy történelmi kor lenyomata. Nem vagyok művészettörténész, de azért felismerem az egyiptomi fáraók világának divatját. Keresztrejtvényfejtő koromban megtanultam, hogy a tunika, a tóga és a saru a dicsőséges római kor jellegzetes ruhadarabjai. Az ókor és középkor megmaradt vagy rekonstruált világából nemzetek és hatalmak kultúrája, értéke és szépsége őrződött meg a divatban, a divat által. Néha még ma is vissza-visszanyúlnak a görög kultúra tisztaságához és gazdagságához.

Ismereteim szerint modern korunk is felfedezte a divat erejét és lehetőségét. Már másfél évszázaddal ezelőtt Európa nyugati és déli részén megjelentek a nagy divatházak, divatcégek, amelyek a mai napig próbálják befolyásolni az emberek ízlésvilágát, öltözködését. E csillogó európai  és tengerentúli divatvilág ragyogásának fényében, jelképesen és valóságosan is nagyon szürke, igénytelen, majdhogynem semmitmondó a főtéri divatház. Nem illik ez Marosvásárhelyhez, hozzánk. Talán jobb is nekünk, ha így marad ezzel az egynyelvű felirattal, legalább egy legyintéssel elintézhetjük: nekünk semmi közünk 

hozzá.