2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Digitális eszközökkel látják el a marosszentgyörgyi iskolát

Közbeszerzési eljárással

A marosszentgyörgyi diákok és a pedagógusok munkáját segítő digitális eszközökre pályázott a helyi önkormányzat. A projektet még a tavaly adták le, az elbírálás viszont igencsak elhúzódott, így a napokban jár le a közbeszerzés, és ezt követően szerzik majd be az eszközöket.

A marosszentgyörgyi önkormányzat által benyújtott pályázat értéke meghaladja az egymillió lejt, belefoglaltak tableteket a diákok számára, okostáblát minden osztályba, kivetítőket, laptopokat, mikrofonokat, kamerákat, azaz mindent, ami az online oktatáshoz szükséges, viszont normál körülmények között is segíti majd a diákok és a pedagógusok munkáját. Sófalvi Szabolcs, a község vezetője azonban sajnálatosnak tartja, hogy a kormány ezúttal sem járt el gyorsan és operatívan, hiszen, mint mondta, ha már a járványhelyzet miatt született meg ez a pályázati lehetőség, jó lett volna gyorsított eljárással elbírálni a beérkező pályázatokat, hogy a digitális eszközök mielőbb eljussanak a diákokhoz és a pedagógusokhoz. De végül idén nyáron került sor az elbírálásra, és csak utána a szerződés aláírására, majd a közbeszerzésre.

A polgármester hozzátette, a napokban jár le a közbeszerzés, és remélhetőleg még az idén felszerelhetik digitális eszközökkel  a marosszentgyörgyi iskolát. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató