Dervistánc a Kisbástyában

Akár valós is lehetne egy potenciális folklórfesztiválon a marosvásárhelyi várudvaron. De nem. Grafikákon jelennek meg a misztikus Kelet képviselői, a forgószél képzetét keltő, kerengő dervisek. Mana Bucur keramikusművész képein öltenek testet a Kisbástyában június 18-án nyílt kamarakiállításon. Az alkotó eddig kevéssé ismert oldaláról mutatkozik be, de akik ismerik különleges formájú, szokatlan felépítésű, modern hangvételükben is ősi fogantatású, ötletes kerámiáit, amelyek kisplasztikaként is megállják a helyüket, aligha csodálkoznak: ez a lehetőség is ott rejlett a kísérletező kedvű, gondolkodó művésznő alkotói arzenáljában. Vegyes technikával, többnyire különböző fajtájú, gyűrt papírformák, más anyagok inventív összeillesztésével készült képfelületen jelennek meg a fekete-fehér, illetve színezett, kifejező tusrajzok. Egy-egy életérzés vagy fogalom, szellemi utalás, furcsa metafora, amikből Mana Bucur belső világára, szellemi kalandozásaira is következtethetünk. 

A bensőséges kis tárlat a járványügyi megszorítások lazulásával jöhetett létre, remélhetőleg a rövidesen elkezdhető nagyobb kiállítások előhírnökeként. Biztos sok új munka vár bemutatásra, hiszen a három hónapnyi karanténos időszakban a legtöbb művész kitartóan, intenzíven dolgozott, s a közönség is kiéhezett már arra, hogy ne csak virtuálisan, hanem élőben is találkozhasson a művekkel, élménynyújtó megnyitókon ünnepelhesse az alkotóikat. Erre a szóban forgó eseményre még csak néhány ember jelenlétében kerülhetett sor, maszkkal és a többi előírás tiszteletben tartásával, de így is biztató az újraindulás. Művészkolléga, a festő Radu Florea méltatta a grafikákat, és noha több tematikai fogódzója is volt, őt elsősorban a misztikus tánc, a beavatási rituáléként ismert Mevlevi Sema jelképe ragadta meg a kiállításon. A nagy perzsa szúfi filozófus és költő, Rúmi vallásos, lelki univerzuma, a dervisek világörökségként is óvott forgó tánca, amely az égi magasságokba emelkedő spirál képzetét keltve könnyíti meg a földiek és égiek kapcsolatteremtését. A bástyagalériában kiállított anyag nyilván többet kínál ennél. A különböző grafikai és kifejezési formák, valamint a motívumok sajátos összefonódása jól érzékelteti, mekkora feszültséget válthat ki a művészemberekben az élet véget nem érő, forgatagos táncörvénye. Az ő előnyük viszont az, hogy az alkotás legváltozatosabb kifejezési módjain képesek oldani magukban a felgyűlt lelki túlterhelést. Ideje lenne, hogy üzenetük végre a koronavírus előtti időszak sokféle rendezvényhálózatán át jusson el újra a közönséghez.