Olvasom, hogy brit és amerikai tudósok most, az agyakat olvasztó kánikulában a depresszióról nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy ugyanolyan okokra vezethető vissza, mint a boldogság.
Olvasom, hogy brit és amerikai tudósok – akik már nemegyszer ámulatba ejtették a világot izgalmasnál izgalmasabb és lehetetlennél lehetetlenebb felfedezéseikkel – most, az agyakat olvasztó kánikulában a depresszióról nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy ugyanolyan okokra vezethető vissza, mint a boldogság. Vagyis adva van egy szituáció, ami egyformán lehet boldogság vagy depresszió forrása. Attól függ, hogy milyen az egyén genetikája, és hogyan reagál a környezeti hatásokra.
A nyugati pszichológusok szerint az emberi génekben kialakuló kisebb változások miatt egyesek érzékenyebbé válnak a környezeti hatásokra, és ez befolyásolhatja emocionális életüket. Mi több, a Molecular Psychology folyóiratban megjelent írásban azt állítják, hogy ez a felfedezés személyre szabott kezelésekre ad lehetőséget. Szeretnénk látni, ahogy a romániai egészségügyi körülmények között hárommillió „testre szabott” kezelést alkalmaznak, ugyanis hivatalos adatok szerint ennyi depressziós él szép hazánkban. Aztán az egyszerű földi halandó számára teljesen érthetetlen tudományos magyarázatba fognak a dologról, majd azzal zárják, hogy további kutatásokra és kísérletekre van szükség.
Ha perverz módon közelítenénk ehhez az egyébként nem örvendetes adathoz, azt kérdeznénk, csak ennyien? Hiszen elég ebben az országban megszületni, hogy máris depresszióba essünk. Ahogyan egyébként a tavaly történt azokkal a migránsokkal, akik, miközben Magyarország felé igyekeztek, véletlenül ebbe az országba tévedtek, és amikor megtudták, hogy Romániában vannak, elsírták magukat. Olyan ország vagyunk, ahonnan még a migránsok is menekülnek. Vajon mit szólnak azok, akiket ide „oszt” majd Brüsszel, ha netán bevezetik a kötelező migránskvótát? Ők is sírva fakadnak vagy felrobbantják magukat (és másokat), hogy szabaduljanak innen?
Hivatalosan tehát hárommillió depressziós él ebben az országban, a valóságban bizonyára sokkal többen vannak, akiket nem említenek a statisztikák, és akik a létminimum környékén tengetik az életüket. Vagy akár azok, akiknek eurómillióik vannak, és a DNA-tól való rettegés váltja ki a depressziót. Ami nem is csoda, mert sok esetben reális okuk van a félelemre a nem éppen törvényes úton szerzett vagyon miatt.
Viszont, ha ugyanaz a forrása a boldogságnak is, mint a depressziónak, akkor már nem is csodálkozunk, hogy „csak” hárommillióan depressziósak „hivatalosan” ebben az országban. A logika szabályai szerint ez azt jelenti, hogy a többieknek, ugyanazon okból, boldogoknak kell lenniük. Vagy majd a gének eldöntik? Végül is ezt mondják a brit tudósok...
